Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület hivatalos értesítője, 1911 (2. évfolyam, 12-21. szám)

1911 / 14. szám

11 nevezetesen hozzanak határozatot arra vonatkozólag, vájjon az első­fokú bíróságoknál alkalmazott bírák és ügyészek automatikus elő­léptetését az előterjesztés értelmében kívánatosnak tartják-e, vagy nem? Székely János, dr. Láng Ernő, Boleman Lajos és Skulíéty István tagok pártoló hozzászólása után elnök kihirdette a következő egyhangú határozatot: Az osztálygyűlés az elsőfokú bíróságoknál alkalmazott bíráknak és ügyészeknek az előterjesztés értelmében való automatikus előléptetését kívánatosnak tartja, s az egyesület erre vonatkozó előterjesztését mindenben magáévá teszi és pártolja. Egyéb tárgy nem lévén, elnök az oszlálygyűlést berekesztette. Brassó. I. Jegyzőkönyv felvétetett az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület brassói osztálya választmányának 4911. évi febr. hó 21-én Brassóban tartott üléséről. Jelen voltak : Wittich József kir. törvényszéki elnök, osztály­elnök, dr. Jahn Frigyes kir. ítélőtáblai bíró, Ábrahám István, dr. Grühfeld Mór kir. törvényszéki bírák, dr. Knörr Ferencz kir. ügyész, Páll Ignácz kir. járásbiró, választmányi tagok, dr. Dienes Gyula kir. törvényszéki bíró, pénztáros, Sutoris Edgár kir. törvény­széki jegyző, osztályjegyző. Elnök az ülést megnyitja, a jegyzőkönyv vezetésével Sutoris Edgár osztályjegyzőt bízza meg, a jegyzőkönyv hitelesítésére pedig dr. Knörr Ferencz és dr. Grün/eld Mór tagokat kéri fel. Elnök bejelenti, hogy a mult év folyamán Czámpa Gusztáv, fíenkő Ödön, Fülöp István, dr. Ferenczi Károly, Berze Árpád, Bella Kálmán és Zakariás Imre kinevezés és illetőleg áthelyezés folytán az osztály kötelékéből kiléptek, Libich Jenő pedig kilépését szabály­szerűen bejelentette. Csia Béla, Handl József, Kusztrich János, dr. Szabó Ignácz és Pawelka János a brassói osztály területére neveztetvén ki. illetőleg helyeztetvén át, minthogv más osztályoknak eddig is tagjai voltak, a brassói osztályba való átlépésüket bejelen­tették. Dr. Ötlömösy Zoltán fogarasi kir. járásbirósági jegyző írás­ban bejelentelte, hogy az egyesület brassói osztályának tagjai közé óhajt lépni. A választmány a kilépéseket és illetőleg átlépésekel tudomásul veszi, dr. Öllömösy Zollánl pedig titkos szavazás útján egyhangúlag felveszi az osztály tagjai sorába. Pénztáros ismerteti a mull évi számadásokat, melyek szerint volt: I. Bevétel: 1. Tagsági díjak 4940. évre 270 K. 2. 4 908. évi tagdíjhátralékok 42 K. 3. 1909. évi tagdíjhátralékok 15 K. 4. Kamatok 2 K 53 f. o. Pénztári marad­vány 39 K 20 f. Összesen 338 K 73 f. II. Kiadások: 4. Központnak beküldeteti 450 K. 2. Postaköltség 20 f. 3. Kiküldöttek költségei 420 K. 4. Jegyző kiküldött költségei 50 K. 5. Pénztári maradvány 4 8 K. Összesen 338 K 73 f. A választmány a számadást tudomásul veszi azzal, hogy ezt a számvizsgáló bizottság megvizsgálása után és ennek jelentése mellett fogja az osztálygyűlés elé terjeszteni. Pénztárnok ismerteti a jövő évi költségelőirányzatot, mely szerint: 1. Bevétel: 1. Pénztári maradvány 18 K 53 f. 2. Tagság díjak 1911. évre 240 K. Összesen 258 K 53 f. II. Kiadások: 1. Postaköltség 5 K. 2. Kiküldöttek költsége 200 K. 3. Központi pénztárba kül­dendő 50 K. 4. Előre nem látott kiadások 3 K 53 f. Összesen 258 K 53 f. A választmány az előterjesztést változatlanul elfogadja azzal, hogy ez az osztálygyűlés elé terjesztendő. Elnök előterjeszti, hogy az osztálygyíílés összehívandó volna. A választmány az osztály­g\űiésnek 1.911 február 26-ának d. e. 10 órájára leendő össze­hívását elhatározza a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó. 2. Mult évi számadások előterjesztése. 