Munkásügyi szemle, 1916 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1916 / 3. szám - Az állam és a társadalom szerepe a rokkantügy terén

61 Minden számítási alapot halomra dönt azonban egyrészt a háború rendkívül hosszú tartama, másrészt a hadi technika tökéletessége. Ugyanez a jelenség mutatkozik Németországban is, ahol a hadirokkantak számát beavatott katonai körök a mult év végén, tehát öt havi háború után, 50.000-re tették, ahol ma 250.000 és egy millió között váltakoznak a különböző számítások és becslések; ahol van oly vélemény, amely számítása alapjául 50-000 — és ismét más vélemény, amely V4 millió özvegyet vesz fel. Mindmegannyi komoly, magas színvonalon álló, az üggyel behatóan foglalkozó szakember és testület számításai. Egyetlen hozzávetőleg valószínű számítási alapot tudtam csak találni a német birodalmi statisztikai hivatal szíves előzékenysége által, nevezetesen az 1870/71-es német-francia háború német hadirokkantjainak, árváinak és özvegyeinek számában. Ugyanis a porosz hadügyminisztérium egészségügyi osztályának >Sanitáts-Bericht über die deutschen Heere im Kriege gegen Frankieich 1870,71« című kiadványa megállapította, hogy az említett háborúban a hadirokkantak száma az altiszti és legénységi állományban lévők közül meghaladta a 70.000-t, a tisztek közül az 5.000-t, vagyis az összes rokkantak száma több volt 75.000-nél; a nyugdíjat nyert özvegyek és árvák száma pedig meghaladta a 30.000-t. Állítsuk szembe az akkori háborúnak fél milliót nem sokkal meghaad ó német katonai létszámát a mostani háborúban részünkről hadbanálló több milliónyi katonával és állítsuk szembe az akkori háborúnak fél évet alig meghaladott tartamát a mostani háborúnak immár másfél évet megközelítő és még mindig beláthatatlan végű tartamával és akkor, tisztában leszünk azzal, hogy nem tízezrek lesznek rokkantak és ugyancsak nem tízezrek az özvegyek és árvák, hanem ezek számsorát egy számjellel meg kell majd bővítenünk. így áll előttem a feladat nagysága, amely állam és a társadalom részéről megoldásra vár. E megoldás tekintetében két irányban kívánnék állást foglalni azon feladatokat illetőleg, amelyek különösen a társadalomra hárulnak. Egyrészről munka által, melyet magának kellend végeznie e téren és az áldozatkészség tekintetében, melyre elkészülve kell lennie, másrészt és ez a nehezebb feladat, akaratának érvényesítése által. Igen, a második feladatot sokkal nehezebbnek tartom a mi viszonyaink között, mint az elsőt, mert szomorú tapasztalat, mely azonban nemcsak ma nyilvánul meg ilyképen, hanem általános hibája társadalmunknak, hogy akarattal, önálló akarattal nem tud bírni; akarattal, amelyet érvényesíteni tudjon, mint az igazi közvéleménynek, mint az egyetemes társadalom akaratának megnyilvánulását. Pedig e nehéz kérdésben erre lesz leg nagyobb szükség. Társadalmunknak egyértelműleg kell megnyilatkoznia azon hősök hátramaradottai sorsának biztosításában, akik a hazáért véreztek el és azon hős rokkantak megélhetésének könnyítésében, akik elhullott bajtársaikkal együtt a nemzet létét mentették meg. A magyar társadalomnak egységesen kell megnyilatkoznia abban, hogy az államnak oly mértékben kell teljesítenie a maga kötelességét ezekkel szemben, amily mértékben erre egyáltalában szükség van a mult ban szerzett érdemek elismeréséül és a jövő nemzedéknek nyújtandó példaadásul. Nem arról van szó, hogy aki a hazával szemben kötelességét teljesítette, azért külön jutalomban részesüljön. Nem, e kötelesség teljesítéséért senkinek külön jutalom vagy elismerés nem jár