Nemzetközi jog tára, 1933 (8. évfolyam, 1-5. szám)

1933 / 4. szám - Általános békerevizió vagy a trianoni szerződés külön reviziója

40 közi jogi szempontból s azoknak megváltoztatása nem csupán magyar, és nem elsősorban magyar, hanem általános európai érdek, mert enélkül a Dunamedence konszolidációja el nem képzelhető. Az elmondottakból az is nyilvánvaló, hogy XI. Pius pápának az ,,Acta Apostolicae Sedis"-ben 1922. december 27-én megje­lent s a békeszerződések igazságtalan és jogellenes rendelkezé­seit kemény szavakkal, szigorúan elitélő „Ubi arcano Dei" kez­detű enciklikáját elsősorban a trianoni szerződésre vonatkoztat­hatjuk. A pápai bulla már 1922-ben megállapította, hogy a világháború utáni szerződések csupán mesterséges papirosbékét teremtettek, amelyek ahelyett, hogy az emberiség nemes irány­ban való fejlődését mozdították volna elő, növelték és csaknem0 jogossá tették a revans és bosszúállás szellemét. 1922. óta még inkább megmutatta a fejlődés, hogy igazi békét csakis a világháború utáni szerződések s elsősorban a trianoni békeszerződés revíziójával lehet megteremteni. Ettől függ a Nemzetek Szövetségének léte és Európa népeinek békés fejlődése. Csak egy igazságos s a népek önrendelkezési jogán alapuló békerevizió teremtheti meg azt a békét, amelyet szent Ágoston oly találóan definiál: ,,Pax omnium rerum, tranquilitas ordinis. Ordo est parium dispariumque rerum, sua cuique loca tribuens distributio".18) Az igazi béke valóban nem más, mint helyreállítása egy olyan alapos és igazságos jogrendnek, amelyben minden vissza^ van téve az őt megillető helyre. 18) „De civitate Dei" liber XIX. 5514 Attila-nyomda részvénytársaság Budapest I. kerület, Szent János-tér l/a. — Telefon: Automata 53-3-77. Igazgató: KULCSÁR RICHÁRD.

Next

/
Oldalképek
Tartalom