Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)

1917 / 3-4. szám - Törvényhozásunk és a munkásbiztosítás

Munkásügyi Szemle 11 szenvedhet és a mirnkásbiztosítást válságból válságba sodorhaíná, ha a törvény legmesszebbmenő módon liberális intézkedése nyerne alkalmazást e felemelt, uj segélyek tekintetében is. Pusztán a munkábalépés ténye ily nagy segélyekre már ne szolgálhasson jogcímül. b) Egyáltalában útját kell állani annak, hogy az 1907. évi XIX- t e. 7. és 141. §-ain alapuló önkéntes biztosításnak és a 60. §-on alapuló önkéntes továbbfizetésnek joga a pénztár rosszhiszemű kihasználására nyújtson módot, amit a gyakorlatban eddig elég sokszor lehetett tapasztalni. Erre nézve célravezető útnak látszik, hogy az önkéntes tagok igényjogosultsága a belépési nyilatkozat ellogadásának napjával kezdődő nyolc hét letelte után nyíljék meg, az önkéntes továbbfizetés jogosultsága pedig csak addig illesse a biztosítási kötelezettségből kilépő tagot, amíg egyéb törvényes feltételek fenforgása mellett, főfoglalkozása szerint alkalmazott marad és ebben a minőségben keresett bére a napi 16 K-t vagy havi 192 K-át vagy évi 4.800 K-t meg^ nem haladja. Eddig ugyanis a bírói gyakorlat az 1907. évi XIX. t.-c. 60. §-ának utolsó bekezdését úgy magyarázta, hogy a biztosításra kötelezett foglalkozásból kilépő tag a járulékoknak négy hét alatt, a további járulékoknak pedig esedékességi napon való befizetése esetén pénztári tag maradhat, minden tekintet nélkül további foglalkozására. (M. kir. állami munkásbiztosítási hivatal bírói osztályának 30. sz. elvi határozata.) Ha mind e korlátozó rendelkezések költségcsökkentő hatását, amely az a) pontban javasolt rendelkezés elfogadása esetén elég jelentékeny is lehet, ezúttal figyelmen kivül hagyjuk és messzemenő óvatossággal megmaradunk ama fenn megállapított számítási eredménynél, amely a felemelt segélyek okozta költségtöbbletet, az első két napi táppénz összegének megtakarítása után kereken 3.800 000 K-ra teszi, a jelenlegi 3°/°-os járuléknak y-^/o-kal való emelése esetén — ugyancsak az O. P. számításai szerint az 1913. évi előírás alapján — várható 5.472.159 K járuléktöbblet kellő fedezetet látszik nyújtani. Határozott jóslásba bocsátkozni azonban mégis merészség volna még akkor is, ha bizonyos reményeket fűzünk azokhoz az erélyesebb és hatékonyabb intézkedésekhez, amelyeket a törvényjavaslat a járulékok beszedése tekintetében kilátásba helyez. A biztosítottak körének és napibérosztályának eltolódásaiból olyan bevételi és kiadási változások keletkezhetnek, amelyeket minden részletben áttekinteni most még nem lehet. E mellett nagy kérdőjelként áll előttünk a háború bevégződése, amelynek eredményeit előre jósolgatni ugyan hálátlan feladat, de annyi bizonyos, hogy a háborúból hazatérők egészségi állapota nem kecsegteti a munkásbiztosítást kedvező megbetegedési arányszámokkal. Ne áltassuk tehát magunkat, hanem nagyobb pénzbeli bajok fölmerülésének bevárása nélkül tegyünk meg mindent, amit a fennálló törvényes keretek között lehet és adjuk meg a munkásbiztosítás zavartalan működéséhez szükséges anyagi eszközöket. Mindeddig semmi jelét nem látjuk annak, hogy maga az állam a nagy idők által megteremtett rendkívüli feladatok rendkívüli terheihez legkisebb mértékben is hozzájárulni szándékoznék. Nem tartozik reánk, hogy az állam pénzügyi helyzetének szakavatott mérlegelése nélkül, odavetett bírálat tárgyává tegyük ezt a tényt. Le kell vonni azonban azt a következtetést, hogy ha az állam pénzt nem ad, adjon legalább megélhetési, létezési lehetőséget annak az intézménynek, amelynek léte és fenmaradása elsőrendű állami közérdek. Ha nem is statisztikai adatokra támaszkodó pontos számítás, de mégis a munkásbiztosításhoz fűződő nagy közérdeket féltő aggodalom azt mondja nekünk, hogy a járulékok 1/-z°/o-os emelése nem lesz elég a felemelt segélyek és a háborús rokkantak és félig rokkantak terheinek fedezésére. Mi örülnénk leginkább, ha e feltevésünk csalódásnak bizonyulna.