Nemzetközi jog tára, 1930 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 1-2. szám

6 szont a Vegyes Döntőbíróságok több ízben leszállították hatáskörüket olyan esetekben, amidőn személy elleni intézkedésekről volt szó, ezen intézkedések személyi kihatásait illetőleg. A hatáskör hiánya tehát a per anyagából következik, minek folytán nem szükséges az, hogy a bíróság vizsgálja, hogy a felperes azon személyek közé tartozik-e, akik jogszolgáltatás alá tartoznak. Ezért a bíróság leszállítja hatáskörét, kimondja, hogy nem illetékes, és intézkedik végül a költségek viseléséről. A bíróság elnöke volt Schreiber (svejci), magyar tagja Szladits, a cseh biró Hora. A felpereseket Gilbert Gidel párisi egyetemi tanár és dr. Geőcze Bertalan ügyvéd képviselték. Az alperesi államot Hobza kormánymegbízott képviselte. A Magyar—Jugoszláv Vegyes Döntőbíróság két egymásnak ellentmondó ítéletet hozott a hatáskör kérdésében. A tényállás a két ítéletben csak annyiban különbözik egymástól, hogy az Adamkovits-ügyben (2. szárn^ városi tisztviselőről volt szó,, aki bizonyos nyugdíj-differencia miatt perelt^ míg Bernáth Gyula és Társainak az SHS állam elleni perében, birák, pénzügyi tisztviselők, tanítónő és más állami tisztviselők az elbocsájtás napjától a Bsz. életbelépte napjáig esedékessé vált és ki nem fizetett illetményeik megfizetését kérték. Az Adamkovits-ügyben a bíróság megállapította hatáskörét, érdemben azonban elutasította felperest. Bernáth Gyula és Tsai ügyében viszont kimondotta, hogy nem bír hatáskörrel. Az Adamkovits-ügyben hozott Ítélet indokolása a következő: Felperes a Magyarország és Szerbia között létrejött fegyverszünet időpontjában Magyarkanizsán a városi rendőrkapitány tisztet töltötte be. Ezen város a régi Osztrák—Magyar Monarchia területén fekszik, ezen időpontban pedig szerb csapatok által volt megszállva. Magyarkanizsa városi tanácsa, 1919. november 29-én hozott határozatával, mely a hivatalnokok nyugdíjaztatására vonatkozó városi szabályrendeleten alapszik, felperes kérelmének helyt adva elfogadta ennek lemondását és évi 2754 korona nyugdíjat biztosított neki, évi 600 korona pótilletménnyel, 1919. november 1-étől számítva. Felperes gyakorolta a Békeszerződés 63. szakaszában biztosított optálási jogát és 1922. év első negyedében optált Magyarországért. Ezen optálás következményeképen Magyarkanizsa polgármestere 1922. március 16-án kelt határozatával beszüntette a fentemlített nyugdíj fizetését, azon indokolással, hogy idegen állam polgárai nem élvezhetnek nyugdíjat a szerb-horvát-szlovén állampénztár terhére. Felperes kijelentette, hogy keresete egyedül a nyugdíja nagyságát megállapító határozat ellen irányul, mert ez a határozat, felperes állítása szerint, nem egyezik a törvényes vagy szabályszerű intézkedésekkel. Jelen esetben magyar állampolgár által a Trianoni Szerződés 250. szakasza alapján támasztott követelésről van szó; ennélfogva ezen Bíróság illetékes a kereset elbírálására az említett szakasz 3. bekezdésének alkalmazásával. Kérdéses ugyan, vájjon felperes és a magyarkanizsai nyűg-