Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület hivatalos értesítője, 1911 (2. évfolyam, 12-21. szám)

1911 / 21. szám - Továbbképző megtekintéseink. 2. A Lipólmezőn elhelyezett állami elmegyógyintézet

1ÍW hány éves ügyvédi gyakorlat lesz a törvényes előföli étele, meri az ügyvédi élet és kereselviszonyok pontos megismerése legjobb irányítója lesz bíráskodásának ezen a téren. A mi most mosl az ügyvédi díjszabás kérdéseit illeti! A tarilalis szabályozásra csakis azoknak az üayvédi tennivalóknak a díja alkalmas, a melyek egyszerűségüknél és gyakoriságuknál fogva az átlagos értékelést lehetővé teszik, ellenben az ügyvédi tevékenységnek éppen legértékesebb része az, a mely alapos tudási, sok élettapasztalatot, tapintatot és bölcsességet követel meg, tebat az igazi érdemleges munka vitás esetekben megint csak a bíró megbecsülésérc marad. Hiszen a per sajátképpen való vitele, a védelem, az előtanulmányok, az érdekeltekkel való értekezések, a tanácsadás - a mely utóbbi, Verulami Baco szerint, az embereknek egymással való érintkezésében a legnehezebb funkczió — mindmegannyian éppen ügy kizárja a tarilalis szabályozást, mint egy irodalmi vagy a művészi alkotás vagy a találmány, úgy, hogy végeredményben a* díjszabás melle l is fölújulhatnának az érdemleges munka díjazásának csekélysége, okából sokszor annyira jogos panaszok, a melyeket a bíróságok csakis az általam fönn javasolt módon orvosolhatnának. Én úgy gondolom, hogy ha a bíróságok — törvényszékenként az illető ügyvédi kamarákkal fesztelen módon érintkeznének a sablonos munkálatok díjazása dolgában, éppenséggel nem lenne nehéz megfelelő megállapodásra jutni, a mely jobban elégítene ki az érdekelteket, mint a törvényes fölhatalmazás alapján kibocsátandó miniszteri rendelettel történő szabályozás, mert az a legmesszebb menő figyelemmel lehetne a különböző helyi viszonyokra. Magának a díjszabásnak a részleteiről persze nem nyilatkozhatom. Avval azonban tisztában kell lennünk: tőkeszegény gazdaságilag elmaradt, üzleti vállalkozásoktól túlságosan óvakodó, ipart és kereskedelmet kellően meg nem becsülő, aránytalanul keveset termelő és sokat fogyasztó országban, mint a mienk, az ügyvédek számának állandó emelkedése mellett mindenkit kielégítő ügyvédi jövedelem ki van zárva. Egyeseken segít majd a bíróságoknak kívánatos jobb megállapítása, másokon kevesebb méltánytalanság esik majd az esetleges díjszabás révén, de semmiféle ügyvédi törvény nem hozza majd meg a megnyugtató megoldást mindaddig, míg olyan aránytalan nagy marad a magyar ügyvédek száma, mint a milyen ma. Itt van a bajoknak és a panaszoknak igazi oka, ezt kell tehát mindenekelőtt megszüntetni. Továbbképző megtekintéseink. 1. Pesti magyar kereskedelmi bank. 1911 november hó 4-én délután egyesületünk budapesti tagjai a Pesti magyar kereskedelmi bankot tekintették meg, s ezzel kapcsolatosan beható ismertetést nyertek a bank egész belső ügykezeléséről és a banküzlet valamennyi ágában irányadó szempontokról. ^^2. A Lipólmezőn elhelyezett állami elmegyógyintézet. 1911 deczember hó 5-án, .9-én és/fí-án mindig délután, egyesületünk budapesti tagjai az állami elmegyógyintézetet tekintették meg. A megtekintést mindig előadással kapcsolatos bemutatás követte, mely nagyon érdekes és tanulságos volt. Ismertető előadást tartottak dr. Oláh Gusztáv igazgató, Fabinyi Bndolf és Goldberger Márk főorvosok. Tekintettel az előadottak fontosságára, az előadók kérésünkre rendelkezésünkre bocsátották előadásaik összefoglaló kivonatát, melyet az alábbiakban közlünk: I. Dr. Oláh. Gusztáv igazg. magyarázatokkal kisért betegbemutatásai a lipótmezei állami elmegy ágy'intézetben. 1911 decz. 2-án. Tisztelt Uraim! Nem akarom önöket az elmebetegségek ezen élő nagy múzeumában conférence-szerü theurelicuss előadással untatni. Elméletet eleget hallottak az egyetemen a törvényszéki elmekórtani előadásokon. Igaz, hogy azóta nagyot haladt a klinikai psychialria, nem akarom ezzel azt mondani, hogy kicsit régen volt, a mikor velem együtt az iskola porát lerázták, •— de az elmekórtan gyorsan fejlődik. Uj nézőpontok, uj felfogások merülnek fel nap-nap után. Ezekről az uj nézőpontokról leszek bátor Önöknek, — inkább a beteghemul áfásokra fektetve a fősúlyt, — egycl-mást elmondani. Mai tárgyunk a demenlia paralytica. A paralysis föllépésében és kóroktanában annyi értljctéllenséget, de viszont ez ért hetetlen ségb en annyi következetességet látunk, hogy itten az egyéni élet kereteiből kiemelkedő és az emberiség egységes nagy testének élctlörvényeit irányító princzipiumokat kell ejtenünk. Az emberfaj géniusza működik itt láthatatlanul, (hí czélludatosan és ki tudja, talán veszni hagyja azokat a példányait, a melyekre a megváltoztatott viszonyok közölt kevébbó reflektál. Hiszen igaz, hogy a paralysis az előrement syphilis föltételébe/, van kötve, de a mint valahol egy ország kulturális