Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 6-8. szám - Háború és munkásbiztosítás. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének 1915. március hó 20-án tartott ülése

184 314. §-a szerint a biztosításra jogosultak tagsága elenyészik, ha két egymásután következő fizetési határnapon a járulékokat nem fizetik és az első határnap óta legalább négy hét múlott el. Az alapszabályok ezt a határidőt a legközelebbi fizetési határnapig meghosszabbíthatják. A pénztárak egy része a szociális érzéstől vezéreltetve, olyképen igyekezett az előbb említett nehézségeken segíteni, hogy írásbeli kérelemre a járulékok fizetésére meghatározott időre halasztást adott és esetleg a járulékokat az esedékessé váló készpénzsegélyből levonásba hozta. Szociális szempontból ez az eljárás kétségtelenül helyes, de felmerült ezzel kapcsolatban az a kérdés, hogy a Reichsversicherungsordnung alapján ez az eljárás a fennálló jogszabályok értelmében megengedhető-e ? A törvény szerint ugyanis a tagság automatice megszűnik, hogyha a járulékok két egymásután következő határidőben nem fizettetnek be. A Reichsversicherungsordnung 314. §-a imperativ rendelkezés és ez alól kivételt a pénztárak vezetősége nem adhat. Kétségtelen, hogy a normális viszonyok mellett ez az eljárás az egyedül helyes, mert hiszen különben súrlódásra adhatna okot az ilyen halasztási kérelmek elintézése a pénztári vezetőség és a tagok között. A háborús állapot azonban mindenesetre indokolttá teszi azt, hogy a Reichsversicherungsordnung idézett rendelkezése esetleg törvényhozási intézkedésekkel hatályon kívül helyeztessék, mert különben a 313. §., illetve 314. §. kifejezett rendelkezései mellett az ilyen halasztások adása törvényellenesnek tekinthető. A balesetbiztosítás körében is merülnek fel a háborúval kapcsolatban meg nem oldott kérdések. A balesetbiztosítási kötelezettség kérdése felmerül a seregnél alkalmazott fuvarosokra, szállítók alkalmazottaira, stb. Azt, hogy valamely baleset üzemi-e, kétségtelenül nehezebben lehet megállapítani azoknál, akik, mint előadásom kezdetén említettem, a hadiszolgálattal kapcsolatban, anélkül, hogy tényleges katonák volnának, vesznek részt balesetbiztosítási kötelezettség alá eső munkában. Ha tehát egy ily biztosításra kötelezettet, pl. egy földmunkában résztvevőt, csupán a háború veszélyéből folyólag, pl. ellenséges sereg támadása folytán baleset ér, e baleset üzeminek tekintendő, míg, mint előbb említettük, a háborúban tényleges szolgálatot teljesítők balesetbiztosítási kötelezettsége, bármilyen munkát is végeznek, nem áll fenn. Ellentétes magyarázatokra adott alkalmat az a kérdés, hogy a hadbavonult járadékosoknak hadiszolgálatuk tartamára folyósítandó-e a járadék. Az 1907 : XIX. t.-c. 69. §-a szerint »a balesetbiztosítás célja annak a kárnak a megtérítése, amelyet a biztosított személyt ért üzemi baleset folytán bekövetkezett testi sérülés vagy halál okozott«. Hasonlóan intézkedik a Reichsversicherungsordnung 505. §-a, amely szerint: »Gegenstand der Versicherung ist der in den folgenden Vorschriften bestimmte Ersatz des Schadens, der durch Körperverletzung oder Tötung entsteht.« Az egyik felfogás szerint — Kaskel — »a szociális biztosítás törvénykönyvei a felvetett kérdésre választ nem tartalmaznak, így tehát általános elvek alapján kell a kérdésre a választ megadni. Hogyha a szociális biztosítást úgy tekintjük, mint tényleges biztosítást a keresetképesség csökkenése esetére, azt kell a felvetett kérdésre válaszolnunk, hogy a járadék a háború alatt is ^tovább folyósítandó, mert hiszen a keresetképesség csökkenése azonos. Ámde ezen felfogás nem áll meg, mert hiszen a hátramaradottaknak keresetképessége a családfő elhalálozása alkalmával nem csökken, a temetkezési segélyre jogosítottaké sem és ennek dacára biztosításjogi szolgáltatásokban részesülnek. A biztosítás jogi igényének az alapja nem a keresetképesség szubjektív csökkenése, hanem a gazdasági létkörülmények objektív változása, amely gazdasági létkörülmények rom-