Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)

1917 / 5-6. szám - A munkásbiztosító pénztárak teendői az alkoholizmus elleni küzdelemben

Munkásügyi Szemle 143 pénzt neki adják át, a gondozónak jogában áll a családlátogató útján a kiutalandó segélyt a beteg hozzátartozóinak közreműködésével a szükséges naturáliák beszerzésére fordítani. A pénztári orvosok figyelmét a gondozókra egy rendelet hívta fel, amely kötelességükké tette, hogy minden oly megbetegedést, amelyeknél az alkohol aetiologiai szerepet játszik, utaljanak a gondozó hatáskörébe. Ezenkívül megfelelő plakátokkal felhívták a tagok figyelmét a gondozókra. Az eredmény meglepő volt. Mert míg egyfelől a gondozók teendői működésük kezdete óta nem remélt mértékben felszaporodtak, addig másfelől ez az intézmény a munkaadók és a biztosított munkások figyelmét nagy mértékben az alkoholkérdésre terelte, sokkal jobban, mint amilyenre eddig bármiféle előadás vagy röpirat képes lett volna. A gondozói működésnek — sajnos — a kitört világháború véget vetett, de azok az eredmények, amelyeket a gondozók működésük kezdetétől a világháború kitöréséig elértek, a legszebb reményekre jogosítanak. A betegek túlnyomó nagy része a gondozó intézetet és annak vezetőit megbecsülte, a táppénzek ellenőrzése sőt még.naturaliákká való átváltoztatása minden nehézség és akadály nélkül folyt le és a gyógyulási arányszám - - amint ez a dolog természetében rejlik, hiszen többnyire kezdetleges esetekről, fiatal emberekről volt szó — sokkal kedvezőbb volt, mint a sanatoriumban. Ha a többi szociálhygiénikus problémákat, különösen a fertőző betegségek, a venereás betegségek és a tuberkulózis kérdését szem előtt tartjuk, akkor azt kell mondanunk, hogy ott a betegség gyógyítása, a betegek gyógyúlása egyúttal igen fontos — a venereás betegségeknél talán a legfontosabb — prophylaktikus rendszabály is.Sokkal kevésbé áll ez az alkoholizmus kérdésére. Az alkoholbeteg szanatóriumok betegei — mint már említettük — nagyrészt javíthatatlan, vagy csak részben javítható emberanyag és a kevés gyógyultak, akik absztinenciájukkal kétségen kívül más embereket gondolkodásra és utánzásra bírnak és így bizonyos mértékben prophylaktice hatnak, többnyire idősebb emberek, akik már alkoholizmusuk folytán többékevésbé súlyosan degenerált — első sorban újra súlyos alkoholizmusra hajlamosított — gyermekeket nemzettek. Nem akarom itt az alkohol-elfajulás kérdését felvetni, de Forel, Bertholet, Weichselbaum és Stockavd vizsgálatai után senkisem fogja tagadhatni, hogy az alkohol psychopathikus egyének nemzésénél akár mint közvetlen csirarontó, akár mint az elfajulási tünetek fokozója jelentékeny szerepet játszik. Az alkoholbeteg szanatóriumok beteganyagának SOV'-a ilyen psychopathikus egyénekből áll és ha ascendentiájukban kutatunk, akkor elődjeik könnyebb fokú alkoholizmusára bukkanunk és azt kell mondanunk, hogyha még ezeket a nem terhelt, nem degenerált, könnyebb és még gyógyítható alkoholbetegeket meggyógyítottuk volna, akkor megelőztük volna utódaiknak súlyos, nem gyógyítható alkoholizmusát. A könnyebb alkoholbetegek gyógyítása tehát egyúttal fontos prophylaktikus rendszabály. Ez a munkát pedig az alkoholgondozó intézetek mindenütt nagy eredménynyel végzik és ezért a pénztárak legsürgősebb teendői közé tartozik úgy az alkoholizmus gyógyítása, mint prophylaxisa szempontjából a gondozók működésének újból való felélesztése,1) annak kiterjesztése és biztos megalapozása, különösen pedig a baleseti l) Ez a budapesti kerületi munkásbiztosító pénztárban 1916. november 1-én meg is történt.