Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 3-4. szám - A munkásbiztosítási iparpanaszok

Munkásügyi Szemle 75 A munkásbiztosítási iparpanaszok. Irta: Szilágyi Ferencz, székesfővárosi munkásbiztosítási előadó. A munkadók és a kerületi pénztárak közötti vitás kérdések nagy részének elbírálására tudvalevó'en az elsó' fokú iparhatóság illetékes. Az 1907: XIX- t.-c. 156. §-a szerint ezekben a vitás kérdésekben az iparhatóság iparpanaszok módjára határoz, azaz felebbezés kizárásával dönt s így e hatásköre nem merő formalitás, hanem igen komoly és érdemleges tárgyalást megkövetelő bírói funkció. A rendes iparpanaszoknak (munkaadó és munkás közötti vitás kérdéseknek) tárgya rendszerint néhány korona megszolgált munkabér vagy 2—6 heti, ugyancsak nem nagy összegre rugó felmondási követelés. A munkásbiztosítási panaszok tárgya azonban átlag meghaladja a 100 koronát, nem ritka az 1.000 koronát is elérő vitás kérdés sem. Az ország legnagyobb kerületi pénztárával, a budapesti kerületi munkásbiztosító pénztárral szemben a legutóbbi három esztendőben több 3 -5, néhány 10 ezer, egyegy 12, 18 és 30 ezer koronás kivetés jogosságát tették vitássá az illető munkaadók. Ezekben a vitás kérdésekben az első fokú iparhatóság nem járhat el úgy, mint a rendes iparpanaszoknál. Rendes iparpanasznál az elüljáróság megkísérli a kibékülést, kiegyeztetést. Ez sok esetben sikerül. Ha a békítés, egyeztetés eredménytelen, csak ritkán kerül sor érdemleges határozatra. Felek tagadása, tanukra való hivatkozás, eskü felajánlása esetén hamarosan kész a határozat, amely a feleket a törvény rendes útjára utasítja, ahol a bizonyítás e módjának helye van. Még írásos bizonyítékok alapján sem igen hoz érdemleges határozatot az iparhatóság, mert a panaszlott rendszerint kétségbe vonja az írások, okiratok valódiságát, hitelességét, vagy megint csak bizonyítani kívánja, hogy újabb megállapodással ez okiratok érvényüket vesztették. Munkásbiztositási iparpanaszokat így tárgyalni nem lehet, mert ez a tárgyalási mód a hatóság tekintélyének rovására menne, ellenkeznék a törvény intenciójával s a perek tárgyát képező összegek nagysága miatt a két jogvitába bocsátkozott fél egyikének nagy anyagi károsodásával járhat. Az iparhatóság tekintélyét azért csorbítaná az, ha munkásbiztosítási panaszokban nem hozna érdemleges határozatot, mert ezzel elösmerné, hogy teljesen fölösleges, csupán ügyiratokat továbbító s a gyors érdemleges letárgyalást késleltető fórumként avatkozik bele ezekbe az ügyekbe. Rendes iparpanaszoknál megvan az a hivatása, hogy a feleket kiegyeztesse, munkásbiztosítási panaszoknál ezt meg sem kísérelheti, hiszen a pénztár jogos vagy jogosnak tartott követeléséből nem engedhet, nem alkudhatik, nem egyezkedhetik s így előre reménység nélkül való a kiegyeztetés megkísérlése. A törvény intenciója is csak az lehetett, hogy az iparhatóság érdemben foglalkozzék a panaszok e fajtájával. A munkásbiztosítási törvény előkészítése idején ipartörvényünk már 25 esztendős volt s legalább 15 esztendősek azok a panaszok, amelyek az 1884: XVII. t.-c. 176. §-a, vagyis az iparhatóság ellen hangzottak el. Ha tehát e panaszok dacára is a törvény a vitás kérdések e fajtáját megint csak az iparhatóság elé utalta, nyilvánvalóan abban a meggyőződésben tette, hogy az új és modern munkásbiztosítási törvény rendelkezései elég alapot fognak adni az iparhatóságnak arra, hogy érdemlegesen határozzon e vitás kérdésekben. De a felek, tehát a munkaadók és a kerületi pénztárak érdeke is megköveteli az érdemben való letárgyalást.