Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 6-8. szám - Háború és munkásbiztosítás. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének 1915. március hó 20-án tartott ülése

182 Munkásügyi Szemle a törvény a korlátozások lehetőségét taxatíve előírja, — helye nincs, amiképen a hadvezetőség sem tarthat igényt a pénztár részéről megtérítésre az általa nyújtott szolgáltatásokért. Éppen úgy nem tarthat igényt a tag a pénztár által nem nyújtott orvosi és gyógyszerköltség helyett készpénz megtérítésre, bár a sürgős szükség esetére való tekintettel, — és ez az eset legtöbbször fenforog, — törvény szószerinti szövege alapján még ily megtérítés is mérlegelés tárgyává volna tehető. Érdekes problémát vetett fel az önkéntes továbbfizetéssel kapcsolatban a német kivételes törvénynek a házi ipari munkások biztosítására vonatkozó rendelkezése. A kivételes törvény a házi ipari munkások kötelező biztosítását megszüntette és így felmerült az a kérdés, hogy a Reichsversicherungsordnung 313. §-a alapján élhetnek-e a továbbfizetés jogával az ilyképen biztosítás nélkül maradottak. A 313. §. ugyanis kimondja, hogy aki biztosításra kötelezett foglalkozásából kilép, továbbra is tag maradhat. Az a nézet merül tehát ezzel kapcsolatban fel, hogy nem az a döntő körülmény, minő okból történt a kilépés. Ha tehát az előbb biztosításra kötelezett foglalkozásbiztosítási kötelezettsége szűnt meg (mint ez a háziipari munkásoknál a kivételes törvények által történt), szintén fenforog a biztosításra kötelezettek foglalkozásából való kilépés és így az önként továbbfizetés eszközölhető. A Gross Berlin-i felső biztosítási hivatal kimondotta ezen felfogással szemben, hogy a tovább biztosítás lehetősége nem forog fenn, mert az 1914. évi augusztus hó 4-iki kivételes törvény a Reichsversicherungsordnungnak a házi ipari munkások biztosítására vonatkozó rendelkezését helyezte hatályon kívül, már pedig a házi iparosok tovább biztosítására nézve a Reichsversicherungsordnung 468. §-a és 447. §-a tartalmaz intézkedéseket. E rendelkezések hatályon kívül helyeztetvén, nincs meg annak a lehetősége, hogy házi ipari munkások önkéntesen tovább biztosíthatók legyenek. Az 1914. évi augusztus hó 4-én kelt kivételes törvény kimondja, hogy a belföldön való szabályszerű tartózkodással a Reichsversicherungsordnung 313. §. első bekezdése (az önként tovább biztosítás) szempontjából egyezően bírálandó el az a külföldi tartózkodás, amelynek oka a tagnak hadi, egészségügyi vagy hasonló célokra való behívása. E §. indokolása azt mondja, hogv a hosszabb tartózkodás külföldön a Reichsversicherungsordnung 313. §-ának 1. bekezdése alapján a továbbbiztosításra való jog elvesztését vonhatná maga után. Éppen ezért, hogy a kétségek eloszlattassanak, a hadi-, egészségügyi- vagy hasonló szolgálatot teljesítőknek behívásuk folytán való külföldi tartózkodása a belföldi tartózkodással egyenlőnek vétetik. Ebből a §-ból arra következtetni, hogy a kivételes törvény kifejezetten elismeri a hadbavonultaknak segélyezésre való igényét, nem lehet, mert hiszen csupán a Reichsversicherungsordnung azon rendelkezésének kiegészítésére szolgál a hivatkozott §, amely szerint a tagság csak belföldön tartózkodás esetén tartható fenn. Ezzel szemben felhozható volna, hogy a kivételes törvény a háborúban való megbetegedések eshetőségeire gondolt, mert különben a tagság fentartásának — hiszen a családtagokra vonatkozó, a minimális szolgáltatásokon túlmenő szolgáltatások megszűntek — nem volna értelme. Igaz viszont, hogy a kivételes törvény a minimális segélyeken túlmenő segélyek lehetőségét megtartja. A német gyakorlat elfogadva a háborúban megsérültek és megbetegedettek segélyezésének elvi alapját, a törvény idézett rendelkezéséből túlnyomóan azt a következtetést vonták le, hogy a segélyezési szolgáltatások éppen úgy megilletik a tagot az esetben, ha külföldön sérül meg, vagy betegszik meg, ahová hadi okokból került, mintha belföldön történt volna a megbetegedés vagy sérülés.