Országút, 1935 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1935 / 1. szám - A nemzeti alkotmányok kialakulásának új korszaka

A nemzeti alkotmányok kialakulásának új korszaka Politikai divat napjainkban úton-útfélen a par­lamentarizmus bukását hangoztatni. A parlamentariz­mus ellenségei büszkén mutatnak az olasz, német és osztrák parlamentarizmusok által felidézett nagy ál­lamválságokra és hivatkoznak a parlamentarizmus­nak Jugoszláviában, Bulgáriában és Lengyelország­ban bekövetkezett részleges kikapcsolására, mely or­szágok valamennyiében a szétbomlasztott államren­det a diktatúra valamilyen alakja mentette meg. Úgy állítják be különösen az olasz és német diktató­rikus rendszert, mint a parlamentarizmusnál maga­sabb fejlődési fokot, melynek elterjedése a jelenkor olyan feltartóztathatatlan világáramlata, mint volt a szabadság eszméjének diadalútja a XVIII. és XIX. szá­zadban. A szabadságeszme nyomán terjedt el a par­lamentarizmus, annyira, hogy még exotikus országok­nak is intézménye lett. A diktatúra hívei a parla­mentarizmusnak egyes országokban bekövetkezett bu­kásából n>agának a szabadságeszmének a csődjére akarnak következtetni. A szabadságcszmével szem\;e állítják a tekintélyelvet, melynek megtestesítője a diktátor. Kétségtelen, hogy lehet a parlamentarizmus vál­ságáról beszélni, de nem, elvben, hanem csak egyes meghatározott országokban. Nem változtathat ezen a megállapításon az sem, hogy több ilyen ország van. A parlamentarizmus az angol nemzet történelmi alkotmányrendszere. Á mikor a francia forradalom eszméi nyomán az addig mindenütt világszerte fenn­állott fejedelmi abszolutizmusok egymásután össze­omlottak, Európában csak két alkotmányos mo­narchia volt: Anglia és Magyarország. S mivel az al­kotmányosságra áttérő nemzeteknek történelmi evolú­ciós alkotmányuk nem volt, más kész idegen alkot­mányt másoltak le, melyhez az általuk jobban ismert nagy Angliától vettek a másolásra alkalmasabb mintát. De ez az alkotmány idegen volt, melyet az angol nemzet a maga politikai lelkületére szabott magának, és nem azokra a nemzetekre szabták, melyek azt má­ról holnapra magukra vették. Hiányzott ezekben az országokban az a politikai szellem, amely megóvhatta volna a parlamentarizmust attól, hogy annak mecha­nizmusa elfajuljon és megölje magát a parlamenti szellemet és ezzel azt a szabadságeszmét is, melynek alapján a parlamentarizmus áll. A háború és az ezt követő évek nagy megpróbáltatásai összetörték a parlamentarizmust azokban az országokban, melyek' nek lelkületétől a parlamentarizmus szelleme idegen volt. De nem lehet beszélni a parlamentarizmus válsá­gáról Angliában, melynek a parlamentarizmus törté­nelmileg kifejlődött nemzeti alkotmánya. A hiba te­hát nem a parlamentarizmusban van, hanem abban, hogy olyan nemzetek is az angol nemzet intézményei szerint akartak élni, — még hozzá legtöbb helyen csak­nem minden nagyobb változtatás nélkül, — melyek­nek politikai egyénisége az egyéni szabadság biztosi­tusára más intézményeket kíván, mint Anglia és amely nemzeteknek szelleme másképpen fogalmazza meg az egyén éa köz egymáshoz való viszonyát, mint az angoi géniusz. A XIX század és a XX. század eleje, a nemzeti államik kialakulásának kora volt. A fejedelmi ab­szolútizmus korában a dinasztikus gondolat volt az államalkotó eszme, melyet a nemzeti eszme váltott fel. A nemzeti eszme mindenütt az egyéni szabadság­gal karöltve jutott diadalra és a nemzeti állam min­denütt a nemzet önrendelkezési jogának, tehát az egyéni szabadságnak alapján állt. Az egyéni szabad­ság-kultuszból született meg csaknem minden öntu­datos és élni akaró nemzet önálló államisága, mely a nemzeti élet egyik legfelsőbb kelléke. A szólásszabad­ság, sajtószabadság, egyesületi és gyülekezési szabad­ság, az anyanyelv használatának joga egyéni szabad­ságjogok és közjogok is egyszersmind, melynek meg­valósításával együtt járt a nemzeti államok kialaku­lása. De sem a régi nagy nemzetekben, sem az utóbbi évtizedekben született új államokban nem volt a sza­badságeszme történelmileg úgy kifejlődve, mint Ang­liában és Magyarországon, ahol a nemzet saját törté­nelmi alkotmánya szerint élt. Minden nemzetnek ki kell tehát alakítania azt az alkotmányos rendet, mely egyéniségének legjobban megfelel. Mégis egyelőre (Európában) több országban sza­badságellenes mozgalommal találkozunk, mert a par­lamentaris rendszernek egyes országokban bekövet­kezett összeomlása után a rendnek és egyéb nélkülöz­hetetlen állami funkció folytonosságának fenntartá­sára volt a legnagyobb szükség, melyet pillanatnyi­lag a diktatúra biztosíthatott. De hiba lenne ebből a pillanatnyi szükséghelyzetből a szabadság eszmének és az alkotmányosságnak ela cult ságára, feleslegessé­gére, vagy éppen káros voltára, következtetni és az alkotmányosságot úgy feltüntetni, mint ami megaka­dályozza a nemzeti erők összefogását és teljes kifej­tését. Az ember szabadakaratú lénynek lett teremtve, aki egy bizonyos fejlődési fokon nem tud megjelenni szabadság nélkül. A diktatúrákon tehát szükségképp újra erőt kell vennie a szabadság szeretetének azok­ban a kultur ország okban, ahol ma önkényuralom van. De minden nemzetnél a nemzet jellemének és gon­dolkodásmódjának megfelelő intézményekben kell megtestesülnie a szabadságeszmének. Mint ahogy a különböző nemzeti kultúrák is csaknem minden or­szágban más és más nyelven szólalnak meg és a nyelv a nemzeti kultúra leghatalmasabb, egyben a legjelleg­zetesebb kifejezője, — úgy a politikai életben is meg kell találni minden nemzetnek a szabadságeszme egyéni kifejezési módját. Az előttünk álló korszak szellemi és politikai életét tehát ismét az egyén és a köz viszonyának kérdése fogja mozgatni és a szabad­ságeszmének nemzetivé tétele lesz a jövő alapvető problémája. A nemzeti államok megszülettek, de a nemzeti al­kotmányok, a legtöbb országban még nem. Ha meg­gondoljuk, hogy az angol és a magyar szabadság­eszme is milyen lassan és mennyi fájdalmas küzdel­men keresztül tudott csak öntudatra jutni és érvénye­sítése mennyi hazafias önfeláldozást kívánt legjobb­jainktól, milyen türelmet, tűrést és kitartást követelt a nemzet egyetemétől, míg az élni akaró szabadság­eszmét intézményekkel biztosítani tudták, — előre­láthatólag emberöltőknek kell eltelni, míg hosszas vajúdás után megszülethetik az államalkotásra ké­pes nemzetek sajátos nemzeti alkotmánya, mely min­den nemzet jellemének legmegfelelőbb intézmények­4

Next

/
Oldalképek
Tartalom