Országút, 1935 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1935 / 2. szám - Némi kis reform. Illetékrendszerünk egyes fogyatékosságai

sem adhatja. Az e ponton érdekeli államok részéről kell tehát kiindulnia a kezdeményezésnek, hogy később, mikor már bizonyos eredményeket elértek, s így hatalmi súlyukat jelentősen emelték, — alkalmat nyújtsanak Párizsnak áj dunai politikájának megkezdésére és mai szövetségi rendszere felszámolására. E kiinduló pont nem lehet más, mint kellő diplomáciai előkészítés és a jelenlegi bizonytalan külpolitikai helyzet tisztázódása után a magyar-osztrák együttműködés intézményesítése. Ha a Duna könyökénél ez a közel húsz mil iő lakost számláló és középeurópai vonatkozásban szinte felmérhetetlenül nagy gazdasági, politikai, kulturális és stratégiai sulinál bíró hatalmi együttes kialakulhat na, úgy a jelenlegi Roma- Bécs Budapest külpolitikai tengelyi esetleg könnyen ki lehetne Varsóig egészíteni s ezzel a lengyel politika is rátalálna ismét középeurópai hagyományaira és küldetésére, a jelenlegi erőltetett s íö.eg francia diplomáciai tévedések és tapintatlanságok miatt kialakult németlengyel együttműködés helyeit. Ez esetbe// már joggal lehetne számítani Franciaország dunai politikájának változására, te/iát a francia—kisantant koncepció véglet,.-s elejtésére. Ez az érdekeinél, kultúrájánál és vallásánál fogva végeredményben latin kultúrát reprezentáló államszövetség elég erős lenne ahhoz, hogy a francia külpolitikának Középeurópában áj irányt szabjon s a francia duna völgyi szemléletet multszázadi forrásaihoz visszavezesse. Amint Párizs helyesen és érdekeinek megfelelően ismerte fel a Monarchiában a II. Birodalom kialakulásakor a germán imperializmus természetes és egyetlen lehetséges gátját, úgy most a III. Birodalom kialakulása előtt is módot és lehetőséget kell nyújtanunk Franciaországnak arra, hogy ezt a politikai koncepciói feleleveníthesse és alkalmazásba is vehesse. A magyai revíziós gondolat, mint nemzetközi jogi és erkölcsi elv, mindaddig süket fülekre fog találni Franciaországban, míg tartalmában át nem Hatódik e reálpolitikai elvekkel, míg a magyar külpolitika francia szempontból magát nélkülözhetetlenné nem teszi, míg kitörölhetetlenül és ellentmondást nem tűrő határozottsággal be e nem viszi a francia köztudatba az általános meggyőződést, hogy aki Középeurópában revizióellenes, az a nyugati revíziót készíti elő és aki l eleten revizióspárti, az a nyugati status quo őrzője és védelmezője. Barthou szerencsétlen balkáni körútja volt a hivata'os francia külpolitika utolsó kísérlete arra, hogy megkíséri lje a lehetetlent és szembeszállva a történeti fejlődés törvényeivel, örökre lerögzítse a jelent. Franciaország biztonsága azonban nem fokozódott és az Anschluss-veszély nem csökkent. Laval már sokkal kulturáltabb, sokkal hajlékonyabb és sokkal messzelátóbb, minthogy teljes mértékben magáévá tenné ezt a koncepciói, azonban a háború utáni francia külpolitika terhes örökségéne/,- súlya alatt és a kisantant politikai zsarolásainak kiszolgáltatva, ő sem tudja ma még Párizs számára a Dunavölgybe// a szabadkéz politikáját érvényesíteni. Ma ekként holtpontra jutott Középeurópában a francia külpolitika s egy. egyelőre viszontszolgáltatásoktól függővé nem tett francia közeledéssel elsősorban mi lennénk 'hivatva erről el- és tovább mozdítani. Hogy lehetséges-e ez'? Mindenesetre meg kell kísérelnünk. A valóság és idő kötöttségein túl ennek az irányító és konstruáló gondolatnak be kell vonulnia gyakorlati külpolitikánkba. Pongrácz Kálmán dr. (Debrecen.) X JVemi kis reform X J/letétrendszerünk egyes fogyatékosságai Az egyén részéről a köznek nyújtandó pénzszolgáltatások közül az illetékek természetét és jelentőségét kevesen ismerik. A pénzügytani elmélet meghatározása szerint az egyén az illetékeket bizonyon közintézmények igénybevételéért köteles fizetni — még pedig az államhatalom által kényszerítő erővel megállapított mértékben és módon, — szemben az adókkal, amelyekért a kommunitás közvetlen ellenértéket nem ad. A gyakorlat azonban elmosta az elméleti választófalat; hazai törvényeink gyakran neveznek illetéknek bizonyos adójellegű szolgáltatásokat, például az ú. n. vagyonátruházási illetéket, amelyet! egyes vagyontárgyak, így főkénti ingatlanok átruházásakor kell fizetni. Ez az illeték valójában álnéven szereplő forgalmi adó. A magyar illetékrendszer vizsgálatával elsősorban szembeötlő, hogy rendkívül magasak az illetékek. Ennek mentsége: államháztartásunk nehéz helyzete, az évek óta krónikus deficit. Az 1935/36 o.s költségvetésben az illetékek címén előirányzott bevételli tétel 95,000.000 pengőt tesz ki, azaz az öszszes közigazgatási bevételnek majdnem egy hetedét. Nemigen lehet elvárni, hogy az állam erről a bevételi forrásról akár részben is lemondjon. Kérdéses azonban, hogy, ugyanezt a pénzügyi eredményt nem volna-e lehetséges humánusabb és igazságosabb eszközökkel elérni, mint eddig és különösen nemi lehetne-e annak terhét a társadalom egyes rétegei között a szociális igazsétg eszményét jobban megközelítőleg elosztani? A vagyonátruházási illeték két főtípusa: az öröklési és az ingatlan vagyonátruházási illeték. Az első ott adóztat, ahol ingyenesen vagyon nyílik meg valaki számára, ahol új teherbíróképesség keletkezik; e mellett megkorrigálja a vagyonmegosztást is. Ellene kifogást tenni nem lehet. Annál inkább a másik ellen. Az ingatlan vagyonátruházási illeték iskolapéldája annak, hogy lehet egy rókáról két bőrt lehúzni. A felek ugyanis elsősorban megfizetik az állami illetéket, amciy 1932-ig 5%-ot tett ki, azóta 6%-ot, és megfizetik az ú. n. községi illetéket. Utóbbi azt a községet illeti, amelynek területén az ingatlan fekszik: Budapesten a kulcsa: 2.75%. Összesen tehát nyolc és háromnegyed százalék: a vételár egy tizenketted része az illeték. Azonban ez csak papíron igaz: gyakorlatban nagyobb ennél a teher. Nem olyan egyszerű azt megállapítani, hogy minek a 8.75%-ról van szó. Kézenfekvő a válasz: a vételárnak. Miként állapítható meg a vételár? Az adásvételi szerződésből. Azonban a pénzügyi hatóságok attól tartván, hogy a felek éppen illetékcsökkentés érdekében a szerződésben a valósá-