Munkásügyi szemle, 1914 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 2. szám - Szolgálati szerződés. Észrevételek a Magyar Polgári Törvénykönyv Tervezetének. III. Rész. 11. Cím 1. Fejezetéről. (Második közlemény.)

58 Munkásügyi Szemle A francia aggkori biztosítás. Franciaországban az 1910. április 5-iki törvény a 3000 fr. keresetnél nagyobb jövedelemmel nem bíró munkások és alkalmazottak kötelező aggkori és rokkant biztosítását rendelte el. A törvény alapvonásaiban az 1889. július 13-iki német rokkantbiztosítási törvény másolata. A törvény szerint a munkás és a munkaadó között a fizetendő járulék — évi 18 fr. — egyenlően oszlik meg. Az állam a járadékhoz hozzájárul és ezenkívül a hátr ímaradottak részére fizetendő járandóságokat és a kezelés költségeit viseli. A járadé < fedezetén, úgy mint Németországban a tőkefedezeti eljárást alkalmazzák, s ugyancsak német mintára a járulékleírás módja a bélyegrendszer. A biztosítás szervei a megyei és kerületi pénztárak, melyek teljesen a német biztosító intézetek szervezetéhez hasonlítanak. Jelenleg nyolc ilyen pénztár működik, ezek mellett az önsegély elvén álló szervezetek is tevékenykednek. Ilyenek az állami aggkori-járadékpénztár mellett a kölcsönös segélyegyletek, a vállalatok és vállalati szövetségek pénztárai. Az utóbbiak abban a kedvezményben részesülnek, hogy meghatározott biztosíték letétele ellenében, a munkásaik után fizetendő járulékoknak bélyegekben történő levonására vonatkozólag fennálló kötelezettség alól szabadúlnak ; e helyett negyedévenkint a munkás lapján igazolják a járuléklevonást. Az ilyen pénztár engedélyezéséhez az előfeltétel, hogy legalább 2000 alkalmazott tartozzék kötelékébe. A munkások szabadon választanak abban a kérdésben, hogy mely pénztárhoz csatlakoznak. A biztosító intézetek kezelése — azon a címen, hogy az intézetek működése nem kielégítő, valóban azonban azért, mert egy széleskörű önkormányzat a francia központosító törekvésnek ellenszenves, — az állami felügyeleti hatóság szigorú ellenőrzése alá vonatott. A megyei és kerületi biztosító pénztárakkal együtt ma 94 biztosító pénztár működik. A francia törvénynek, mely 1911. július 3-án lépett életbe, kezdettől fogva nagy nehézségekkel kellett megküzdenie. Úgy a munkások, mint a munkaadók előtt ellenszenves volt a kényszerbiztosítás. Tetézte ezt még az, hogy a törvényes szolgáltatásokat az alkalmazottak kielégítőnek — és pedig joggal nem tartják. Németországgal ellentétben a francia törvény a fősúlyt az aggkori biztosításra helyezi. A törvény az aggkori járadék megnyíltának időpontjául a 65-ik életévet állapítja meg. Rokkantjáradék csak teljes munkaképtelenség esetében igényelhető. Az ily járadék idő előtt igénybe vett aggkori járadéknak tekintendő és a befizetett járadékokhoz igazodik, ennek folytán korai rokkantság esetén nagyon alacsony. Egy 1000 M. jövedelemmel bíró munkás, ki 20 éves korában vonatott be a biztosításba és 42 éves korában teljesen rokkanttá válik, 90 60 M. rokkantjáradékot kap, amíg egy német munkás ily esetben 250 M. járadékot húzna. Emellett nem lehet figyelmen kivűl hagyni azt sem, hogy Németországban a munk^ ma 2/3 munkaképességcsökkenés esetén már jogosúlt a rokkantsági járadékra. A rokkantbiztosítás tökéletlen kiépítése folytán egyrészt, másrészt pedig, mert az aggkori járadékra vonatkozó igény csak a 65-ik életévvel kezdődhetett, nagyon kevés embernek volt kilátása arra, hogy a biztosításból valami előnye lehet. Ezért a törvényben biztosított szolgálmányokat gúnyosan a »hol!ak járadékának nevezték. Néhány millió munkás vonakodott járulékot fizetni s az ellenszegülők nagy száma miatt kényszerintézkedéseket sem lehetett tenni. A törvény teljes csődjét kikerülendő, alig hat hónappal az életbeléptetés után 1912. február 27-én novellával módosították a törvényt és az aggkori járadék megnyíltának időpontját a 65. életévről 60 ra szállították le, az állami hozzájárulást pedig 60 fr.-ról 100 fr.-ra emelték. A biztosítottak főkövetelésének teljesülte, vagyis a járadékjogosultság kezdőpontjának a 60-ik életévre való leszállítása után azt remélték, hogy a kötelező biztosítás most már akadálytalanul megvalósúl. Ez a remény azonban nem teljesült s a törvény sorsa ma époly bizonytalan, mint két évvel azelőtt volt, mikor életbelépett. Ennek oka a semmítőszéknek — a polgári és büntető ügyekben legmagasabb francia hatóság — a munkás és munkaadó járulékfizetési kötelezettségét illető állásfoglalásában keresendő. A törvény rendelkezése szerint: A biztosított járulékai a mindenkori bérfizetés alkalmával a munkaadó által levonandók. A munkás és a munkaadó járulékai a biztosított lapjájára felragasztandó bélyeg által rovandó le. A büntető határozatok szerint a munkaadó vagy az alkalmazott, a szerint hogy kinek hibájából marad el a bélyegberagasztás, az elmulasztott járulék részletösszege erejéig terjedő büntetésre ítéltetik, ezenkívül a járulékot is pótolnia kell. A munkaadó, ki azért nem tudja a bélyeget leróni, mert a lapot az alkalmazott be nem mutatja, a reá eső részletet beküldheti a békebírónak, vagy az illetékes bizto sító pénztárnak.