Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 5. szám - A háború szociálpolitikája

104 Munkásügyi Szemle A közélelmezés tekintetében a készletekről való gondoskodás és az árak szabályozása, az élelmiszer-uzsora megakadályozása a cél szolgálatában álló eszközök. Biztosíttattak-e tehát nálunk a kellő készletek és nem ment-e túl az élelmiszerek áralakulata a viszonyaink által megokolt mértéken ? Az első az ország egész lakossága, sőt közös védelmünknél és a szabad kereskedelmi forgalomnál fogva a monarchia minden lakosa, a másik az anyagi védelemre szorultak szempontjából bírálandó el. Mert az anyagi javakkal megáldottak szempontjából nem az a lényeges elsősorban, hogy mibe kerül, hanem hogy legyen megfelelő élelmezésük. Legfeljebb drágábban élnek. A lakosság szegényebb részére nézve azonban — és sajnos, ez a nagy többség — az is lényeges, hogy megbírja-e a magas árakat, ettől tévén függővé, hogy mivel táplálkozhatik, hogy csekélyke jövedelme egyáltalán biztosíthatja-e megélhetését ? Az elsőnél tehát a közélelmezésről van szó, ennek megoldásával igen fontos nemzeti feladat nyer teljesítést, a másiknak biztosításával nagy szociálpolitikai feladat nyer megoldást. Miképen állunk tehát a közélelmezés biztosítása tekintetében ? E kérdés szinte furcsának tetszhetnék Magyarország túlnyomó agrár volta mellett. Pedig — sajnos — nem az. »A monarchia éléskamrájáéról senki sem tételezte fel, hogy az ne legyen kellőleg felszerelve és még oly nagy igénybevételt is ne állana ki bőségével. Sajnos, ez egyszer az »éléskamra« nem volt kellően felkészülve. Éppen ez egyszer, mikor arra legnagyobb szükség lett volna és lenne. Ennek két oka van. Egyik a természetben, másik az emberekben rejlő. Előbbi elkerülhetetlen és ellensúlyozhatatlan volt. Utóbbi azonban kellő időben és mértékben tett intézkedésekkel ellensúlyozható lett volna. A természet mostohasága az 1914. év nagyon rossz termésében jutott kifejezésre. Ennyire rossz búzatermése Magyarországnak évek hosszú sora óta nem volt. 1893-ig visszamenőleg csak egy még rosszabb búzatermésű évünk volt, az 1914. évitől eltekintve, hozzá csak még megközelítőleg hasonló sem. A legrosszabb év ez idő alatt.— 1909 — is tetemesen meghaladta ennek eredményét. Az 1900—1905. évi 43'7 millió métermázsás és az 1906—1912. évi 44 3 milliós átlaggal szemben a legmagasabb becslés szerint 31 millió métermázsa, tehát több mint 13 millióval kevesebb a gyenge évek hozzászámításával előálló átlaggal szemben is. A jó termésű évekkel szemben, — 50-52 milliós termések — amilyen az utolsó három év is volt, kereken 20 millió métermázsával maradtunk hátra. Pedig komoly kereskedői körök a 31 milliót is 4—5 millióval felülbecsültnek állítják. A természet tehát a háború ellen foglalt állást. Annyival nagyobb baj és hiba volt, hogy nem történt gondoskodás egyrészt a termés kivételesen gyors betakarítása és kicsépeltetése, másrészt ennek megtörténte után késedelem nélkül a készletek kényszerfelvétele, majd a polgári rekvirálás és külföldi beszerzések iránt. Vagyis a természet mostohaságát nem javították meg kormányzati intézkedések. Németországban a kényszerfelvétel megtörtént, még a háború kitörésének első hónapjában, 1914 augusztusban. Nálunk kötelezőleg az egész országra egységesen, kellő szankciókkal ellátva még máig sem. Itt van kezdő állomása az összes későbbi bajoknak, itt történt a legnagyobb, a menthetetlen alaphiba, amely végig megbosszulja magát. Nem csak a magyar birodalom, hanem a monarchia mindkét államának egész lakossága szempontjából. Mert elvégre a magunk élelmezésére ez a nagyon rossz búzatermés, a kereken 11'5 millió métermázsányi rozstermésünkkel egybevetve, amely a múlt évben ugyancsak gyengébb volt a más évekénél kereken 3 millió métermázsával, elegendő lett volna. Még ha a rendesen 180 kg.-nak számítani szokás fejenkénti átlagfogyasztást magasabbnak vennők is, akkor is tekintélyes fölöslegünk maradna. Csakhogy a szabad kereskedelmi forgalom következtében — a közös védelemtől el is tekintve — minden ilyen számítás hamis. Kiviteli tilalmakat csak a vámkülföldre léptethetünk életbe, a