Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)

1917 / 3-4. szám - A képviselőház a munkásbiztosításról

Munkásügyi Szemle 59 A képviselőház a munkásbiztosításról. Irta: Méhely Kálmán, a Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesületének ügyvezető igazgatója. Akik Széchenyi iskoláját követjük, akik azt szeretnők, ha a parlament idejét és figyelmét minél teljesebb mértékben az ország kulturális és közgazdasági fejlesztésének kérdései foglalnák le, csak a legnagyobb örömmel, oázisként üdvözölhetjük a képviselőháznak január 24—26. és február 1-ei üléseit, amelyeken a munkásbiztosítás kérdéseivel az összes pártok részéről egyaránt igen nagy szeretettel foglalkoztak. Azt mondják, hogy ez utoljára 10 év előtt, az 1907: XIX. t.-c. megalkotása előtt történt, ami bizony elég régen volt. Reméljük és őszintén óhajtjuk, hogy ezentúl gyakrabban, de legalább is minden évben a költségvetés tárgyalása alkalmával és legalább is ugyanily terjedelemben és ugyanily egyértelmű jóindulattal fognak a munkáskérdéssel, a dolgozó osztályoknak, a munka fejlesztésének kérdéseivel foglalkozni. Hiszen az egész állami és társadalmi életnek energiaforrása, vis vitálisa a munka, amely ha megáll, értéktelenül összeomlanak a még oly nagy vagyonok és gazdagságok. A tőke csakis a munka által gyümölcsözik, a munka csökkenésével, amit most a háborúban a munkaerő elvonása következtében sinylünk, a drágaság nő, a pénz elértéktelenedik. Tisztán kapitalisztikus szempontból is elsőrangú érdek tehát a munka ápolása, érvényesülése,, hatásfokának növelése. Ámde miként a kritika nélküli jóság és mindent elnéző szeretet magát minden téren megboszulja, az intézmények is csak a minél mélyebbre leszálló és minél szakszerűbb megvitatás tüzében acélozódhatnak. Egy olyan parlament részéről, amelyben tulajdonképeni munkás és munkaadóérdekeltség nincs képviselve, ez a mostani első fellépés csak a legteljesebb elismeréssel és köszönettel fogadható. A fölvetett eszmék irányában a jövőben hasznosabb érvényesülés azonban csak úgy várható, ha csupán a dolgok szép, derűs, vonzó oldalainak elismerése helyett a szóban lévő intézményeket és kérdéseket a közvetlen érdekeltség viaskodásához hasonló alapossággal megforgatják, minden oldalról megfigyelik, fontolgatják és csak olyan indítványokat tesznek, amelyek megoldására felelős helyzetben maguk is vállalkoznának. Mert nem hasznos és nem komoly dolog a felelőtlen ellenzéki padokból a kormány nyakába oly indítvány áradatot zúdítani, amely kívánságok teljesítésének gyakorlati keresztülvihetetlenségéről és veszélyeiről talán maguk az indítványozók is meg vannak győződveKönnyű dolog kívánságokat fölvetni és szükségüket hangoztatni; de vajmi nehéz népszerű és tetszetős kérdések, sőt áramlatok ellen a józan reális belátást gátként szembeállítani és az ország szegénysége miatt kénytelen takarékossághoz, az igények mérsékléséhez alkalmazkodni. Az a jóakaratú egyoldalúság, amely e kérdésekben a felszólamlásokat jellemzi, arra késztet, hogy a kellő egyensúly helyreállítása érdekében a munkaadói felfogás megvilágítása szempontjából inkább az érem másik oldalának néhány részletével foglalkozzak. E végből mindenekelőtt a beszédek tartalmát kell ebből a nézőpontból röviden rekapitulálni. Gratz Gusztáv előadó beszédét azzal kezdte, hogy »azok az intézkedések, amelyekre a kormány a 2. §-ban felhatalmazást nyer, mind olyanok, amelyek nem érintik a munkásbiztosítási törvények alapelveit, nem érintik azokat a nagy vitás kérdéseket, amelyek a munkásbiztosítási kérdés esetleges későbbi reformjával kapcsolatban kétségkívül fel fognak vetődni.« Felszólalása végén is ugyanezt a hangot ütötte meg, ellentétben 1914. április 30-iki képviselőházi beszédével, amelyben az 1907 : XIX. t.-c. gyors és sürgős reformját követelte. Ma már vitathatónak tartja azt, vájjon szükség lesz-e