Nemzetközi jog tára, 1934 (10. évfolyam, 1-5. szám)

1934 / 4. szám - Külföldi honosok magyarországi hagyatékára alkalmazandó anyagi öröklési jog

39 az osztrák igazságügyi minisztériumnak 1867. március 15-én 2918. sz. alatt kelt rendelete (Gerichtszeitung 1867. évf. 28. sz.). Ezek után világos, hogy Löw hivatkozása az 1854. augusztus 9-én kelt császári pátens 22. §-ára, melyet tévesen idéz 2. §-nak, nem helytálló, mert a pátens a 300. §. értelmezése tekintetében nóvumot nem statuál. Ungerrel egyezően nyilatkozik Krainz is (1. c. p. 93.): „Für die Erb folge in das unbewegliche Vermögen ist weder Staatsbürgerschaft, ncch Wohnsitz, sondern nur das Recht der Lage des unbeweglichen Gutes entscheidend, §. 300 ABGB., der freilich etwas zu allgemein lautet." Az osztrák judikatura sem értelmezi a 300. §-t máskép, mint a thcoria (Entscheidungen des obersten Gerichtshofes: 24. 4. 1862. Nr. 1554., Sammlung Glaser—Unger—Waltbar Nr. 1511. und 20. 5. 1863. Nr. 3375., idézett Sammlung Nr. 1719.). Helytelen tehát a m. íkir. Kúriának 1933. évi június 17-én kelt 57. számú jogegységi ^határozatában foglalt kijelentése, hogy az osztrák polgári törvénykönyv 300. §-a ingatlanokra csak dologi jogi vonatkozásokban alkalmazható. Ha azon nézeten vagyunk, hogy az osztrák polgári törvénykönyv 300. §-a azon normák közé tartozik, melyek hazánkban még érvényben vannak, ami tekintettel az ideiglenes törvénykezési szabályok 21. és 156. §§-ainak nagyon is általánosan szcló szövegére nem száz százalékig bizonyos, úgy nem értelmezhetjük a 300. §-t máskép, mint azt Ausztriában unisono értelmezik. 2. Az összes nemzetközi szerződésekben, melyeket Magyarország más államokkal kötött, kivétel nélkül azon szabály foglaltatik, hogy Magyarországon fekvő ingatlan hagyatékot, tekintet nélkül az örökhagyó honosságára, a magyar bíróságoknak a lex rei sitae, tehát a ma gyar jog szerint kell letárgyalniok. Az említett államok a következők. Franciaország (Szántó p. 198—199.), Olaszország (1875:XIII. t.-c.), Portugália (1874:XXXII. t.-c), Szerbia (1882:XXXIII. t.-c. és 1912:11. t.-c), Bulgária (1912.XXVII. t.-c). Ezen szerződések világosan bizonyítják, hogy a magyar törvényhozás mely álláspontot hagyta jóvá a pertraktált kérdésben. Ehhez járulnak még a Romániával (1925:VI t.-c.) és a Jugoszláviával (1930:XXXIX. t.-c.) kötött jogsegélyszerződések, melyek ugyan, csak az ingó hagyatékra alkalmazzák a lex patriae elvét, de azon tényből, hogy az ingatlan hagyatékról nem rendelkeznek, csak azt lehet következtetni, hogy a szerződő felek az örökhagyó ingatlan hagyatékára nem hazai jogát akarják alkalmazni, hanem azon állam jogát, melyben a kérdéses ingatlan fekszik. Hogy ezen argumentum a contrario Löw tagadása dacára is (p. 19.) helytálló, bizonyítja a miniszteri indokolás a jugoszláv jogsegély szerződéshez, mely kijelenti (p. 22.), hogy ezen szerződés rendelkezései irányelveikben a múltban érvényben volt nemzetközi egyezmények, még pedig első sorban az 1912:11. t.-cikkben foglalt szerb egyezmény, valamint a Bulgáriával ugyanezen évben kötött, az 1912:XXVII. t.-cikkbe iktatott egyezmény hasonló tárgyú rendelkezéseivel összhangban szabályozzák ezt az anyagot. Már pedig a szerb egyezmény 2. cikke és a bulgár egyezmény 15. cikke az ingatlan hagyatékra a lex rei sitae alkalma-