Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 3-4. szám - A munkásbiztosítási iparpanaszok

76 Amíg az iparhatóság vitássá tett ügyekben nem határoz, a vitás követelés — egyébként közadók módjára történő behajtása — szünetel. Sok esetben a panaszosnak csak az a célja, hogy e rendelkezés felhasználása révén panaszával a behajtási eljárást késleltesse. Ha ils'en esetekben tanukra való hivatkozás elegendő ok lenne arra, hogy az iparhatóság érdemleges s felet elutasító határozat hozatalától tartózkodjék, panaszos elérte célját: a behajtásnak most már továbbra is szünetelnie kell mindaddig, míg a rendes bíróság nem hoz ítéletet. (Sokszor ezrekről, tehát rendes és nem sommás perről van szó, annak lefolytatásáig az ilyen rosszhiszemű panaszos régen elvont, elrejtett a pénztár elől minden biztosítási alapot.) Ilyen esetekben tehát a kerületi pénztárak nagy károsodásával járna az iparpanaszokban való sablonos s csak formális eljárás követése. A vitás összegeknek nagysága miatt azonban sok esetben egy-egy elhamarkodottan és kellő mérlegelés nélkül hozott elutasító határozat viszont a jóhiszemű panaszosnak helyre nem hozható károsodásával anyagi romlásával járhat, annál is inkább, mert ily határozat esetén a behajtásnak további akadálya nincs. Mindezekből tehát nyilvánvaló, hogy az elsőfokú iparhatóságnak minden egyes eléje kerülő munkásbiztosítási panaszban érdemlegesen kell tárgyalnia és határoznia s nem szabad e kétségtelenül nagy felelősséggel járó bírói jogkörét formai és az ügyek érdemébe nem bocsátkozó határozatok hozásával megszűkítenie, összezsugorítania. Ezek után már csak az a kérdés, van-e módja egyáltalán az iparhatóságnak arra, hogy a panaszügyekben érdemileg határozzon, a bizonyításnak mely módja érvényesíthető az iparhatóságon; alkalmas és elég hatásos-e ez a bizonyító eljárás a tényállás kiderítésére s vannak-e körülmények, amelyek gátlóan, zavaróan hatnak az iparhatóságra munkásbiztosítási bíráskodási teendőiben. E kérdésnek megvitatása — úgy hiszem — most, a munkásbiztosítási törvény revíziója és az ipari bíráskodásról szóló törvényjavaslat letárgyalása előtt aktuálisabb, mint eddig volt. A munkásbiztosítási vitás kérdések egész sorozata tartozik az iparhatóság elbírálása alá. E kérdéseket ugyan a 156. §. nagyjából általános megjelöléssel összefoglalja és felsorolja, mégis helyénvalónak találom, hogy részletesen, pontonkint soroljam fel a jogviták azon fajtáit, amelyek az iparhatóság elé kerülhetnek s egyszersmind megjelöljem a bizonyításnak az iparhatóságon is érvényesíthető azon módjait, amelyek esetről-esetre a gyakorlatban célravezetőknek bizonyultak. Ugyanígy a vitás kérdések egyes csoportjainál külön-külön jelölöm meg azokat a körülményeket is, amelyek gátlóan hatnak közre az illető kérdés tisztázásánál, s amelyek oka leginkább az, hogy a törvény hiányos vagy homályos rendelkezései miatt már más hatóság az iparhatóság döntésének prejudikáltatott. A legsimábban elintézhető vitás kérdés a 1. közvetetten tagdíjjárulék-kivetés vagy járulékhátralék nagysága miatt emelt panasz. Tiszta számszerűségi kérdés, amely a legtöbb esetben pénztári számlakivonat felmutatásával eldönthető. A munkaadó rendszerint a munkaviszony fennállását vagy időtartamát teszi vitássá. A munkás nála nem dolgozott, ő be nem jelentette, senkit a bejelentésre fel nem hatalmazott. A munkás tőle kilépett, ő ki is jelentette, a pénztár azonban folytatólagosan kiveti a járulékot. Egy munkást tévesen kétszer jelentett be, most kétszeres járulékot kell fizetnie. Mind olyan eset, amelyre van világos intézkedés a törvényben. A be- és kijelentő-lapok bizonyítanak a kijelentés elmulasztása esetén, más munkaadó részéről történt bejelentésig a járulék fizetendő. Névelírás, kétszeres bejelentés adminisztratív úton rendezhető. A tagadásba vett munkaviszony igazolására a munkás jegyzőkönyvi bemon-