Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 2. szám - A munkásbiztosítás Magyarországon

38 Munkásügyi Szemle ség, amely hivatalos, társadalmi és magángondolkodás dacára'a körülöttünk dúló háború következtében nemcsak a bérmunkásokat és iparosokat, hanem az úgynevezet szabadfoglalkozásúakat is, mindszélesebb körben és egyre fenyegetőbben támadja és az ellátás- és lakásviszonyok rosszabbodásához vezet, csökkenteni fogja az ellentállóképességet és fokozni a tuberkulózis veszélyességét. Másrészt pedig nagyon könnyen kockára tesszük azokat a büszke eredményeket, amelyeket az intézeti kezelés és más orvosi gondoskodás folytán eddig elértünk. A tuberkulózis elleni küzdelem németországi központi bizottságának 1913. évi jelentése szerint a német birodalomban a tuberkulózisban szenvedők halálozási arányszáma, amely 1906-ban 10.000 egyénre vonatkoztatva 18*98°/o-ra rúgott, 1913-ban 13"59-re csökkent, a 15. életéven felüli egyéneknél. A gyermektuberkulózis halálozási arányszáma nem apadt. A tanácsadó és gondozó intézetek száma megnövekedett. Ez évben 1.208 ilyen, különösen a fertőzés veszedelmével fenyegetett családtagok megóvása tekintetében áldásosán működő intézmény áll fenn, míg az előző évben csak 824 tüdőbeteggondozó volt. Az erre a célra fordított kiadások ez évben 19,052.000 márkára, tehát meglepően nagy összegre emelkedtek, szemben az előző évben kimutatott 11,880.000 márkával. A háború kitörésekor a nép, minden figyelmét és energiáját a hirtelen támadt helyzet enyhítésére fordította. A haza megvédésének gondja és a csata mezején megsebesült és megbetegedett harcosok istápolása, a közjóléti intézményeket és a közjótékonyságot annyira igénybe vette, hogy a népegészségügy minden eddigi törekvése hirtelen háttérbe szorult. Ez történt a tuberkulózis elleni küzdelemmel is. Csaknem minden népgyógyintézet bezárult, csak egyesekben maradt meg néhány nagyon súlyos beteg. A számtalan tanácsadó és tüdőbeteggondozó nagyrészben beszüntette, vagy legalább nagyon is csökkentette tevékenységét, a kórházak elbocsátották a tüdőbetegeket — kivéve a súlyos tuberkulózis eseteit — és a betegsegélyző pénztárak vonakodtak táppénzt fizetni azoknak a tüdőbetegeknek, akik inkább a betegség elhárítása és megelőzése szempontjából voltak munkaképtelen állományban. Az ily rendszabályoknak további alkalmazása természetszerűleg odavezetne, hogy a tuberkulózis tanács és gondoskodás hiánya miatt, de különösen az egészséges egyéneknek fokozott veszélyeztetése miatt a gyógyintézetekből és kórházakból gyógyulatlanul és fertőzésre alkalmas állapotban elbocsátott betegek utján, ismét iszonyú arányokat ölt majd és ennek az eddig nagy körültekintéssel és kitartással folytatott küzdelemnek minden eredménye megsemmisül. Ezeknek az elhamarkodott intézkedéseknek tehát a lehető leggyorsabban gátat kell vetni és messzelátó tekintetről tesz tanúságot az, hogy a Vöröskereszt hadi népjóléti-bizottsága augusztus 10-én felhívást bocsátott ki, amely felhívta a közfigyelmet a tüdőbetegeknek gondozására a háború alatt. »A német nép« — mondja a felhívás — »kényszerítve arra, hogy három harcvonalon küzdjön, fegyverfogható férfiait harcba küldi a haza védelmére. Az itthonmaradottak felkészülnek arra, hogy a sebesülteknek és betegeknek ápolást nyújtsanak. E szép háborús munka közben azonban nem szabad elhanyagolni azokat a békeműveket, amelyek népünk egészségét megőrizni és előmozdítani hivatottak. A tuberkulózis a népegészség legveszedelmesebb ellensége, nem szabad, hogy a háború alatt újra felüsse a fejét. A tüdőbeteg-szanatóriumok, amelyek elismerésre méltó készséggel fogadják be sebesültjeinket, nem szabad, hogy elbocsássák az olyan tuberkulotikus egyéneket, akik környezetüket megfertőzhetik. A tanácsadóknak és gondozóknak, amelyek a súlyos tüdőbetegekről gondoskodnak, tovább kell folytatniok áldásos tevékenységüket . ..« Hasonló célzatú volt a porosz királyi belügyminisztériumnak augusz-