Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)

1917 / 3-4. szám - A képviselőház a munkásbiztosításról

67 séges életmód a legjobb óvszer a betegségek ellen. Mássigkelt und Reinlichkeit — miként a százesztendős Dienstreglement a katonák számára előírja — az egészség alapteltétele. A dán és norvég, általában a skandináv népek avagy a bolgárok magas életkora nem munkásbiztosítási intézményeik fejlettségéből, hanem józan életmódjukból származik. A munkásbiztosítás reális fejlesztése érdekében komoly és céltudatos munkát munkásbiztosítási intézményeink közül egyedül a Budapesti Pénztárnál találunk s örömmel fogadtuk a képviselőházban Szterényi Józsefnek ezt elismerő nyilatkozatát. A pénztár szociális működése példás, nem hódol jelszavaknak, nem akarja másolni a külföld intézményeit, hanem minden törekvésében a hazai viszonyokhoz és lehetőségekhez alkalmazkodik. Mindezeket összefoglalva tehát, amikor a szónokok munkásbiztosítási intézményeinket dicsérték, ezt indokolniok kellett volna nem az Országos Pénztár 30—35 millió K-s betegsegélyezési és 7 millió K-s balesetbiztosítási bevételeik Összegével, valamint a financiális viszonyok egyéb semmitmondó tételeivel, hanem azzal, hogy mit tettek a 10 év folyamán munkásbiztosítási intézményeink, minő új egészségügyi intézményeket létesítettek (kórházak, szanatóriumok, erdei üdülőhelyek, gyermekszünidei telepek, baleseti kigyógyító klinikák, stb.) és az ipari lakosság egészségügyi viszonyainak megjavítása körül működésüknek mily hatása észlelhető. Majdnem 10 éves múltra tekinthetvén vissza, bizonyos jelenségek már észlelhetők volnának, ha a központi felettes hatóságok figyelmüket és működésüket ezekre a leglényegesebb alapvető kérdésekre koncentrálnák és aprólékos bürokráciába merülve nem késnének el annyira, hogy az Állami Munkásbiztositási Hivatal még csak az 1912. évről készült el a törvényesen 1 éven belül előterjesztendő jelentésével, tehát most már kezünkben kellene lenni legalább az 1915. évi összefoglalásnak, az Országos Pénztár pedig mindössze a mult év végén tudta kiadni az 1911. évről szóló, különben igen értékes statisztikáját. Amig nem kapunk az 1916. évről hasonló statisztikát, addig nem birjuk megítélni, összehasonlítani, számokban kifejezni munkásbiztosításunk hasznosságát, mert ismétlem, ennek értékét az említett általános számadatokkal megadni önámítás vagy szemfényvesztés. A kollektív jellegű, generalizáló munkásbiztosítás nagy hátránya, hogy a közegészségügy fejlesztése iránti lelki és anyagi áldozatkészséget az alapvető cél: az egészségessé tétel fokozása helyett a munkásbiztosítási intézmények, mint bürokratikus organizmusok erősítésének öncéljára fordíthatja. Új hivatalok létesülnek, nőnek, gyarapodnak, amelyekkel azonban vajmi kevéssé javul a közegészségügy. Ugyanez a panasz a kultúregyletek és mindennemű jótékonysági egyletek iránt is indokolt. Az agitáció ne a munkásbiztosítási intézmények fejlesztését szolgálja, hanem a közegészségügyet. Ha azonban a figyelem a milliós végösszegek számszerű növelésére irányíttatik, arra, hogy az intézmények minél díszesebb székházakban és minél nagyobb személyzettel dolgozzanak, ez könnyen eltéríti a figyelmet attól a kritikai érzéktől, amely a közegészségügy fejlődésének érdemi szempontjait vizsgálja. Ilyenkor a betegsegélyezés és a baleseti sérültek gondozása helyett könnyen az illető új hivatal öncélja tör előtérbe. Ismétlem, munkásbiztosításunk mostani, aránylag kedvező financiális helyzetét csak a háborús pénzbőség és úgy a munkások mint a munkaadók lelki diszpozíciójának más irányban való teljes elfoglaltsága indokolja. Az alapvető organikus hibák azonban e moratórium jótékony leple alatt is fennállanak és noha a háború minden centrális intézménynek kedvezett és minden gazdasági életműködést a centralizáció felé irányított, tehát ennek következtében a munkásbiztosításunk centralisztikus szervezetét is megerősíteni látszott, ez nézetem szerint semmikép sem nevezhető stabili-