Munkásügyi szemle, 1914 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 2. szám - Szolgálati szerződés. Észrevételek a Magyar Polgári Törvénykönyv Tervezetének. III. Rész. 11. Cím 1. Fejezetéről. (Második közlemény.)

Munkásügyi Szemle 59 A törvény életbeléptét követő első hónapokban a bíróságok és a pénztári gyakorlat a fenti rendelkezések alapján arra az álláspontra helyezkedett, hogy a munkaadó úgy a saját, mint a munkás járulékainak pontos lerovásáért szavatol és ha a munkás a lapot a bérfizetéskor be nem mutatná, a munkás béréből levont járulékrészlet saját járulékával kiegészítve köteles a békebírónak béküldeni. A semmítőszék nem osztotta ezt a felfogást és 1911. december 11-én hozott ítéletében kimondotta, hogy a munkaadó csak akkor jogosult a munkás béréből a járuléknak a munkást terhelő részét levonni, ha az a lapját bemutatja. Ha a munkás vonakodik ezt megtenni, úgy büntetendő cselekményt követ el, de a munkaadó a járulék beszolgáltatásra vonatkozó szavatosság alól mentesül és jogában áll ily esetben saját járulékát a békebíróhoz beküldeni, de ez teljesen tetszésétől függ; ily irányú kényszer a törvényben nincs. A törvénynek ezen magyarázata folytán a járuléklerovás a gyakorlatban az alkalmazott tetszésére bízatott. Ha az alkalmazottak nagy száma vonakodik a lapot bemutatni, a hatóság tehetetlen, ha csak néhány millió munkás ellen nem akar állandóan büntető eljárást vezetni. A munkaügyi miniszter hasztalan tiltakozott a semmítőszék ítélete, mint a törvényhozás felfogásával ellentétes álláspont miatt. Főleg a törvény ily irányú magyarázatának terhére Írandó a törvény jelenlegi vergődése. Már egy 1912. évi június havi hivatalos jelentésben olvasható, hogy a munkaadók, akik eddig a kilátásba helyezett büntetés kényszere alatt, a munkásokat a biztosításra szorították, a semmítőszék ítélete óta a törvénynyel mit sem törődnek. A hivatalos vizsgálatok megállapították, hogy vannak munkaadók, kik munkásaikat az elbocsáttatással való fenyegetéssel tartják vissza a járulékfizetéstől, hogy így ők is megszabaduljanak a saját járulékrészleteik fizetésének kötelezettségétől. A statisztikai adatok alapján 10 millió biztosításra kötelezettre számítottak. A valóságban pedig a biztosítottak száma a következőképpen alakul: 1911. júliusától 1912. januárig a biztosítottak száma állandóan és jelentékenyen emelkedik. 1912. januártól, vagyis a semmitőszéki ítélet után az emelkedés úgyszólván teljesen megszűnik. A törvény életbelépte után l1/2 esztendővel a biztosításra kötelezetteknek 70u/0-a van csak biztosítva ; 3 millió munkás vonakodik járulékot fizetni. Az is fontos kérdés, hogy a 7 millió biztosított közül valóban hányan felelnek meg rendszeresen a biztosítási kötelezettség révén előálló követelményeknek. Adatok csak az állami pénztárakra vonatkczólag vannak, melyeknél az utolsó évben kereken 22 millió frank rovatott le bélyegekben. A biztosítottak száma ezen pénztáraknál az 1912. év elején 90.327, az év végén 2,235.184 volt. Az elmúlt év november havában a kormány törvényjavaslatot készített, mely azonban eddig még tárgyalás alá nem került. Eszerint a munkaadók abban az esetben, ha a munkások vonakodnak a lapokat bemutatni, kötelesek a munkaadói járulékot a prefektusnál letenni. Olyan rendelkezés, mely a munkaadókat feljogosítaná és kötelezné, hogy a munkás járulékát akkor is levonja, ha a lapot be nem mutatja, a javaslatban nincsen. A kényszerbiztosítás hívei joggal mutatnak reá, hogy a javaslat elfogadása esetén, a biztosítás a munkaadókra tényleg kényszeroiztosítás lesz, de a munkás járandóságát a jövőben is úgy mint eddig, csak akkor fizeti, ha ehhez kedve van. Úgy látszik, hogy a kormány kételkedik a kötelező biztosítás következetes megvalósításának lehetőségében, mert különben, tekintettel a törvény eddigi sikertelenségére, valószínűleg megszigorította volna a tervezetben az eddigi hatálytalan büntető rendelkezéseket. Ma, ha egy munkás a járuléklevonást a lap be nem mutatása révén egy hónapon keresztül lehetetlenné teszi, az elmulasztott járulék összegével egyenlő büntetéssel, 75 c.-el büntetendő. Az aggkori járadék korhatárának a 60-ik életévre történt leszállítása és a járadékokhoz adandó állami hozzájárulás összegének 60 fr.-ról 100 fr.-ra való felemelése révén az állam évi terhe, — 10 millió kötelezőleg biztosítottat véve számba, — 96 millió márkáról évi 161*6 millió márkára emelkedett. A francia képviselő-kamarának a választókkal szemben fennálló nagy függősége és a radikális elemeknek a kamarában történő következetes térhódítása révén jogosultnak látszik néhány francia szociálpolitikus azon aggodalma, hogy a törvény sikertelensége folytán a kamara kényszerítve lesz a szociálisták követelését — az egész járadékterhet az államra hárítani — teljesíteni. 1911. július 1. 1912. január 1. 1913. január 1. 5,633.630 6,713.520 7,077.350