Munkásügyi szemle, 1916 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1916 / 3. szám - Az állam és a társadalom szerepe a rokkantügy terén

60 Munkásügyi Szemle Az állam és a társadalom szerepe a rokkantügy terén *) Irta: Szterényi József. I Gyorsan élő korunknak egyik jellegzetes sajátsága a gyors feledés. Ami ma egész érdeklődésünket leköti, azt holnap új események már háttérbe szorítják, holnapután már csak halvány emléke él még annak, azután pedig reáborul arra a gyakran örök feledés sűrű fátyola. A rettenetes világháború, amelynek borzalmai megreszkettetik összes érzéseinket, amelyben öröm és aggodalom oly gyorsan váltakoznak, sem fogja elkerülni e részbeni sorsát, a mindenki által várva-várt béke be sem következett még majd és a háború borzalmaiból már csak emlékek fognak hátramaradni; már csak a lövészárkokból hazatért apák fognak estenden gyermekeiknek való és talán még több valótlan rémmeséket róla mondani. A háborút természetszerűleg nyomon követő sok nyomorúságon és nehéz gazdasági viszonyokon kívül élő emlék gyanánt csak az a sok tízezernyi özvegy és árva fog maradni, akiknek férjeik és apáik ott alusszák örök álmukat a harcterek véráztatta mezein, akik a háborúban férjeiket és apáikat vesztve, az államra és a társadalomra számítanak keserves sorsuknak enyhítésében. És itt lesznek élő tilalomfák gyanánt azoknak a rokkantaknak nem is tízezrei, hanem talán százezrei, akik a hazáért való védelmükben testi épségüket vesztették és élő tilalomfát fognak képezni az emberiség és civilizáció nevében, melyen talán sohasem esett még olyan nagy csorba, mint e rettenetes háború által. E rokkantak, özvegyek és árvák helyzetének biztosításáról, az állam és a társadalom ekörüli hivatásáról és amazoknak a társadalmi és gazdasági életben való elhelyezkedéséről kell szólanom. Nem fogok általános fejtegetésekbe bocsátkozni, a háború 16-ik hónapjának küszöbén túl kell lennünk már az általános elmélkedéseken, a tettek mezejére kell már lépnünk, ha nem akarunk kötelességeink teljesítésében késedelmeskedni. Inkább a gyakorlati élet tapasztalataiból merített nézeteimet kívánom fejtegetni, hozzájárulandó szerény tehetségemhez képest a reánk háruló kötelességek gyakorlati teljesítése kérdésének tisztázásához. Az első, mellyel tisztában kellene lennünk, a területnek áttekintése, amelynek megművelése reánk vár. Értem alatta a rokkantak, hadiözvegyek és árvák számát. Sajnos, hogy épen ezzel az alapfeltétellel még csak megközelítőleg sem rendelkezünk és úgy mi, mint Ausztria és Németország inkább találgatásokra, több-kevesebb alappal bíró becslésekre vagyunk utalva. Hallottuk az állami rokkantügyi hivatal ügyvezető alelnökétől, hogy ez év márciusában körülbelül 20.000 volt a hadirokkantak száma; hallottuk, hogy már közel • 40.000-re teszik ezen szerencsétlen polgártársaink számát; hallottuk, hogy közöttük a teljes vakok számát egyetemünk tudós professzora, Grósz Emil dr. csak 120—150-re teszi ugyan, de még csak megközelítőleg sem értékelheti a látásukban megsérültek számát. *) A Szabad Lyceumban tartott előadás.