Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 6-8. szám - Háború és munkásbiztosítás. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének 1915. március hó 20-án tartott ülése

174 Munkásügyi Szemle a német gyakorlat hivatkozik a badeni közigazgatási bíróság 1912. évi november hó 12-iki határozatára, amely szerint annak a kérdésnek eldöntésére nézve, hogy a biztosítási kötelezettség fennáll-e a szabadságolás tartamára, az a döntó', hogy a munkaviszonyt folytonosnak lehet-e tekinteni ? Folytonosnak azonban a munkaviszony akkor tekinthető, ha a munkás munkaerejét mindenkor a munkaadó rendelkezésére tartja és ennek bármikor történő felhívására tényleges szolgálatát újból elkezdheti. Az, hogy a közbeeső időben a munkaadó tényleges rendelkezési joga a munkás fölött szünetel, közömbös azzal a körülménynyel szemben, hogy a munkaadó intézkedési jogát ezen időn túl magának biztosítja. Ezen önmagában véve helyes indokolásnak a hadbavonultakra való alkalmazása nagyon kérdéses, mert hiszen a munkaadónak rendelkezési joga a hadi szolgálat tartama alatt nincs meg, a hadbavonult természetesen nem teljesítheti a munkaadónak felhívását a munka újbóli megkezdésére nézve- Egyébként is a szabadságolásra vonatkozó megállapodás fontos eleme a szabadságolás tartamának megállapítása, ez pedig a hadbavonultaknál nincs meg. Megemlítem, hogy a Reichsversicherungsamt 1914. június 9-iki határozata is előfeltételként kívánja a szabadság fenforgására nézve »az állandó szolgálati lehetőséget«. Ilyképen csakis erőszakolt értelmezéssel lehetne megoldani a »szabadságolás« alapján a hadbavonultak biztosításának nehéz kérdését. A háború alatt gyakorta megismétlődő fizetésleszállítások folytán felmerült a biztosítási kötelezettség tekintetében az a kérdés, hogy azok, akik a törvényben megállapított fizetési határnál magasabb javadalmazás miatt biztosítási kötelezettség alá nem estek, biztosításra kötelezetté,'válnak-e az esetre, ha a háború folytán történő illetményleszállítás következtében illetményeik már a törvényben megállapított határ keretébe esnek ? Azzal a felfogással szemben, hogy a fizetésleszállítási intézkedés ideiglenes és így a biztosítási kötelezettség megállapítására nincs befolyással, helyesebbnek tartom azt a felfogást, hogy az ily fizetésleszállítás, ha ennek folytán az illetmények a törvényben megállapított kereten belül esnek, a biztosítási kötelezettség megállapítására alkalmas. Teljesen közömbös a biztosítási kötelezettség kérdésének eldöntése szempontjából, hogy a háború után újból emelkedik a fizetés. De különben is általánosságban a fizetések feltétlen emelkedéséről beszélni nem lehet, mert hiszen a munkaadó nem azonnal a háború után állítja vissza az eredeti fizetést, hanem esetleg bevárja a gazdasági viszonyok javulását. E kérdéssel kapcsolatos a járulékfizetési kötelezettség kérdése. Tartozik-e a munkaadó járulékot fizetni, ha az illetményeket részben vagy egészben folyósítja. E kérdésekre bővebben kitérni ez alkalommal nem kívánok. A munkásbiztosítási törvények a munkából való kilépés esetére az önkéntes továbbfizetés lehetőségét megállapítják. Az önkéntes továbbfizetés az a mód, amelyet a hadbayonultak jogaik fentartására leginkább felhasználtak. Nálunk az önkéntes továbbfizetéssel kapcsolatos kérdések úgyszólván egyáltalában nem merültek fel, mert ilyen önkéntes továbbfizetésre nézve gondoskodás a tagok hozzátartozói és a községek részéről nem történt, aminek legfőbb részben az az oka, hogy a háború kitörése után törvények a munkásbiztosítás tekintetében nem alkottattak és így a tagsági jogok fentartásának gondolata nem is igen merült fel. Mindenesetre vizsgálni kívánom azért a kérdést az 1907. évi XIX. t.-c. szempontjából is, amelynek rendelkezései a német törvény rendelkezéseivel nagyjában azonosak, annál is inkább, mert az újabb behívások folytán bevonultaknál ez a kérdés ismét felmerülhet. Az 1907. évi XIX. t.-c. 60. §-a szerint »az a kötelezett tag, aki tag-