Munkásügyi szemle, 1914 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 10. szám - A budapesti munkanélküliek megszámlálásának eredménye 1. [r.]

Munkásügyi Szemle 373 JOGGYAKORLAT • • • JOGGYAKORLAT ama JOGGYAKORLAT BETEGSEGÉLYEZÉS. Az 1907. évi XIX. t.-c. 55. §-ának utolsó bekezdése. A m. kir. Állami Munkásbiztosítási Hivatal 1914. évi február hó 24-én kelt kelt 1912. P. 8211. sz. Ítélete. ítélet: A m. kir. Állami Munkásbizíosítási Hivatal igénylő fölebbezését elutasítja, ellenben a gy—i kerületi munkásbiztosító pénztár fölebbezésének helyt ad s igénylőt gyógykezelési költség megtérítésére vonatkozó igényével elutasítja. Megokolás: A gy—i kerületi munkásbiztosító pénztár igazgatósága elutasította N. G. takarékpénztári könyvelő, b -i lakost abbeli kérelmével, hogy a pénztár térítse meg részére azokat az 1911. február 1-től számított 20 hét folyamán teljesített nem pénztári orvosi eljárás fejében orvosilag felszámított költségeket amelyeket ezen ítélet rendelkező része megjelöl. Az eljárt Munkásbiztosítási Választott Bíróság is jogtalannak találta a különben is túlzottan felszámított orvosi költségek megtérítésére támasztott igényt, mert egyfelől magának igénylőnek idült kankóban és ezenkívül idült gyomorhurutban, másfelől igénylő családja tagjainak tüdőhurutban és illetőleg hörghurutban álló betegségei fölfogása szerint nem kényszerítették N. G-t arra, hogy a kérdéses magánorvosi kezeléseket sürgős szükségből vegye igénybe. Ellenben, mivel a választott bíróság ténymegállapítása szerint, figyelemmel arra, hogy igénylő lakóhelyén: B—n a pénztárnak szerződéses orvosa nem volt, de különben is dr. S. Gy. b—i orvos az igénylő által szükségelt és katheterezésben álló gyógymódra nem vállalkozott, úgy találta, hogy a pénztár igénylőnek természetben nem tudta megadni a szükséges orvosi segélyt, miért is az 1907 : XIX. t.-c. 55. §-ának utolsó bekezdése értelmében a táppénz-összegnek megfelelő költségmegtérítést köteles nyújtani igénylőnek. Ez alapon marasztalta a pénztárt 315 koronában. A pénztár is felebezéssel támadta meg a választott bírósági ítéletet azért, mert nem találta jogszerűnek a magánorvosi gyógykezelés igénybevételének kényszerű voltát s ennek következtében a T. 55. §-ának végső bekezdése értelmében egyszeres táppénzzel fölérő összegnek megítélését, amennyiben ugyanis a pénztárnak volt Sz—n orvosa, dr. B. M. személyében s így mivel sem okolható meg, hogy igénylő Sz— ról, ahova orvosért fordult, nem ezt a nevezett pénztári orvost, hanem dr. F. orvost hívatta és alkalmazta. A fölebbviteli bíróság a pénztár felebbezését megokoltnak találta. Mindenekelőtt ki kell emelni ugyanis, hogy igénylőnek akkor, amikor sem a rajta, sem a családjának tagjain támadt betegségek nem igényeltek oly sürgős beavatkozást, mely a legközelebb Sz -n volt pénztári orvosnak, dr. B. M.-nak hívását és bevárását lehetetlenné tette volna, a nevezett pénztári orvost lett volna köteles alkalmazni és pedig annyival is inkább, mert hiszen amúgy is Sz—on keresett gyógykezelő orvost. Az a körülmény, hogy nevezett pénztári orvos, mint ahogy ezt igénylő állítja, de a pénztár bizalmi férfia is megerősíti, nem szokott volt Sz—ra önként kijárni, a nevezett orvos hívásának és alkalmazásának akadályául épp úgy nem szolgálhat, mint ahogy dr. B. mellőzésének szempontjából teljesen közömbös a kathéterezésnek igénylő által hangsúlyozott szükségessége. A kathéterezés szükséges volta ugyanis legföljebb az arra nem vállalkozó b—i orvosnak : dr. S—nak mellőzésére szolgáltatot indokot, ellenben a magánorvosnak a pénztár előleges engedélyének kieszközlése nélkül való alkalmazására nem. Korántsem áll fönn tehát az a helyzet, hogy a pénztárnak nem állott lehetőségében természetben megadni az orvosi segélyt s hogy ennek következtében ahhoz a föntjelzett megoldáshoz kellett volna folyamodni, hogy a pénztár nyugta ellenében a nem pénztári orvosok díját megtérítse. De különben is, bármi akadálya is volt annak, hogy igénylő dr. B. M. pénztári orvost alkalmazza, igénylőnek kötelességében állott volna a pénztárhoz fordulni, hogy a gyógykezelésre orvost küldjön. A vázolatból kiviláglik, hogy sem magánorvosi gyógykezelésnek sürgős szükség kényszeréből való alkalmazása, de az 1907: XIX. t.-c. 55. §-a utolsó bekezdésében jelzett az az eset sem állapítható meg a pörbeli tényállásban, mintha a pénztárnak nem állott volna módjában természetben nyújtani az orvosi segélyt.