Munkásügyi szemle, 1919 (10. évfolyam, 5-12. szám)

1919 / 9-12. szám - A gyermekügyi biztosságok

lizmus védelmére a gyermekbiróságokat, amelyek a nyugodtabb kedélyű vezetők kezében csakhamar unatkozó, skatulyázó hivatalokká lettek és Ahol lelkesedd, küzdeni akaró volt a biró, ott kétségbeesett szélmalomharcot tiltunk megvívni primitív fegyverekkel a lehetetlenül nagy feladatok fellegváraival. A gyermekkiiminslitás'elleni küzdelem számtalan nehézségenemzetközi lelenség és ha Magyarországon a helyzet súlyosabb, mint a nyugateurópai államokban, úgy ez a városi és falusi proletariátus nagyobb fokú kizsákmányolására, rosszabb lakásviszonyaikra, a nagyobbfokú analfabetizmusra, elmaradottabb egészségügyi viszonyainkra és az egész államberendezkedésünknek mivel sem enyhített bank- és agrár-feudális jellegére vezethető* vissza. A kialakulandó szocialista társadalmi rendben a kriminológia általában, különösképen pedig a gyermek-kriminológia elveszti eddigi büntető karakterét és aszerini, amint az egyes esetek megkívánják: nevel, javít vagy gyógyít, vagy ha ez kilátástalan, elkülönít. A szocialista kriminológia a büntetést nem megtorló, hanem pedagógiai eszközként fogja fel. Ezt a felfogást érvényesíteni lehet már a jelenlegi zűrzavaros és a kapitalizmus áldozataitól telített és terhelt átmeneti világrendünkben is. A Kormányzótanács rendeletébe foglalt gondolatnak ez adja meg az alapszínét. Számol a rendelet azzal a rideg ténnyel, hogy a gyermek-kriminalitás "eddig nem tapasztalt arányokat öltött és hogy azok az okok, amelyek ezt a szociális járványt előidézik, bőségesen és még sokáig fennállanak. Erre vallanak a rendelet széleskörű intézkedései, amelyekét intézményekkel, tehát a segítés komoly eszközeivel bástyázott körül. Ennek az előrelátásnak helyességét azért hangsúlyozzuk annyira, mert a kérdésben kevéssé járatos elvtársaink körében az a tévhit terjedt el, hogy a szocialista társadalmi renddel a kriminalitás általában, de főképen a gyermekkriminalitás egy csapásra megszűnik és ezért a nagyrészben remélhetőleg átmeneti intézkedésekre és intézményekre — sajnos, ez a felületes megítélés nemcsak az általunk tárgyalt területre vonatkozik — úgy tekintenek, mint szánalomraméltó halandókra, akiknek arcán ott ülnek a végvonaglás bélyegei. A rendelet megalkotói azonban nem a fantázia birodalmában élnek, hanem a realitás emberei és ezért komolyan berendezkednek az átmeneti, valószínűleg hosszú időszak sajnálatos fényeinek leküzdésére. Nemcsak a iaikus közönség, de számos, újabban felmerült és a gyakorlati élettel még kapcsolatot fenn nem tartó teoretikus is áldozata egy veszélyes optikai csalódásnak és a távol jövendőbe képzelvén magát, irgalmatlanul a vérpadra kíván hurcolni a múltból reánk maradt és a mának szükségleteiből még fakadó, jól beváit, vagy helyesen átszervezhető dolgokat, amelyeket talán egy távolabbi fejlődés egészben vagy részben feleslegessé fog tenni. Általában naivság azt hinni, hogy a'ma ném a tegnapból ered ós a holnapnak nincs szüksége a mára. Ha valamely intézményt a jövő í.-jiodés az elmúlásra ítél, ezt bízzuk csak magára a fejlődésre, illetve a '. üo/andó összes körülmények megváltozására. Amit alkotunk, azt ne szánjuk efemérának. de jól és fejlődésképesen alkossuk meg. Ami a kriminalitást általában és benne a gyermekkriminalitást illeti, alig remélhetjük, hogy belátható időn belül megszűnik. Az emberiség még nemzedékeken keresztül nyögni fogja az osztályuralom korszakainak évezredes emlékeit. A szociális viszonyok együttható káros tényezőit a nyomor fogalma alatt összefoglalva, világosan látjuk a kriminalitás és a