strucfuíája megváltozik, a mini egy társadalmi alakulat uj helyzetbe, uj feladatok elé jut, a mint uj perspectivái nyílnak meg a haladásnak, legyén az rabszolgaság alóli felszabadítás vagy más szocziális eltolódása a kulturális tényezőknek, fellép az előrement syphilis alapján a paralysis. Azt hiszem, a paralysis igen értékes kulcsot fog a kezünkbe adni a jövőben, a mely által bepillantást nyerünk a faji életműködés törvényéibe; Minden speculáczió a paralysis disposilionalis okaira nézve eleddig tarthatatlannak mutatkozott. Az az egyet ma már biZon\ossággal tudjuk, hogy a paralysis minden esetben feltételezi az előrement syphilist. Ma már a túlfeszített agymunkának is csak ezen feltétel melleit tulajdonítanak szerepet azok, kik még csak néhány év elolt az agymunka lúifeszítésél syphilis nélkül is elégségesnek tartották a paralysis létrehozására. Ez az állítás könnyen volt adatokkal támogatható. A szabad pályákon, a hol az emb r naponkint újra meg újra megvívja a harezot az élettel, mint a kereskedői, ügyvédi pályán, (eltűnő sok a paralysis ; de ezzel szemben nem lehet megérteni, miért van az elmebeteg katonatisztek közöli még sokkal több páralyticus egész 90%-ig és miért csak ritka a paralysis a szellem és gondolatvilág herósai, a szakadatlanul mélyen búvárkodó tudósok között? A ki sok paralylicust látott, annak feltűnhetett, hogy a katonalisztek ügyvédek, kereskedők között Nmét egy bizonyos typus a leggyakoribb és pedig épen a szemre életerős; robusztus egyéni typus. Szinte azl mondhatnám, hogy a neurastheniás, örökké gyengélkedő, inkább szellemi éleiét, élő egyén mentesítve van a paralysis ől. Azon egyszerű magyarázat, hogy az il enek jobban féltik magukat és nem aquirálnak olyan könnyen syphilist, nem elégítheti ki azl, a ki mélyebb okok után kutat. A svphilis aquirálása a liaial korban meglehetős egyforma esélyekkel merő véletlenség. De ki tudja, hogy a faj géniusza az átalakulásban I vő kulim-viszonyokban nem-e fektet nagyobb súlyt éjien az ilyen gyengébb szervezelű, de magasabb szellemi életet élő lypusok konzerválására, nem vár-e ezekre a jövőben nagyobb szerep, mint a csak robusztus typusúra, nem működik itt egy neme az értelmi sclekcziónak. A mi kultúránkba a paralysis a XV!II. században vonult be. A régebbi elmebetegekről adott leírások közül egy sem hasonlít a paralysisre. Igaz, hogy a kórtorténeteket nem vezették akkor úgy, mint ma, de Moebius joggal utal arra, hogy az akkori idők híres embereiről szóló részletes biographiákban nyomát sem találjuk páralyticus tünetek közi való elhalálozásnak, inig a XIX. századból máiigen sok híres emberről megállapíthatjuk, hogy paralysisben ha'lak meg. Ilyenek voltak sok mások között: henau, Schumann, Donizetti, Niclscbe, Makart, Maupassant. A XIX. század utolsó két harmadában a paralysis fokozatos emelkedési mutat némely intézetbén férfi elmebetegek egész 45%-ig. Felltinő körülmény az aránytalanság a városi és falusi lakosság közölt. Elzászban, az elmebetegek 10%-a páralyticus, de már Strass búrg városában 40%. Az Allscherbilzi lébol\dában 3000 városi lakosra esik egy páralyticus, inig a falusi lakosok közül csak 9000-re egy. Fölötte érdekes, hogy a mig a főbb kulim-államokban a paralyticusok aránya körülbeiül egyforma, vagyis a férfi elmebetegeknek 25%-a, addig Spanyolországban csak 5 6, Skóthonban 4, Irlandban csak 1%-a az elmebetegeknek páralyticus. Norvégiában aiig lordul elő paralysis, Izlandban pedig teljesen ismeretlen. Bizonyos földrészeken a lues elterjedésével, hogy úgy mondjam szinte megfordított arányban áll a paralysis. Boszniában és Herczegovinában, a hol a syphilis a bennszülöttek közölt igen elterjedt, alig találni paralysisl, mig az ott élő idegenek között a paralyticusok száma körülbelül olyan, mint azon országokban, a hova valók. Nagyon ritka a paralysis Algírban, a syphilis egyik lőfészkében, valamint a törököknél és az olt élő zsidó spagnioloknál. Próbálták ezen jelenségeket mindenféleképen magyarázni, keresték az okát a racebeli különbségekben, ilyenek mellet' szólna azon fentebb felhozott adak hogy Boszniában és Algírban a bennszülöttek nem, a bevándorlónál, saját országuk arányában kapják a paralysist. De ezzel ismét ellentétben áll a külömbözet, melyet az anthropologiailng rokon, de különböző kultúrájú népek mulatnak, például Izland és Dánia. Bosznia és Horvátország, a latin Francziaország s az ugyancsak latin Spanyolország, míg viszont a leghelerogénebb, de azonos kultúrájú népfajok, szlávok, francziák, germánok, magyarok ugyanazt a páralyticus arányt tüntetik föl. A táplálkozás és éghajlat semmi szerepet nem játszik, mert a paralysis minden szélességi fok alatt előfordul. Érdekes jelenség, hogy a mint a paralysis tői mentes népfaj érintve lesz a kultúrától, paralysisl is kaphat. Budin kimutatta, hogy az algiriai bennszülöttek, ha európaizáltalnak, fogékonnyá válnak ;i