Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 3. szám - Szellemi törekvések a magyar irodalomban (1900-1935)

Szellemi törekvések a magyar irodalomban X (190O—1935) i. Irodalom nem szükségképpen szellemiség. És elkövetkezett az az idő, amikor e ténynek kifejezésre kellett jutnia. A tisztázás vágya már régen a levegőben volt. Ideiglenes megoldást is találtak rá: irodalom és nemirodalom voltak azok a kifejezések, amivel határt akartak húzni szellemi és nem szellemi irodalom között. De azonos szó kettős értelmezésének pontatlannak kellett lenni. Az irodalom és nem-irodalom terminusai veszélyt jelentenek, mert ellentétekről van szó, amik érintkeznek, sőt érintkezniük kell. Különös baj, hogy irodalom alatt magasabbrendü, nem-irodalom alatt igénytelenebb müveket értenek s így a megkülönböztetés inkább értékre, mint minőségre vonatkozik. Végül pedig az irodalom határozott értelmű fogalom; nem jelent sem értéket, sem minőséget, hanem jelenti az írott müvek összességét. Az irodalom és nem-irodalom megkülönböztetése csak arra jó, hogy megkíséreljen az irodalomból egyes müveket kizárni. Ez a kísérlet azonban nem járt sikerrel és nem is járhatott: minden írott mü, tekintet nélkül értékére, formájára, minőségére, hatására, irodalomba tartozik. Az első különbség, amit meg kell tenni, az a kiszolgáló és a szellemi mű között van. A kiszolgáló mü az, amit általában nem-irodalomnak szoktak nevezni. Főtulajdonsága, hogy: kiszolgál. A közönség ízlését puhatolja és elégíti ki. Nem kell okvetlenül giccsnek lennie, ha legtöbbnyire az is. Szórakoztató irodalomnak is mondják. A különbség a kiszolgáló és a szellemi mü között az, hogy más a műben levő igény. A szellemi mü igénye szellemi; a kiszolgáló mü igénye, hogy kiszolgáljon. Főképpen a divatot, de nem mindig és feltétlenül azt. A divatot csinálhatja is, de akkor is az új divat iránt való igényt szolgálja ki. A kasszadarab, a könyvsiker típusa. Tévedés volna azt hinni, hogy hatását ki lehet számítani. Szellemi igény könnyebben kiszámítható, mint a tömeghangulat. De a mü minősége nem azon múlik, hogy mennyire találta el a tömeg ízlését, hanem azon, hogy alárendeli magát, vagyis: szolgál. A második különbség, amit meg kell tenni, az a kifejező és szellemi mü között van. Ez a különbség nem olyan kézenfekvő, mint az előbbi. Ahhoz, hogy itt az ember pontos határvonalat tudjon húzni, el kell határolnia a kifejező müvet a kiszolgálótól és a szellemitől. Az előbbivel szemben a kifejező mü nem szolgál, hanem kifejez. A közönség a mü számára nem fórum, hanem anyag. A pozitívizmus korában azt hitték, hogy minden irodalom kifejez és nem is tudták elképzelni másképpen, mint a kor, társadalom, nép, műveltségi helyzet, lelkiállapot kifejezését. Ezzel szemben tény, hogy sem a kiszolgáló művészet nem kifejező, sem a szellemi. A szolgáló művészet igénye, hogy kielégítse azt, akinek a mü készül; a kifejező művészet igénye, hogy bemutassa a kornak önmagát. Az szórakozás, ez tükör. Ott a döntő szempont a mulattatás, itt a magára való ráismerés öröme. Annak erénye, hogy az embert megfeledkeztesse önmagáról, ennek az, hogy magáraeszméltesse. Ott a fontos a narkotikumok hatásossága, itt a hűség. A szellemi mü közönség nélkül is van. Az előbbi * Bár a cikk nem minden megállapításával értünk egyet — közreadjuk, mint az egyéni