3. Számvizsgáló bizottság je­lentése a mult évi számadásokról. 4. A folyó 1914. évi költségvetés megállapítása. 5. Egy választmányi tag és egy jegyző választandó. 6. A számvizsgáló bizottság megválasztása. 7. Áz újvidéki osztály indítványának tárgyalása. 8. Esetleges indítványok. Több tárgy nem lévén, elnök az ülést berekeszti. II. Jegyzőkönyv felvétetett az Országos Birói és Ügyészi Egyesület brassói osztályá­nak 4 94 4. évi február hó 26-án Brassóban tartott osztálygyüléséről. Jelen voltak: Wittich József kir. törvényszéki elnök, osztály­elnök, dr. John Frigyes. Csia Béla kir. Ítélőtáblai bírák. Ábrahám István, dr. Grünfeld Mór, Császár Béla, dr. Konczvald Endre, Máyer Károly, dr. Dienes Gyula kir. törvényszéki bírák, dr. Knörr Ferencz, Wellmann Samu, dr. Vernes István kir. ügyészek, Sándor József kir. járásbiró, Sutoris Edgár, dr. Szabó Ignácz kir. törvény­széki jegyzők. Elnök az osztálygyűlést megnyitja s a megjelent tagokat üdvözli; a jegyzőkönyv vezetésével Suloris Edgár ^oszlályjegyzőt bízza meg, a jegyzőkönyv hitelesítésére Császár Béla és dr. Knörr Ferencz tagokat kén fel. Dr. Dienes Gyula pénztárnok előterjeszti a mult évi számadásokat a következőkben: I. Bevétel: 1. Tagsági díjak (1910) 270 K. 2. Tagsági díjak (1908) 12 K. 3. Tagsági díjak (1909) X 15 K. 4. Kamatok 2 K. 5. Pénztári maradvány 39 K. Összesen 338 K 73 f. II. Kiadások: 1. Központba beküldetett 150 K. 2. Posta­költség 20 f. 3. Kiküldöttek költségei 120 K. 4. Jegyzői kiküldött költsége 50 K. 5. Pénztári maradvány 4 8 K 53 f. Összesen 338 73 f. Ezután a számvizsgáló bizottság nevében dr. Konczvald Endre elő­terjeszti, hogy a fenti számadást a számvizsgáló bizottság megvizs­gálta s mindenben helyesnek találta. Indítványozza tehát, hogy a pénztárnoknak a lélmentvény adassék meg s kifejlett tevékenységéért jegyzőkönyvi köszönetben részesíltessék. Az osztálygyűlés a mull évi számadásokat tudomásul veszi, a pénztárnoknak a félmentyényt megadja s kifejtett tevékenységéért jegyzőkönyvi köszönetben része­síti. Dr. Dienes Gyula pénztárnok előterjeszti az 4944. évi költség­előirányzatot, a mely szerint: I. Bevétel: 1. Pénztári maradvány 48 K 53 f, 2. Tagsági díjak 4944-re 240 K. Összesen 258 K 53 f. II. Kiadások: 4. Postaköltség 5 K. 2. Kiküldetések költsége 200 K. 3. Központba beszállítandó 50 K. 4. Előre nem látott kiadások 3 K 53 f. Összesen 258 K 53 f. Az oszlálygyűlés az 4 944. évi költségelőirányzatot változatlanul elfogadja. EÍnök előterjeszti, hogy az alapszabályok értelmében a számvizsgáló bizottság újból válasz­tandó. Az oszlálygyűlés a számvizsgáló bizottság rendes tagjaivá dr. Konczvald Endre, Sándor József és Wellman Samu, póttagjaivá pedig dr. Vernes István és Horváth Dezső osztálytagokat választja meg egyhangúlag. Elnök előterjeszti, hogy az osztály kötelékéből kilépett Czámpa Gusztáv választmányi tag és Bella