Munkásügyi szemle, 1916 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1916 / 5. szám - Az állam és a társadalom szerepe a rokkantügy terén. II. [r.]

122 Munkásügyi Szemle ség is lényegileg büntetésként hat. Reá nézve nem tesz sok különbséget, hogy pl. mellékbüntetésként kiszabott pénzbüntetést, vagy pedig kártérítést, illetve elégtételt kell-e fizetnie. A kártérítési és elégtételi kötelesség, amenynyiben ellenérték nélkül anyagi áldozatokat ró a kártevőre, magában véve elvégzi már a megtorlás feladatának egy részét is. Ha tehát nem akarjuk, hogy a jogsértő' kelleténél súlyosabban bűnhődjék, a cselekmény magánjogi és büntetőjogi következményei egymással a fenti értelemben kapcsolatba volnának hozandók. Az elégtételi jog elismerése azonban veszélyeket is rejt magában. Félő, hogy a törvény liberális kezelése esetén a nem-vagyoni sérelmek alapján indított perek elárasztják majd a bíróságokat. Közelfekvő az a veszély is, hogy az elégtételhez való jog elismerésével sokan üzérkedő módon fognak visszaélni, csekély sérelmekből vagy koholt sérelmekből tőkét kívánnak majd kovácsolni. A kérdés törvényi szabályozásával, amely a feladatnak csak egyik, könnyebbik felét oldhatja meg, ezeket a veszélyeket kiküszöbölni nem lehet. A gyakorlat feladata lesz megtalálni a helyes középutat, kimeríteni a törvény értékes tartalmát úgy, hogy a jogintézmény az elfajulástól is megóvassék. Az állam és a társadalom szerepe a rokkantügy terén. Irta : Szterényi József. II. A tüdővész kérdésével hosszasan foglalkoztam, de szükséges, hogy a rokkantkérdés keretében ennek megfelelő helyet biztosítsunk, a társadalom érdeklődését nem lehet erre elég nyomatékosan felhívni. És ezzel át is térek a rokkantak társadalmi elhelyezkedésének tulajdonképeni kérdésére, tagozva ezt foglalkozások szerint, aszerint, amint ipari, mezőgazdasági és a szorosan vett értelmiségi osztályhoz tartozó rokkantakról van szó. A rokkantat a társadalomnak és a munkának visszaadni, ez a rokkantkérdés megoldásának alaptétele. Pregnánsabbul, mint ezt Baden nagyhercegség rokkantügyi akciójának alapelvei kifejezésre juttatják, nem tudnám meghatározni, azért szó szerint idézem a »Richtlinien für die Kriegsinvalidenfürsorge in Baden« idevonatkozó szakaszát: »Nicht arbeits- und tatenlos, allmáhlich an sich, an Gott und seinem Vaterlande verzweifelnd, darf der Invalide sein Lében weiter fristen. Aufrecht, wie er draussen im Felde gestanden, soll er auch weiter stehen im Lében und mit Mut und stolzer Willenskraft den neuen Aufgaben gegenübertreten, die seines Lebens Zukunft an ihn stellt. Er soll in der Volksgemeinschaft nicht ein Glied bleiben, das nur Werte verzehrt, sondern darin wacker und ehrenhaft die Kráfte vérwerten, die íhm, das Schicksal noch belassen hat.« Ennek az alapelvnek természetes következménye, amire szinte minden előadó utalt, hogy a rokkantat lehetőleg korábbi foglalkozásához kell visszavezetni, bárha mint látni fogjuk, ez nem lesz olyan nagyon könnyű. De hogy rokkantságánál visszavezethető, arra nézve igen érdekes és tanulságos a német rokkantbiztosításból merített anyag, amelynek eredménye az, hogy eddig — az egyes városok adatai szerint — átlag 80%-a a rokkantaknak korábbi foglalkozása mellett maradhatott és a német hadirokkant-