Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 2. szám - A munkásbiztosítás Magyarországon

Munkásúgyi Szemle 35 Munkaképtelenek alatt táppénzzel segélyezett munkások, gyermekágyas nők és kórházban ápoltak értendők. Hogy esetenkint és biztosítottakként milyen a kiszolgáltatott segélyek aránya, arra nézve csak az 1901. év óta vannak pontos adataink. Ez évben az összkiadás 38'43u/o-a táppénz és gyermekágyi segély, 4'21°/o-a temetkezési segély, 7'56u/o-a kórházi költség, 27"70°/o gyógyszerköltség, 20'41°/o az orvosok díjazása és r69°/°-a különböző kiadások. Ugyanezen kiadásokat minden biztosítottra számítva, egy biztosítottra esik 4 K 57 fillér táppénz és gyermekágyi segély, 50 fillér temetkezési segély, 89 fillér kórházi költség, 3 K 30 fillér gyógyszerköltség, 2 K 42 fillér orvosi költség és végül 20 fillér különféle egyéb segély; az összes segélykiadásokból pedig egy biztosítottra 11 K 88 fillér esik. Ezzel szemben egy biztosítottra 2 K 02 fillér igazgatási költség esik ; ez 1898. év óta emelkedett 1 K 71 fillérről 2 K 02 fillérre. Messzire vezetne, ha a magyar munkásbiztosítás fejlődésének rövid vázlatában behatóbb fejtegetésekbe bocsátkoznék és különböző évek számanyagát felsorolnám. Ezt tehát mellőzöm s csak azt állapítom meg, — hogy későbben alapul szolgáljon az új törvény eredményeivel való összehasonlításhoz, — hogy 1901-ben a pénztárak összbevételéből egy biztosítottra 15 K 73 fillér, a kiadásokból 14 K 98 fillér esett és pedig segély fejében 11 K 88 fillér (75.63°/o) és igazgatási költség fejében 2 K 02 fillér. A törvény kedvező hatása elvitázhatatlan. A munkaadók és munkások megszokták a kényszer biztosítást és évről-évre emelkedett a biztosítottak száma, — az ország ipari fejlődésének természetes következményekép. — A törvény érvényességének utolsó esztendejében, azaz 1906-ban 733.716 személy volt biztosítva. A pénztárak szervezete azonban — úgylátszik — nagyon decentralizált volt. Az egyes pénztárak nagyon kicsinyek ahhoz, hogy életképesek legyenek; 500-nál több pénztár létezett, amelyek közül 267-nek 1.000-nél kevesebb és 193-nak 500-nál kevesebb tagja volt. A szervezetnek mindig több és több hiánya mutatkozott, a kisebb pénztárak a biztosított munkások iránti kötelezettségeiket nem voltak képesek teljesíteni, 189 kisebb pénztár anyagilag teljesen összeomlott: a törvény sürgős reformja tehát szükségesnek látszott. Mindehhez hozzájárult a balesetbiztosítás szükségessége, mert az iparra fenyegető súlylyal nehezedett a kártalanítások tekintetében kifejlődött bírói gyakorlat. így következett be az 1907. évben az egész magyar munkásbíztosítás újból való törvényes rendezése, a betegség esetére való biztosítás körének nagymérvű kiterjesztése és a kötelező balesetbiztosítás. Ismét előtérbe lépett a nagy elvi kérdés: a biztosítás melyik rendszerét válasszuk ? Kitartsunk-e a kényszer biztosítás elve mellett, vagy válasszuk-e a betegség esetére önként való biztosítást és a balesetbiztosításhoz az angol szavatossági biztosítási rendszert ? A kényszer biztosítás elhagyása más államok tapasztalatainak, de saját viszonyainknak figyelembe vétele mellett is lehetetlennek látszott. Mert az 1897. év 569.112 kényszerbíztosítottjával szemben csak 26.863 önkéntbiztosítottunk volt és az 1900. évig ezek száma is 23.817-re, tehát 19'22°/o-kal apadt. Ugyanazok a jelenségek, amelyek más államokat a kényszérbiztosítás rendszerének elfogadására bírták, nálunk is emellett szóltak. Ugyanez áll a balesetbiztosításra nézve is. A szavatossági biztosítás rendszere — úgy látozott — nem felel meg a mi viszonyainknak sem, s ha Németország és Ausztria rendezettebb szociális viszonyai mellett sem merte ezt a rendszert választani, még kevésbé merhette Magyarország, így a munkásbiztosítás mindkét ágára nézve a kényszer biztosítás rendszere mellett történt a döntés. A betegség esetére való biztosítás reformja alapvetőnek bizonyult, elte-