Munkásügyi szemle, 1916 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1916 / 3. szám - Az állam és a társadalom szerepe a rokkantügy terén

Munkásügyi Szemle nálunk. És az államnak a tüdó'vész elleni küzdelemre hozott összes anyagi áldozata személyi és dologi kiadásokkal együtt az 1915/16-ik költségvetési évre összesen 697.000 korona. Ezzel szemben azonban lóverseny-díjakra a magyar állam 500.000 koronát fordít ugyanakkor! Nem ez utóbbit kifogásolom, mert hisz a lótenyésztés fontos ágazata gazdasági életünknek és a versenydíjak hasznos befektetések e gazdasági ág fejlesztésére. Nem ezeket sokallom tehát, hanem amazt, a tüdővészre fordított összeget kicsinylem. Méltóztassanak figyelembe venni, hogy a német rokkantbiztosítás 45—46.000 tüdővészes betegre az utolsó évben már 17 millió márkát, tehát kereken 20 millió koronát fordított, míg a magyar állam az ország összes közegészségügyére, kórházakra, szanatóriumokra, elmegyógyintézetekre, szóval mindenre, ami a közegészségügyhöz tartozik, ugyanakkor mindössze kerek 18 millió koronát fordít. Pedig hol vannak a Németbirodalomnak és az egyes német államoknak még e célra fordított költségei ? Ismét nem kívánhatjuk a szegény magyar államtól a gazdag német állam áldozatainak mértékét, de hogy a magyar állam többet, sokkal többet és még annál is többet tegyen e nagy nemzeti veszedelem korlátozása érdekében, azt joggal megkövetelhetjük a nemzet jövője érdekében. Miképen a rokkantak ellátásának követelésénél megjelöltem a fedezet módját is, azonképen itt is lesz alkalmam az országgyűlésen reámutatni egy oly bevételi forrásra, amely az állam minden egyéb jövedelmi forrásainak legkisebb érintése nélkül módot nyújt 20—25 millió koronának a tüdővész elleni küzdelem céljaira való azonnali szerezhetésére. De eltekintve ettől is, gondoljuk, hogy a háború csak egyetlen egy nappal tovább fog tartani, mint amennyivel tényleg tartani fog és fordítsuk ennek az egy napnak költségét a tüdővész elleni küzdelemre s ez egymaga, a napi több mint 30 millió korona reánk eső részéből, mintegy 12 millió! Nem fogok a tüdővészcs katonák társadalmi elhelyezkedésének kérdésével bővebben foglalkozni, hisz kifejtették azt itt hivatott szakemberek, csak arra kívánom ennek kapcsán a figyelmet felhívni, hogy a társadalomnak követelnie kell, miszerint szigorú rendszer hozassék be a tüdővész elleni küzdelembe és az állam maga szervezze és vezesse az egész mozgalmat tervszerűen, rendszeresen, a társadalom igénybevételével, helyi szervekkel. Az ország minden részében állítson föl dispensaireket, mindenütt, ahol szükséges, hisz a maiaknak túlnyomó részét is, társadalmi jellegük dacára, az állam tartja fenn. Követelnünk kell az egész mozgalom központi vezetését állami kézben, melyhez nekünk, a társadalomnak azután rendszeres közreműködéssel és állandó áldozatkészséggel kell támogatására sietnünk. Ezen áldozathozatal elől a társadalom nem vonhatja ki magát és ha megteszi, saját gyermekei, a jövő nemzedék kockáztatása árán teszi meg. A kicsi Svájcban »Pro Juventute« néven egy egyesület áll fenn az ifjúság védelmére és ez egyesület pl. 1913. decemberében rendszeres tevékenységével csupán egy hónap alatt 269.000 frank értékű propagandabélyeget és levelezőlapot tudott eladni és 200.000 tüdővész elleni füzetet terjeszteni, csak a tüdővész elleni küzdelemre. Csak példa gyanánt említem ezt fel és sietek hozzátenni, hogy nagy elismeréssel kell adóznunk a mi magánegyesületi szervezkedéseink iránt is, amely nélkül még az eddigi eredmények sem volnának meg, de e kezdeten felbuzdulva, sokkal többet kell tennünk ezirányban, hogy az eredmény is annak megfelelő lehessen.