Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 2. szám - A munkásbiztosítás Magyarországon

36 lAunkásügyi Szemle kintve attól, hogy oly megoldást találtunk, amely a két biztosítási ág bizonyos mértékű egyesítését viszi keresztül oly relációkban, amelyekben az egyáltalán lehetséges, nevezetesen az egész adminisztrációban és pedig a legalsó és legfelső fokon. A reform alapgondolata ezen egyesítés mellett, amely annak idején lehetővé teszi majd, hogy a rokkantbiztosítás is hozzákapcsoltassék e két biztosítási ághoz, az volt, hogy az észszerűen megvalósított centralizáció által az adminisztráció a lehetőség szerint egyszerűsíttessék, a pénztár-nemek száma apasztassék. így megszüntette a reform az ipartestületi- és építőüzemi pénztárakat, a vállalati- és magánpénztárak fenmaradását pedig a tagok nagyobb számához kötötte és az ország minden pénztárát egy közösségbe, egy országos szervezetbe olvasztotta, egészen a szakszervezetek mintájára. Ez a megoldás abból a gondolatból eredt, hogy a balesetbiztosítást csak egy, az ország egész iparát magában foglaló országos pénztár felállítása által lehet megteremteni és sem territoriális alapon, — az állami egység okából — sem pedig szakszövetkezeti alapon, a legtöbb ipari csoport aránylagos gyengesége okából. A balesetbiztosításnak egyetlen lehetséges megoldása volt az ország iparát az úgynevezett kölcsönösségi alapon egyesíteni és e módon az egyesek és az összesség terheit megfelelően elosztani. Egy másik vezérlőgondolata a reformnak az volt, hogy a munkásbiztosítást minden adminisztratív és politikai befolyástól megvédje és ezért úgy az adminisztráció, mint a jogszolgáltatás élére egy, minden bírói attribútummal felruházott, a német Reichsversicherungsamt-nak teljesen megfelelő munkásbiztosítási hivatalt szervezett. A balesetbiztosításról, amely a felosztó-kirovó rendszer szerint oldatott meg, más alkalommal fogok e helyen beszámolni, ezúttal csak a betegség esetére való biztosítással foglalkozom és erre vonatkozóan is az új magyar törvénynek csak azokat az újításait akarom kiemelni, amelylyel ez még az előrehaladottabb államoknak is elébe vágott. Ez pedig elsősorban a munkások és munkaadók közötti teljes paritásnak keresztülvitele, amely főleg abban nyilvánúl, hogy a járulékokat nem 2/3 és V3 arányban viselik, hanem két egyenlő részben. Amit a német kormány a birodalmi gyűlésen nem tudott keresztülvinni, azt Magyarország 1907. évben már megvalósította és ezzel egyszersmind az első ország, amelyben a teljes paritás megvalósult. Másodsorban pedig a magyar törvényben a munkások és a munkaadók paritásos képviselete van megvalósítva a munkásbiztosítás egész területén, tehát a balesetbiztosításban is, noha ennek terheit a munkaadók maguk viselik. Ez a munkásoknak teljesen jogos követelése volt és a magyar törvényhozás el is ismerte ezt teljes mértékben. Harmadszor: az új magyar törvény kiterjeszti a betegség esetére való biztosítást a családtagokra is és pedig úgy orvosi gyógykezelés, mint gyógyszerszolgáltatás, stb. tekintetében. Hogy mint jelent ez az ország közegészségügyi viszonyaira, arra nézve csak azt említem meg, hogy a gyermekhalandóság a munkásbiztosítási törvény életbeléptetése óta 5 év alatt 5'2°/o-kal apadt, hogy míg Berlinben az 1911. évben 10.000 emberre csak 18"5°/o tuberkulotikus egyén esik, Budapesten 37 6 és hogy 1911. évben 1,459.739 biztosított tag mellett 909.499 családtag állott orvosi kezelés alatt. És negyedszer azt az újítást is tartalmazza a magyar törvény, hogy táppénz kiszolgáltatását rendeli bujakóros és iszákosság okozta megbetegedések esetén is. Ezek az újítások természetesen sok terhet rónak a munkásbiztosításra, de jogos követelései a munkásosztálynak. A magyar munkásbiztosítási reform 1908-ban az egész vonalon életbelépett és az 1912. évben az alábbi eredményeket szolgáltatta. A biztosítottak száma — a biztosítás körének szélesbítése folytán —