Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)

1917 / 5-6. szám - A munkásbiztosító pénztárak teendői az alkoholizmus elleni küzdelemben

144 Munkásügyi Szemle sérültek és járadékosok belevonása a gondozói működésbe. Kétségen kívül az alkoholbeteggondozói működés a munkásbiztosítás egyéb ágainak fejlesztésénél, különösen a rokkantbiztosítás és a munkanélküliség esetére való biztosítás kérdésében is fontos szerepet fog játszani. A gondozók működésének egy másirányú kiterjesztéséről akarok csak nagyon röviden megemlékezni és ez az alkoholbetegek gondnokság alá helyezésében való közreműködés- Az alkoholbetegek gondnokság alá helyezése e cikk keretén kívül esik és nem lehet pénztári feladat. Ha azonban a törvényhozás meghozza a megfelelő intézkedést, akkor a gondozó volna felruházandó egyrészt az indítványozás jogával, másrészt a gondnok szerepével. Ha ilyképen a pénztár alkoholbetegeinek gyógyítása bizonyos prophylaktikus értékkel is bír, mégis az alkoholizmus teljes megelőzése a legfontosabb teendő. Itt elsősorban a felvilágosítás szóban és írásban játszik nagy szerepet, amint ezt a budapesti pénztár már évek óta plakátokkal,' röpiratokkal és ily irányú előadások rendezésével teszi. De a felvilágosításnak leghatalmasabb és legjobban bevált eszköze a példaadás. A dolog természetében rejlik, hogy a példaadás csak az absztinencia és nem a mértékletesség lehet mert az, ami az egyik egyénre mértékletes, a másikra nézve már nem az és ne felejtsük el, hogy a mértékletesség hangoztatása mindig az alkohol ajánlásával jár. Ha a pénztár tehát sikeresen akar védekezni az alkohol veszélyei ellen, akkor szüksége van minél több absztinens orvosra és azonkívül szükséges hogy azok az alkalmazottak is absztínensek legyenek, akik a betegekkel és családjaikkal legközvetlenebbül érintkeznek, a beteglátogatók. A munkásbiztosító pénztárak jövendő fejlődésében a beteglátogatókra igen fontos feladat vár. Ha szem előtt elvonultatjuk a modern szociálhygiénikus törekvéseket, akkor azt látjuk, hogy azok mind — anya- és csecsemővédelem, venereás betegségek, tuberkulózis, járványok elleni küzdelem, stb. — külön szakképzett beteg- és családlátogatókat igényelnek. Ebből az következik, hogy a beteglátogatás, vagy mint most nevezik, a betegellenőrzés jelenlegi alakja alapos reformra szorul. A munkásság a mai beteglátogatókban úgyszólván rendőri közeget lát, aki őt esetleg följelenti, hiszen az ellenőrzőknek jelenleg csak az a kötelességük, meggyőződést szerezni arról, nem dolgozik-e a beteg. A pénztár szempontjából távolról sem akarom kicsinyelni ezt a szempontot, de ez véleményem szerint nagyon is összeegyeztethető volna azzal, hogy a beteglátogató elsősorban mint a biztosítottak legközvetlenebb szociálhygiénikus tanácsadója szerepeljen és csak másodrendű legyen a jelenlegi ellenőrzés. E cél elérésére szükséges, hogy a beteglátogatók kellő szakképzettséggel bírjanak, hogy tisztában legyenek a fentemlített szociálhygiénikus szakmákon kívül a lakásegészségügygyei, az észszerű táplálkozással, a háztartás, ruházat kérdésével, stb. A budapesti pénztár ez irányban is megtelte már a kezdeményezési lépést> amennyiben szociálhygiénikus tanfolyamot létesített és ezen a részvétel a betegellenőrök részére kötelező. Mindez persze csak úgy lehetséges, hogy ha az igy kiképzett családlátogatók részére képzettségüknek megfelelő megélhetési életpályát biztosítunk. Az alkoholizmus elleni küzdelem szempontjából az alkoholkérdés ismeretén kívül még az egyéni absztinenciát is kell tőlük követelni, mert minden felvilágosító munkájukat elrontja az, ha a munkás látja, hogy a felvilágosító maga sem tartja be tanításait.