értékelésnek és mélyreható elemzésnek magasszínvonalú megnyilatkozását. kettő nincs: az egyik kiszolgálja, a másik kifejezi. Az első elébemegy és kegyét keresi, a másodiknak a kor, a társadalom a tárgy, amit felhasznál. A szellemi mü a közönségtől független, ami ugyanaz: fölötte áll. Nem szolgál, hanem utasít és nem fejez ki, hanem teremt. A szellemi mü lehet didaktikus, hirdethet eszményt, feltárhat lelki, vagy történeti valóságot, sohasem a tanítás, a morál, a szándék, a tendencia lesz a fontos, hanem az a helyzet, amelyről beszél. A szellemi mű beleavatkozik a korba, meg akarja változtatni; mindig van valamije, ami az adott körülményeken túlmegy. A szellemi művészet igénye: a szellem. Ennek tartozik felelősséggel; értéke független attól, hogy olvassák, használják, észreveszik-e; független attól, hogy kifejez-e kort, embert, társadalmat; egyedül a szellemtől függ és attól, hogy benne az alkotóerő milyen fokban és milyen tisztaságban nyilatkozik meg. A három irodalmi típus között nem értékbeli, hanem minőségi különbség van. Kiszolgáló irodalom is lehet irodalmilag tökéletes, mint azt Shakespeare esete bizonyítja; kifejező irodalom is alkothat nagyot, erre a naturalizmus korában volt elég olyan példa, mint Zola és Tolsztoj. A szellemi irodalom is lehet alacsonyrendű, ahogy alacsonyrendüek azok a tendenciózus müvek, amelyek leleplezett prédikációk, vagy programbeszédek. A szellemi mü csak abban az esetben a legmagasabbrendü irodalmi mű, ha sikerül; ha ténylegesen művészet és ténylegesen szellemi. Az irodalomban minden esetben szellemről beszélni hiba; hiszen az irodalom legnagyobb részében a szellem jelenlétének kérdése fel sem merülhet. Éppen olyan hiba, mint a szellem jelenlétének esetében irodalomról beszélni; hiszen akkor az irodalom legnagyobb részét a tudomány és filozófia tenné ki. A szellemi irodalom a szellem és irodalom találkozása; a találkozás sikere esetében: a tökéletes irodalom és a tökéletes szellem. 2. A magyar szellemiség a XX. század elején multbanéző volt, azért a szellem elsősorban nem a művészetben, hanem a történelemben nyilatkozott meg. Az irodalom csaknem tisztán kiszolgáló és kifejező irodalom, a szellemi hovátartozás a történelem felfogásán dőlt el. A jelentékeny szellemi müvek a történelmiek voltak. A kor egyrészt meg akarta állapítani, hogy a magyar múltban mi volt a valóság, másrészt azonban tiltakozott minden olyan törekvés ellen, amely a hagyományos történetfelfogást meg akarta bolygatni. így alakult ki a század elején a történelem hatása alatt a szellemiség és a szellemiség hatása alatt a történelem két szembenálló pártra: a radikálisra és a konzervatívra. Harminc évnyi távlatból visszatekintve, ma már látható, hogy egyik párt sem volt őszinte. A radikális történetlátás csaknem teljesen illúziórombolásban merüTE ki. A konzervatívok észrevették, hogy e munka gonosz, csak azt a hibát követték el, hogy a gonoszságot ellensúlyozandó ugyanolyan végletes túlzásokba estek az ellenkező oldalon. A radikálisok nemcsak hiú és üres, kiélt és nevetséges illúziókat romboltak le, hanem mélyében támadtak meg mindennemű nemzeti gondolatot. A konzervatívok pedig nemcsak a nemzeti gondolatot igyekeztek megvédeni, hanem fenntartották, sőt túlozták a fölösleges, naiv és elavult illúziókat. így ahelyett, hogy ténylegesen 6