Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 6-8. szám - Háború és munkásbiztosítás. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének 1915. március hó 20-án tartott ülése

Munkásügyi Szemle 183 A kivételes törvény a passzív tagságra vonatkozólag ilyen intézkedést nem tartalmaz, amit a német szakirodalomban egyesek pusztán véletlen hiánynak tulajdonítanak és ezen alapon pl. a liegnitzi biztosítási hivatal a passzív tagságra joggal bíró, a kilépéstől számított 3 héten belül megsérült tagnak megítélte a táppénzt, bár Orosz-Lengyelországban sérült meg, azon az alapon, hogy a törvény nem akarta máskép elbírálni a passzív tagság alapján joggal bíró harcosokat, mint az önként tovább fizetés alapján joggal bíró harcosokat. Más irányban pedig az a követelés hangzott el, hogy az 1914 augusztus 4-én kelt törvény a passzív tagságra vonatkozó törvényes rendelkezéssel kiegészítendő, míg Spielhagen főkormánytanácsos az »Arbeiterversorgung« 1915 február 11-iki számában kifejti, hogy a törvény szándékosan mellőzte a 214. §. említését, mert a passzív tagságra vonatkozó rendelkezések a hadbavonultakra általában nem vonatkoznak. A schwerini biztosítási hivatal elnökének döntése szerint nem tekinthető azonban az elfoglalt ellenséges ország még a mai háborús állapot dacára sem belföldnek, mert ez a döntés szerint ellenkeznék a törvény intencióival. A törvény azért korlátolta a passzív tagságra vonatkozó jogokat a belföldön való tartózkodásra, mert a pénztárakra a segélyeknek külföldön való nyújtásával könnyen nagyon súlyos teher háramolnék. E súlyos megterhelés veszélye fenforog akkor is, ha a külföldi országot honi csapatok tartják megszállva, különösen azért, mert hiszen túlnyomólag katonai hatóságok és csak részben polgári hatóságok működnek a megszállott területen. Nem igazolható kétséget kizárólag, hogy a törvényhozó szándéka volt a kivételes rendelkezésnek a 214. §-ra való alkalmazása. Lehetséges, hogy az önként tovább fizetés esetére rendelkezni kívánt, míg 3 passzív tagság esetére nem. Már pedig kétséget kizáró rendelkezés hiányában a kivételes törvény megszorítólag értelmezendő. A kivételes törvény 3. §-ának indokolása szerint azok, akik hadi-, egészségügyi- vagy hasonló szolgálatokat teljesítenek és pénztári tagságukat végleg elveszítenék, ha a járulékokat kétszer egymásután nem fizetnék és az erre megállapított törvényes határidő bele esnék a fentebb említett katonai szolgálat teljesítésének idejébe. Hogy ez elkerültessék, a javaslat 3. §-a megadja a hadbavonultaknak azt a jogot, hogy hat héten belül a hazájukba, vagy azelőtti viszonyaikba való visszatérés idejétől, újból beléphetnek a betegsegélyezésbe. A szükségtörvény most említett 3-ik §-ának magyarázatára eltérő felfogások vannak. Haan szerint nem elégséges »a belföldre való visszatérés«, a birodalom határainak fizikai átlépése nem fedi a törvény 3. §-ában meghatározott előfeltételt, mert lehetséges a birodalomba visszatérés, anélkül, hogy az illetőnek módjában volna polgári jogainak a gyakorlása. Úgy értelmezi tehát az idézett rendelkezést, hogy »a polgári viszonyaiba tér vissza a tag«. Ezzel szemben Kleies kifejti, hogy Haan magyarázata túl megy a törvény szövegén. Elégséges, ha a hadbavonult anélkül, hogy a katonai szolgálatból elbocsáttatnék, szabadságra tér vissza és felfogása szerint ez esetben is eszközölhető bejelentése. Más kérdés azután az, hogy az ilyképen bejelentettek milyen betegségekre nézve és mily tartamra támaszthatnak igényt, figyelemmel arra, hogy a külföldön létük alatt biztosítva nem voltak. Hiányos a szükségtörvény 3. §-ának rendelkezése annyiban, hogy csak biztosításra jogosítottakról beszél, holott hasonló intézkedés a biztosításra kötelezettek érdekében is indokolt. Ugyancsak az önkéntes tovább biztosítással kapcsolatban merült fel az a kérdés, hogy joguk van-e a pénztáraknak a járulékok fizetésénél halasztás adására. Erre nézve meg kell említenem, hogy a Reichsversicherungsordnung