Országút, 1935 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1935 / 2. szám - A külpolitikai világkép

tudott az olasz-abesszín háborúról, a leszerelési bízottság haldokló elnöke, Artúr Henderson volt. Ügy is halt meg. Nos, ennek a nagy angol államférfinek szobra áll a genfi népszövetségi palotában. Magyar kéz és magyar áldozatkészség emelte. Ez a szobor örök dokumetuma marad annak a benső érzelmi kapcsolatnak, amely Angliát és Magyarországot egybefűzte es amely ebből az átmeneti szankciós homályból — reméljük — annál erőteljesebben és tisztultabban fog új életre támadni. Mondjuk és írjuk ezt akkor, amikor a szankciók már tényleg életbe léptek, de még nem rombolták le azt a hidat, amely Rómából Párison keresztül Londonba vezet. * „Szerelem, de csak készpénzért" — ez Titulescu úr és a kisantant államainak szankciós jelmondat,i. Ük hajlandók Olaszország ellen a megtorló rendszabályokat életbe léptetni és alkalmazni, de rögtön be is nyújtják az ellenszámlát az állítólag elszenvedett károkért. A dolog egészen mulatságos volna, ha közben Magyarország ellen nem folytatnák ugyanazt a rágalomhadjáratot, melyet mindig újra és újra megindítanak, valahányszor erre a legcsekélyebb alkalom is kínálkozik. Azt mondják, Magyarországnak rejtett háborús céljai vannak, ezért nem csatlakozott a szankciós politikához. Hogy tisztán becsületből, önzetlenül is lehet politikát csinálni, hogy vannak baráti kötelezettségek, hogy van hála és történeti emelkedettség, amely hatalmasabb, mint a pillanatok parancsolta szükségesség, arra ők hogy is gondolhatnának? Egyelőre, sajnos, ennek a meglehetősen veszélyes folyamatnak nem láthatjuk a véget, csak reményeink vannak, hogy minden jóra fordulhat még. Egyet azonban bizonyosan és határozottan megállapíthatunk már is: Magyarország büszkén és emelt fővel fog a történelem ítélőszéke elé adhatni. * A csehszlovák államra mind súlyosabb problémák árnyéka borul. Nem hisszük, hogy az új Hodzsa-kormánynak ereje és képessége volna e problémák megoldására. Annál kevésbé, mert a program teljesen a régi: a centralizmus további fenntartása és erőltetése, viszont a külügyminiszteri székben továbbra is ugyanaz a Benes ül, aki súlyosabb felelősséggel tartó zik a történelemnek Középeurópa nyomoráért és szenvedéseiért, mint egy egész generáció. A magyar-, a német-, a lengyel- és a rutén-kérdés megoldásán meddig akarja és meddig tudja még halasztani a cseh imperialista nagyzolás? Komolyan hiszik és gondoiják, hogy azok a dinamikus erők, amelyek e kérdésben összezsúfolódtak, még sokáig tarthatók féken? Nem volna sokkal okosabb levezetésükre és kielégítésükre az általuk is jól ismert és eddig hasztalan kínált történeti megoldásokat igénybevenni? Franciaország bel- és külpolitikai helyzete, valamint népszövetségi állása, az angol-olasz viszály következtében rendkívül érdekes változásokon ment át. lü éven keresztül a Nemzetek Szövetségében egy akarat uralkodott, a Franciaországé. Amióta ez a világtestület fennáll, a döntőszó mindig Párisé volt, a többiek csak asszisztáltak, még Anglia is. A Népszövetség volt az a szerszám, amellyel Franciaország először a leszerelést, azután a jóvátételeket kipréselte' Németországtól, majd pedig ezt követő'eg a Ruhr-megszállást, amikor a nemet birodalom fizetési teljesítőképessége kimerült. 16 éven át Franciaország és kis szövetségesei parancsoltak Európának és a Népszövetség akaratuknak mindenkor engedelmes eszköze volt. Most egyszerre Anglia áll a parancsnoki hídon. Franciaország leszorult arra a szerepre, amelyet eddig a brit birodalom töltött be mellette. Ma még nem lehet látni, hogy ez a helyzet csupán átmeneti-e, és csak az olasz-abesszín háború idejére szól-e, mindesetre azonban felettébb kívánatos lenne, ha az angol népszövetségi politika egyéb kérdésekben is, így főként a Duna-vö'gy függő problémáinak rendezésében magához ragadná a kezdeményezést, még pedig abban a szellemben, amint az Ba'.dwin fentebb idézett szavaiban kifejezésre jutott. Azzal, hogy Franciaország, legalább is átmenetileg, elvesztette a népszövetségi hegemóniát, külpolitikai tekintélyében nem szenvedett ugyan, de rendkívül kényes helyzetbe került a Mussolinival február havában létrejött afrikai megegyezés és az Angliával szemben fennálló régebbi kötelezettségek folytán. Az a közvetítői szerep, amelyet Láváinak vállalnia kellett, még igen súlyos lehet számára, különösen azáltal, hogy a szankciókban való részvételét nem tagadhatja meg. A francia politika határozottan két tűz közé került és ezt a fonák és kínos helyzetet még bekoronázza az a belpolitikai feszültség és ellentét, amely a francia közvéleményt két táborra osztotta. A jobboldal ugyanis feltétlenül olaszbarát, míg a baloldal, ame'.y szabadkőműves-befolyások alatt áll, fasisztaellenes és a szigorú megtorlások híve. Laval egyelőre tartja magát, tekintélyét a szenátorválasztások is megerősítették, félő azonban, hogy belpolitikai kérdésekben fogják - - természetesen külpolitikai célzattal — megbuktatni. A kamara pénzügyi bizottságával való ellentétei, a francia valuta ellen irányuló újabb támadások és a rendkívüli aranykiáramlás mind arra mutatnak, hogy az államháztartás szanálása a rendkívüli felhatalmazások ellenére sem sikerült úgy, mint ahogy kívánatos lett volna. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy éppen most egy közel <">() tagú új parlamenti párt alakult Paul Boncour elnölkletével „Union Republicaine et Socialiste" néven, amely egyenesen programmjává tette a frank leértékelését, holott az arayvaluta fenntartása alappillére Laval kormányzásának, akkor némi aggodalommal tekinthetünk a francia kabinet jövendő sorsa felé. Pedig a francia politika és kormányzás balrafordulása — bármily csodálatosan hangozzék is — végzetessé válhatnék most az európai békéié. A budapesti könyvtárakba 1935. évben járó folyóiratok címjegyzéke. cím alatt értékes kiadványa jelent meg az Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központnak. A munka terjedelme 236 oldal és az Egyetemi Könyvtár kiadványainak megszokott poyitossága jellemzi. Erre a munkára a tudománynak már igen nagy szüksége volt; általa tiszta képet nyerünk a közkönyvtárainkba járó folyóiratirodalomról. Arra a hiányra is rábukkanunk, hogy bizony számtalan kevésbé értékes folyóirat jár könyvtárainkba, ezzel szemben sok értékes időszaki lapot nélkülöznek. A címjegyzékből megállapítható az is, hogy ezidőszerint mintegy J18OO folyóirat jár a budapesti könyvtárakba, s minden tudományszak képviselve van. Mát ezért is átfogó, kimutató munkákra nagy szükség van, mert a tudomány előrehaladásának egyik alapja, hogy rendelkezésre álljanak az ilyen forrásmunkák. A műhöz előszót Pasteiner Iván, az Egyetemi Könyvtár igazgatója írt. 40