Nemzetközi jog tára, 1930 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 6. szám - A LÉGI MAGÁNJOG NEMZETKÖZI KODIFIKÁLÁSA ÉS AZ 1929. ÉVI OKTÓBER 12-i VARSÓI EGYEZMÉNY

57 és a légi fuvarlevélre vonatkozó egyezménytervezet között szoros tárgyi összefüggés van és ebből az okból elhatározta a két egyezménynek egy közös egészben való összefoglalását. A Vonatkozó egyesitett egyezménytervezet azután elvi felépítésében épén úgy. mini részleteiben éveken át képezte szakszerű megvitatásnak tárgyát a szakértőbizottságban és az utóbbi által adott alakban került a kérdéses egyezmények tervezete a második légi magánjogi nemzetközi konferenciának programrajára, amely a lengyel kormány szíves meghívása folytán 1929. évi október hó 4-én Varsóban ült össze. A varséű konferencia, amelyre 32 állam 65 delegátust és illetőleg szakértőt küldött ki s amelyen a magyar kormány a fentebb már többször említve volt párisi állandó szakértőbizottságba még annak létesítésekor kinevezett magyar szakértővel képviseltette magát, az október hó 12-én tartott záróülésen a kormánydeleirátusok által leendő aláírásra három okmányt terjesztett elő és illetőleg nyitott meg és pedig a nemzetkö/i légi szállításra vonatkozó bizonyos szabályok egységesítéséről szóló egyezményt iConvention pour bunifkation de certaines regles relatives au transport aérien international |. továbbá az ezen okmánnyal szorosan összefüggő kiegészítő jegyzökönyvet (Protocole additionnel) és végül a varsói tárgyalások eredményét megállapító zárójegyzökönyvet iProtoeole fínab. amellyel az egyezménynek elfogadott tervezetét a konferencián résztvett delegátusok kormányainak aláírásra ajánlják é> amely zárójegvzökönvv a légi magánjog jövőbeni folvtatólagos nemzetközi kodifikálását illetően is néhány óhajt feiez ki. Az alábbiakbon rövidség okából varséü egyezménynek nevezendő okmány 41. cikkből áll és a nemzetközi jogi kodifikáció szempontjából leglényegesebb részét a III. fejezet (17— 30. cikkeki képezi, amely a légi szállító felelősségét szabályozza. E jogszabályozást illetően a varsói konferencia az 192ő. évi első ilyen konferenciával, valamint a párisi szakértőbizottsággal is teljes egyetértésben úgy találta, hogy az aviatikának jelenlegi állapotában, amikor a légi járómü. mint közlekedési és szállítási e>zköz még távolról sem érte el a tökéletességnek azt a fokát, amelyet a vasútnak immár több mint effy teljes évszázad megadott, a felelősségnek a vétkességi elv alapján való megkonstruálásánál, mint szabályozási módnál tovább elmenni egvelőre nem lehetett, még ha a messzebb jövőre nézve talán számolni is lehet a vasutak és más személves üzemek objektív felelősséírének a levegőién szállítóra való alkalmazásának lehetőségével. E röviden felvázolt indokból a szállított utasokra vagy árúkra háramló károkért való felelősség, kérdésében a varsói egyezmény nem az objektív felelősség alapjára helyezkedik, hanem a vétkességi elvet kodifikálja, mindamellett oly megoldással, hogy a lé?í szállítónak vétkessége mellett praesumptio-t állít fel. utóbbira hárítván a bizonyítás terhét annak