Nemzetközi jog tára, 1930 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 6. szám - A LÉGI MAGÁNJOG NEMZETKÖZI KODIFIKÁLÁSA ÉS AZ 1929. ÉVI OKTÓBER 12-i VARSÓI EGYEZMÉNY

58 igazolására, hogy a kár elhárítása végett minden tőle telhető gondosságot kifejtett. Annak megemlítésével, hogy a légi szál­lító felelőssége az utasok szempontjából mégis szigorúbb, mint a tengeri jognak vonatkozó szabályai, amennyiben a varsói egyezmény a szállított áruk. és utasok közötti megkülöiiböztetés­sel az utóbbiak érdekeinek fokozottabb védelme szempontja! 51 irányukban a légi szállító Felelősségét megállapítja, illetve kiter­jeszti az alkalmazottai által a légi jármű vezetésében elkövetett hibákért (az u. n. fautés de pilotage esetéire) az egyezményt a felelősségi szabályozás tekintetében különösebben még két rendelkezés jellemzi. Az egyik az, hogy a levegőben szállítónak felelőssége korlátozva van és pedig szállított utasonként száz­huszonötezer, a fuvarozott árúk és podgyász után pedig kilo­grammonként kétszázötven francia frankban, amely határok azonban az egyezmény szerint külön megállapodással vagy értékbevallással fölfelé kitolhatok; a másik tekintetbe jövő rendelkezés pedig az, hogy az egyezmény értelmében sem­mis minden olyan esetleges külön kikötés, amellyel a szállító saját felelősségét kizárni vagy az egyezményben meghatározott limiténél alacsonyabbat megállapítani törekednék. Amíg a varsói egyezménynek az előzőkben vázlatosan is­mertetett III. fejezete a légi szállító felelősségét szabályozza, addig a II. fejezet (3—16. cikkek) rendelkezései a légi szállí­tásban használandó okmányokról szólnak. A nemzetközi ren­dezés ezen köréből megemlíthető, hogy az egyezmény nem írja elő kötelezően a légi fuvarlevélnek alkalmazását árúknak kereskedelmi jellegű nemzetközi szállításában, mindamellett — amennyiben ilyen fuvarlevél kiállíttatott — úgy az egyezmény rendelkezései arra szükségképen alkalmazást nyernek. Az egvez­mény a feleknek érdekvédelmét és rendelkezési szabadságát re­spektálja azon rendelkezéssel, amelv kimondia. hogy a szállító­nak joga van a feladótól légi fuvarlevél kiállítását és átadását kivánni, míg az árú feladója részére az a jog biztosíttatik, hogy a fuvarozótól a fuvarlevélnek elfogadását iöénvelhesse. Amennyi­ben légi fuvarlevél kiállíttatik. az ellenkezőnek bizonyításáig tanúsítja a fuvarozási szerződés megkötését, az árúk. átvételét és a szállítási feltételeket. Az egyezmény biztosítja a feladó ré­szére az árú feleit való rendelkezés joL'áí bizonyos feltételek mellett és körülmények között az árúnak szállításra történt át­adása után is. mindamellett e jo > gyakorlásai az egvezménv a feladó részére átadott légi fuvarlevélpéldánvnak produkálásától teszi függővé és ha a szállító a feladónak rendelkezéséhez e követelmény tel jesítése nélkül alkalmazkodik, úgv felelőssé válik minden kárért, amely ezen tényből kifolyólag érheti azt, aki a légi fuvarlevélnek szabályszerűen van birtokában, amely ren­delkezés a vasüti árúfuvarozásrél szóló 1924. évi október 23-i berni egyezménynek analógiájára vétetett fel a varsói egyez­ménybe. Nemcsak a légi fuvarlevél, hanem a légi szállításban

Next

/
Oldalképek
Tartalom