Nemzetközi jog tára, 1930 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 1-2. szám

15 akkor ez utóbbi hatáskörrel bír a kárigény elbírálására. Tehát arra á helyes álláspontra helyezkedett, hogy minden egyéb kérdés az érdemre tartozik. Annál különösebb, hogy a Bernáth Gyula és társai ügyében ezzel homlokegyenest ellenkező álláspontra hellyezkedett és a Bsz. 239. cikkére hivatkozva, leszállította hatáskörét. Ez a döntés téves. Annyira szembeszökő a jogszabály helytelen alkalmazása, hogy abból szinte következtetni lehet a jogalap helyességére. A Bsz. 239. §-a ez esetben egyáltalában nem alkalmazható. Ha szerződés betartását, teljesítését stb. kövelelni a 250. cikk alapján nem lehetne, akkor nagyon kevés jogot lehetne érvényesíteni s ha a Bsz. szerkesztői ezt akarták volna, akkor a javak, jogok és érdekek szavak közül a ..jogok" szót kihagyták volna. De különben is ezen esetekben nem a 239., hanem a 250. cikk alapján lett volna a hatáskör kérdése eldöntendő. Érdekes, hogy az alperesi állam ezen kifogást nem is hozta fel, erről a tárgyalásokon szó sem volt, ez tisztán a VDB., helyesebben Van Sloolen elnök találmánya, összefüggésben áll a döittés ezen indokolása azon nemzetközi jogi kérdéssel, vájjon a nemzetközi választott bíróságok hivatalból kötelesek-e hatáskörüket vizsgálni, vagy pedig csak valamely fél kérelmére. Szerintem bármely választott biróság, ha tagjai elfogadták a választott birói I is/lel. csak az egyik fél kérelmére vizsgálhatja hatáskörét. A hatáskör leszállítására vonatkozólag a felek által előadottakon kivül más indokot a választott biróság nem vehet figyelembe. A Vegyes Döntőbíróságok ezzel szemben azon álláspontra helyezkedtek, hogy hatáskörüket hivatalból vizsgálják és a Magyar SHS. VDB. hatáskörének leszállítása érdekében olyan indokot hozott fel, amelyet az alperes nem is említeti. Le kell szögeznünk azt a szomorú lényt, hogy a Vegyes Döntőbíróságok sokkal inkább kiterjesztően értelmezték a Békeszerződéseket és sokkal könnyebben megállapították hatáskörüket olyan esetekben, amidőn Szövetséges és Társult Hatalom állampolgárainak a volt Központi Hatalmak elleni pereiről1 volt szó. Nagyon jellemző a Német—Francia VDB-nak a Bilimenthai c/a Német Állam-perben (Itéletgyüjtemény III. kötet 616. old.) hozott Ítélete. Ezen ügyben felperes, egy elszászi ügyvéd, kártérítést kért a német államtól azért, mert a háború alatl a német hatóságok felfüggesztették az ügyvédség gyakorlásától. A Vegyes Döntőbíróság kötelezte a német államot a kártérítés fizetésére azon indokolással, hogy a német fegyelmi hatóságoknak a Szövetséges és Társult Hatalom állampolgáraival szemben hozott határozatai' kártérítési alapul szolgálnak és pedig nemcsak az anyagi, hanem az erkölcsi károkat illetőleg is, amelyeket okozhattak. A Békeszerződés vonatkozó szakaszainak szellemét és a szerződő felek intencióját szem előtt tartva azt kell megállapítanom, hogy teljesen mellékes a magánjog, vagy közjog szerinti megkülönböztetés. Nem ez a kérdés lényege, hanem az, hogy vagyoni kár oktoztatoti légyen. Le lehel foglalni és liquidálni mindenféle vagyoni természetű érdekel, vagy jogot. Ugy a lefoglalás és liquidálás kifejezések, mint a „javak, jogok és érdekek"" kifejezések egészen általános jellegűek és azon hatalmak, amelyek a szerződéseket szerkesztették, azért használlak ilyen általános kifejezésekel, mert bizonyára az volt a szándékuk, hogy ideértessenek mindennemű törvény és jogszokás ellenes intézkedések, amelyeke! nagy számuk és különböző természetük miatt nem lehelet! egyénkén! felsorolni. Az anyagi javak és érdekek