Kálmán osztály­jegyző helyei betöltendők. Az osztálygyűlés a megüresedett választ­mányi tagságra Bandi József, az oszlályjegyző tisztségre pedig dr. Szabó Ignácz osztálylagokat választja meg egyhangúlag. Elnök ismerteti az újvidéki osztálynak egy Birói és Ügyészi Segélyegylet létesítésére vonatkozó indítványát. Az osztálygyűlés hosszas és ki­merítő eszmecsere után az újvidéki osztály indítványát elvben elfo­gadja, az indítványt tartalmazó jegyzőkönyvet, valamint az aláírási ívet az osztály összes tagjai közölt körözni rendeli, s ezen jegyző­könyv másolatát az újvidéki osztálynak az aláírási ívvel együtt meg­küldi. Császár Béla indítványozza, hogy az igazgaióság kerestessék meg aziránt, hogy az egyesületbe belépő új tagoknak az alapsza­bályok egy példánya közvetlenül az igazgatóság által küldessék meg. Az . osztálygyűlés az indítványt egyhangúlag magáévá teszi. Több tárgy nem lévén, elnök az oszlálygyűlést berekeszti. III. Jegyzőkönyv felvétetelt az Országos Birói és Ügyészi Egyesület brassói osztályá­nak 1944. évi márczius hó 26-án Brassóban tartott osztálygyűléséről. Jelen voltak : Wittich József kir. törvényszéki elnök, osztályelnök, Ábrahám István, dr. Sehobeln Károly, Császár Béla kir. törvényszéki bírák, dr. Knörr Ferencz, Wellmann Samu, dr. Vernes István kir. ügyészek, Sándor József kir. járásbiró, Alapy György, Suloris Edgár, dr. Szabó Ignácz kir. törvényszéki jegyzők, Pavelka János kir. tör­vényszéki joggyakornok, egyesületi tagok. 1. Elnök az oszlálygyűlést megnyitja s a megjelent tagokat üdvözli, a jegyzőkönyv vezetésével dr. Szabó Ignácz osztályjegyzőt bízza meg, a jegyzőkönyv hitelesí­tésére pedig Áhrahám István és Császár Béla tagokat kéri fel. 2 Elnök előterjeszi, hogy az egyesületi elnök átiratot intézett az osztályhoz, hogy az elsőfokú kir. bíróságoknál és ügyészségeknél az automatikus előlépés kérdéseit az osztály vitass-a meg s e kérdésben állási foglaljon. Hosszas eszmecsere után az oszlálygyűlés egyhan­gúlag a következő határozatot hozta : Az osztálygyűlés az elsőfokú kir. bíróságoknál és ügyészségeknél az automatikus előléptetés mag­valósítását felelte szükségesnek és sürgősnek jelenti ki s megkeresi az egyesület elnökségét, hogy ez irányban a legszélesebb körű akcziót indítsa meg. Több tárgy nem lévén, elnök az oszlálygyűlést berekeszti. Debreczen. Jegyzőkönyv felvételeit az Országos Birói és Ügyészi egyesület debreezeni osztá­lyának 4914 márczius 25-én tartott rendkívüli közgyűlésén. Jelenvollak: Gáthy Bálint kir. ügyész elnöklete alatt dr. Debre­cze'ny Barna, dr. Dávid István, Daróczy József, dr. Öreg Béla, Soltész Endre, Üdériyi Nándor, Árvái Géza, Tóby István birák, Hajdú György, fierks Lajos, Rézler Ervin jegyzők. 4. Tárgyaltától! az igazgatósági elnök átirata az automatikus előlépés tárgyában megindítandó nagyobbszabású akczió kérdésében. A debreezeni osztály egyhangú határozattal kimondja, hogy a bírák automatikus előlépését a l.V, VIII., VII. fizetési osztályokban és ezek egyes fokozataiban elodázhatlanul szükségesnek tartja azzal, hogy a kiváló képesség, tudás és érdem is elnyerhesse az igazságszolgáltatás színvonala érdekében a maga jutalmát a soronkívüli előmenetellel akként, hogy ez az automatikus előmenetelt azért ne akadályozza

Next

/
Oldalképek
Tartalom