Nemzetközi jog tára, 1927 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1929 / 1-3. szám - Nemzetközi jog a magyar biróságok joggyakorlatában
6 Ugy látszik, hogy a nemzetközi magánjog fogalma ma már tisztázásra szorul és ennek a jognak fogalmi körébe lehetne sorozni mindazon államközi vonatkozású jogszabályokat, amelyek nem az államegyedeknek egymásközti viszonyát, hanem az államoknak az egyesekhez, vagy az. egyeseknek az egyesekhez való viszonyait szabályozzák államközi relációban, így talán precízebben el lehetne különíteni a szó szoros értelmében vett nemzetközi jogot az egyeseket érintó nemzetközi köz-, magán-, per-, kereskedelmi, váltó-, büntető- stb. jogoktól. És ez utóbbi jogok összefoglalására lehetne alkalmazni a nemzetközi „magán"-jog elnevezést a maga tágabb értelmében, miután a „magánosok" nemzetközi viszonyainak szabályozását ismeri céljául. Ma azonban még nem tartunk itt. így tehát az állampolgárságra vonatkozó nemzetközi jogtételek hovatartozása egyelőre vitás és azok itt is, ott is tárgyalhatók. Az állampolgárság vitás nemzetközi jogkérdéseit felölelő és az emiitett két év (1925—1926) folyamán hozott — részben már publikált — magyar birói Ítéletek a következő kérdésekkel foglalkoznak: 1. az opcióval, annak szabályaival és joghatásaival, 2. a nő optálási lehetőségével, és 3. a kereskedelmi részvénytársaságok honosságával. 1. Az opció nem uj fogalom a nemzetközi jogban, de uj az opció lehetőségeinek olyan határok közé szorítása, ahogyan azt a trianoni békeparancs tette. Ennek az opciónak feltételeit különben a békeparancs olyan határozottan irja körül, hogy azok vitássá nem is válhatnak. Vitás lehet azonban a) vájjon az opció hatásainak bekövetkezéséhez stricte megkivánandók-e mindazok a feltételek, amelyeket a békeparancs előir, vagy pedig lehet-e a belföldi hatóságoknak ezen feltételek valamelyikétől eltekinteniök • A trianoni békeparancs 63. cikkének harmadik bekezdése szerint: „Azok a szemétnek, akik az. .. opció jogot gyakorolták, az ezt követő 12 hónapon belül kötelesek abba az államba áttenni lakóhelyüket, amelynek állampolgárságát optálták." A kérdés, amelyet a 2. sz. alatt közölt itélot eldöntött, az, hogy a most idézett rendelkezésben foglalt kikötés az optált állam hatóságaira nézve parancsoló szabály-e, vagy csak fakultatív? Az Ítélet az előbbi értelemben döntött és a jelzett feltétel alól kivételt még arra az esetre sem lát lehetségesnek, ha az átköltözés lehetőségét vis major akadályozta. A vitás eset szerint a MÁV.-nak egy Zágrábban szolgálatot teljesített alkalmazottja kellő időben optálta a magyar állampolgárságot. Közben azonban a szerb hatóságok ellene hivatalos hatalommal való visszaélés miatt büntető eljárást tettek folyamatba és ezért az illető vasúti alkalmazott csak ennek a büntető eljárásnak megszűnte után tehette át székhelyét Magyarországra. Ekkor azonban a törvényes átköltözési határidő már elmúlt. A MÁV. ennek következtében megtagadta az illetőnek alkalmazását és a Kúria az optálás feltételeinek be nem tartása miatt tagadásba vette nyugdíjra való igény jogosultságát is. Ugy látszik, mintha ez a felfogás nagyon ellenkeznék a jus aequum kívánalmaival. Nagyon plauzibilis az a felfogás, amely szerint az optált állammal szemben a jelzett feltételek csak maximális kívánalmaknak, de korántsem olyan obiigatóriumoknak tekinthetők, amelyektől adott esetben az államhatóságok el nem tekinthetnének. Vis major akadályozó hatása esetén pedig az ilyen feltétel betartásától meg éppen nagyön méltányos volna el tekinteni. b) Az opció hatású természetszerűleg az optált állam houpolgárságának megszerzése, annak összes jogaival és terheivel. A magyar közjog, de
