Munkásügyi szemle, 1914 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 8. szám - Megjegyzések az ipari bírósági javaslathoz

Munkásügyi Szemle 231 kök sorából úgyszólván eleve kizárja, miután a munkásság vezetőit épen osztálytársaik érdekeinek szolgálata a közvetlen ipari foglalkozástól legtöbbnyire elvonja és csak ritkán fordul elő, hogy a szaktársaik ügyeit intéző munkavállalók az ipari foglalkozásukhoz hosszabb időre visszatérhetnének. Ezeknek a legjobb elemeknek az ülnökök közül való kizárása pedig a munkavállalói ülnöki kar megalakítását is veszélyezteti, mert a munkaadók bizony nem szívesen látják éppen jobb munkásaiknak, akik a szakszervezeti alkalmazottakon kívül a választásoknál még számításba jöhetnek, a munkából való minduntalan, esetleg a legsürgősebb munkák idejére eső kimaradását és a munkásülnököket üzemzavaraik elkerülése végett egyszerűen elbocsáthatják, ami ismét arra fog visszahatni, hogy a tényleges ipari foglalkozású munkások java az ülnökségre szintén nem pályázik és megválasztatása ellen mindent el fog követni, nehogy ezzel a kereseti alkalmak elnyerése neki megnehezíttessék. Ezt a veszélyt nem szüntetheti meg a javaslat 23. §-a sem, mert ez csak arra nyújt biztosítékot, hogy amíg a munkaviszony tart, addig a munkaadó a munkavállalót ülnöki tisztének teljesítésében meg nem akadályozhatja; az azonban meg nem gátolható, hogy a munkaadó bármely alkalmazottjának, mégha az ülnök is, szabályszerűen felmondhasson és ez úton elbocsássa. Attól pedig nem kell félni, hogy a szakszervezeti férfiaknak, — akik szakszervezeti állásaik elfoglalása előtt mind hosszú éveket töltöttek a szakmájukbeli tényleges ipari foglalkozásban és akiknél ennélfogva az ipari szakismeret is megvan, — az ülnökök közé való bebocsáttatása túlságos harcias hangot és érzületet vinne a bíráskodásba és a munkavállalói osztályérdeknek túlzott előtérbe tolására vezetne, miután a túlzások ellensúlyozására mindig elégséges lesz a munkaadó érdekeltség köréből vett másik ülnöknek és a pártatlan hivatásos bírónak együttműködése. Az ülnöki karnak a lehetőségig keresztülviendő szelekciója tehát azt követelné, hogy a munkavállalóknál inkább egy, vagy két évnél valamivel hosszabb tényleges ipari foglalkozás állíttassék fel a megválaszthatóság előfeltételéül, de azon korlátozás, — hogy az időtartam kiszámításánál legfölebb 3 évre lehet visszamenni, — teljesen elejtessék, viszont a munkaadók körében a választhatóság az alkalmazottak jóval nagyobb számához, például 10, de legalább is 5 alkalmazott tartásához, — füzessék. Az ülnöki minősítés keretében még csak azt óhajtjuk kiemelni, hogy ha már a javaslat kétségtelenül megnyitja a lehetőségét annak, hogy ülnökökké nők is megválaszthatok legyenek, amennyiben sem az aktiv, sem a passzív választói jognál a nemből eredő különböztetést nem tesz, — reméljük és szükségesnek is tekintjük, hogy a nők ezen adott joggal megfelelő mérvben éljenek is. Ma már számos iparágban túlnyomóan nőket foglalkoztatnak, ezen szakmák szolgálati viszonyait is tehát ők fogják legjobban ismerni, emellett kétségtelenül nagyobb érzékkel fognak bírni pályatársnőiknek különleges sérelmei iránt és így, — amidőn a javaslat a pályatársak szakszerű ítélkezésének elvén épül fel, — a gyakorlati kivitel tökéletlen maradna, ha női szolgálati ágak ügyeinek intézésében éppen a nők képviselve nem lennének. Nehogy azonban a női bíráskodásra való átmenet hirtelensége túlzásokba csaphasson, — biztosítékul kimondandó volna, hogy egy-egy ítélkező tanácsnak csak egy nőtagja lehet. Túlságosan mostohán bánik a javaslat az iparbírósági eljárás kérdésével, amidőn 24. §-ában egész általánosságban csak a polgári peres eljárás járásbírósági szabályait rendeli alkalmazandóknak, a szükséges eltérések megállapítását rendeleti szabályozásnak hagyván fenn. Épen azon szoros és egyébként kétségtelenül helyes kapcsolat, amelyet a javaslat az iparbíróságok és járásbíróságok között létesít, — hozta volna magával annak szükségességét, hogy az eljárási különbségek főbb pontjaikban már e törvényben leszögeztessenek és különösen arra nézve állíttassanak fel tör-