Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)

1917 / 3-4. szám - Törvényhozásunk és a munkásbiztosítás

Munkásügyi Szemle 75 számítása már az itt jelzett napibérosztálybeli eltolódások folytán is meg­nehezül. Mindamellett hozzávetőleges képet nyújtanak azok a számítások, amelyek kizárólag az Országos Pénztár adatai alapján — tehát a Ferenc József kereskedelmi kórház magánegyesületi pénztárának adatait figyelmen kívül hagyva — kimutatják, hogy az előrebocsátott segélyezések, úgyszintén általunk javaslatba nem is hozott más segélyezési kombinációk mily meg­terhelést jelenthetnek.1) Ezek szerint a háborút megelőző legutolsó (1913.) esztendő adatai­nak figyelembe vételével a javasolt segélyemelés folytán várható új teher kitenne és pedig: 1. A 3—26 heti 60°/o-os táppénz megállapításával .... 2,599.487 K-t, 2. A 8 heti és 75°/ü-os gyermekágyi segély megállapításával 273.104 » 3. A további 6 heti 50°/o-os szoptatási segély létesítésével 271.437 » 4. Családtagok II. napibérosztályú 6 heti és 50°/<J-OS gyer­mekágyi segélyének bevezetésével 1,965.285 » vagyis összesen . . . 5,109.313 K-t. Jelentékeny tehertöbbletről van tehát szó. Avégett, hogy a javasolt üdvös célok megvalósíthatók legyenek, hogy erre nézve a lelki készség megteremtessék azoknál is, akik az intézménynek nem maguk látják köz­vetlen hasznát, t. i. a munkaadóknál, — hozzanak áldozatot a biztosítot­tak is. Olyan áldozatot, amelynek megoszlása folytán egyes vállak azt nem érzik, összességükben pedig mégis nagy mértékben résztvesznek az ő javukat célzó rendszabályok bevezetésében. Nyugodjanak bele a bizto­sítottak abba, hogy a betegség, illetőleg keresetképtelenség első két nap­jára rendes segélyként táppénzt ne kapjanak, ami önként érthetőleg nem zárja ki azt, hogy az egyes pénztárak feleslegeikből és külön alapjukból megfelelő intézkedések alapján ne adhatnának segélyt, t. i. úgynevezett túlmenő segélyt a keresetképtelenség első két napjára is. Teljes megnyugvással fogadhatná munkásosztályunk a kínált előnyök fejében ezt a csekély korlátozást. Meg kell szívlelni, hogy a nálunk sokkal fejlettebb német birodalomban nem is a keresetképtelenség 3., hanem csak 4. napjával kezdve jár a táppénz (Reichsversicherungsordnung 182. §.) és túlmenő segélyként az első három napra csak az alapszabályok engedélyez­hetnek táppénzt oly betegségeknél, amelyek egy hétnél tovább tartottak vagy halálos kimenetelűek voltak vagy üzemi baleset következtében léptek fel, végül csak hivatali jóváhagyással megállapított egyéb betegségek ese­tén. (Reichsversicherungsordnung 191. §.) Ausztriában pedig, ahol eddig és pedig mint nálunk is, csak három napot meghaladó betegség esetén, szintén a megbetegedés első napjától kezdve járt a táppénz (1888. évi március 30-iki betegségi biztosí­tási törvény 6. §.), a már idézett és legközelebb hatályba lépő novella (1917. évi január hó 4. napján kelt császári rendelet I. cikkének 6.- §-a) ugyancsak a betegség harmadik napjával kezdődő időszakra szorítja a táppénzigényt. Nem tételezzük fel, hogy munkásságunk vezető egyéniségei szemet hunyjanak e tények előtt és hisszük, hogy a Javasolt jogfejlesztés fejében és csakis ebben az esetben, az első két napra járó táppénzigény megszün­tetése lényeges ellenzésükkel nem találkozik. Viszont némi kedvezményt nyerhetnének a biztosítottak oly rendel­kezés megállapításával, amely a gyógykezelést mindenesetre biztosítaná ') E számítások elkészítését az Országos Pénztár szívességének, közzétételük megenge­dését pedig Sarkadi Ignác igazgató úrnak hálásan köszönöm. Sajnálatomra a számítások alapjául szolgáló összes kimutatásokat technikai akadályok miatt ezúttal nem közölhetem. Szerző

Next

/
Oldalképek
Tartalom