Nemzetközi jog tára, 1931 (6. évfolyam, 1-7. szám)

1931 / 3-4. szám - A nemzetközi jogi szolgalom kérdése

t 34 szolgalmakról említést és az utóbbi világosan beszel „sérvitudiiies germaiioriini"-ról.1 Az új kor elején a német római szent birodalom a hitújítással kapcsolatban megindult vallásháborúk következtében darabokra szakadt és a vestfáliai békével nemzetközi jogi értelemben is felbomlik 1800 egymástól független önálló államra. Ez a felbomlás földrajzi abnormitásokal eredményezelI. hisz egyes államoknak 10—-20 helyen is volt •/ anyaországtól távol fekvő államterülete. Ennek folytán gondoskodni kellett arról, hogy az így egymástól távol levét területcsonkok összeköttetésbe kerüljenek egymással, ami természetesen csak egy, vagy több állam területén keresztül volt lebetséges. Az illető államok tehát egyezségekre léptek, amelyek éflelmében az egyik kötekezettséget vállalt a másikkal szemben, hogy ennek hadseregét területén átvonulni engedi. Így a 17-ik és 18-ik században a római szent birodalomban a tagállamok között előállottak a római jog prádium domináns stb.-re emlékeztető szuverenitási korlátozások és e kor jogászai közül Vitrarius leydeni egyetemi tanár használja először ezekre a servitus juris publici kifejezést. E korszak nagy nemzetközi jogászai (Grolius, Puírendorf, Thomasius, Suarez, Vattel) csak futólagos említést tesznek e kérdésről és nem tartják méltónak azt jobban megvilágítani. Azonban Wolf (1479), Martens (178.)), Drescli (1808) már behatóan foglalkoznak ezekkel a jelenségekkel és servitus juris gentium névvel jelölik meg azokat. A 19-ik század nemzetközi szaktekintélyei kivétel nélkül vizsgálat tárgyává teszik e kérdést és teljesen a magánjogi szolgalom mintájára kezelik azt. E század nemzetközi egyezményei. így az 181,"). évi párisi béke. az 1856. évi párisi és 1878. évi berlini kongresszusok szintén állapítanak meg ilyén megkötöttségeket, sőt a megelőző század nagy nemzetközi jogi határköve, az utrechti béke is bevezeti ezt a fogalmat a gyakorlatba. Nagy diplomaták (Bismarck, Andrássy) szintén beszélnek nemzetközi szolgalmakról.Voltak azonban egyesek, akik mái- kezdetté)! fogva kétségbevonták e megkötöttségek szolgalmi jellegét; igv Engelbrecbt (1090—1724), Erdtmann Schmidt (1704). Gören (1890). A kél utóbbi már egész határozottan tagadja a nemzetközi szolgalom létezését. De egy évszázad múll el, mig a konzervatív felfogással szemben határozott froiil alakult ki. mely éles vizsgálódásokkal dönti meg a nemzetközi jogi szolgalom teóriáját. (Fricker, Jelűnek, Nys. Liszt, Gavaglieri, Perinjaquet Strup, Crusen, Louter, Guggenheim, Söderhelm.) De emellett akadnak olyanok is, akik a közvetítő szerepet vállalják magukra. (Rivier, Waldkirch.) A tudósokat most már két csoportba oszthatjuk; akik 1 Clnuss: Dio Lehrc von der Staadlsdicnstbarkeilen historíschdogrnu* lisK-h eatwickelt 1894. Tübíngen 1. 1 Crusen: Los servítudes mternationales.