Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 2. szám - Szegény ember hitele. Befejező közlemény

70 Munkásügyi Szemle Mindenekelőtt az a kérdés merül fel, hogy a jelenleg érvényben álló törvények és rendeletek alapján elejét lehet-e venni a fennforgó visszaéléseknek s ha igen, mily módon ? Az esetben, ha az érvényben lévő törvényes intézkedések erre kielégítő mértékben nem képesek segédkezet nyújtani, természetesen törvényhozási intézkedésekre lesz szükség. Közel fekszik az a gondolat, hogy az uzsorás zálogkölcsönadásokkal szemben legegyszerűbben a kézi zálogügyletekről szóló 1881. évi XIV. t.-c. intézkedései alkalmaztassanak. Vizsgáljuk meg közelebbről, hogy ez lehetséges-e ? A szóban levő törvény 24. és 27. §-ainak helyes értelmezésétől függ nézetünk szerint ennek a kérdésnek az eldöntése. Az 1881. évi XIV. t.-c. 24. §-a szerint oazok, akik anélkül, hogy a jelen törvény értelmében engedélyt nyertek volna, zálogüzletet folytatnak, vagy akár önállóan, akár másnemű üzletük mellett kézi zálogra iparszerüleg kölcsönt adnak: 600 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel, visszaesés esetében pedig— 2 hónapig terjedhető elzárással és 600 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendőké Kétségtelen, hogy ez a szakasz rendkívül alkalmas arra, hogy azokat a beraktározó és bizományos vállalatokat, amelyek ebbeli üzletük mellett kézizálogra rendszeresen kölcsönt adnak, kihágásban marasztalják el, s így arra szorítsák, hogy vagy engedélyt szerezzenek a kézizálogkölcsönüzletre, vagy hagyjanak fel evvel az uzsorás üzletággal. Ennek a helyes célzatú törvényszakasznak érvényesíthetése teljesen attól függ, hogy a kir. bíróság, amely az idevágó kihágások tekintetében ítélkezésre hivatott, miképp értelmezi a szóban levő törvény 27. §-ának b) pontját, amely így szól: »Az 1—26. §-okban foglalt intézkedések nem terjednek ki azon üzletekre, amelyek nyersterményekre, árúcsarnokokban, eladási, vagy bizományi raktárakban elhelyezett árúkra előlegeket adnak.« Ez utóbbi szakaszszal szemben a következő jogi kérdések merülnek fel: 1. úgy értelmezendő-e ez a 27. §., hogy csak azon üzletekre nem terjed ki a kézizálogügyletekről szóló törvény, amelyek más (eladási, vagy bizományi) raktárakban már elhelyezett árúkra adnak előlegeket, de kiterjed azokra a raktári vállalatokra, amelyek a maguk raktáraiban csak azért helyeznek el ingó tárgyakat, hogy azokra zálogkölcsönöket adhassanak ? 2. Vájjon szándékosan beszél-e ez a törvény a kézizálogtárgyakkal kapcsolatban mindig ezekre adott kölcsönökről, míg a bizományi raktárakban elhelyezett árúkkal kapcsolatban előleget említ, amikor ezt az üzletfajtát kiveszi a törvény hatálya alól ? 3. A beraktározási vállalat olyan üzletnek tekintendő-e, amely árúcsarnokokban, eladási, vagy bizományi raktárakban elhelyezett árúkra előlegeket adni jogosult, kézizálogüzletre szóló engedély nélkül is? Ezekre a kérdésekre — a törvény-interpretáció elfogadott forrásaiból — kielégítő s minden kételyt eloszlató felvilágosítást nem meríthetünk ugyan, de a törvény intencióiból, a legis ratióból mégis megállapíthatjuk, hogy a beraktározási vállalatok kézizálogkölcsönei alapjában véve burkolt kézi zálogügyleteknél nem egyebek. Az 1881. évi XIV. t-c. indokolása a 27. § megokolásaképpen arra utal, hogy e törvény célja a zálogházi ügyletet folytató vállalatokat szabályozni, mint amelyeknél leginkább mutatkoznak nagyobb visszaélések; de különben is a közraktári s bizományi raktárakban elhelyezett árúkra való előlegadás dolgában a magánjog s a kereskedelmi jog intézkedései megfelelőeknek mutatkoznak. Ebből a megokolásból a törvénynek a beraktározási vállalatok kölcsönüzleteire vonatkozó intencióira annál kevésbbé következtethetünk, mert 1880-ban még nem voltak butorberaktározási vállalatok. Miután azonban kézizálogüzlet alatt mást nem lehet érteni, mint a zálogképpen átadott ingókra való kölcsönadási, ennélfogva a beraktározási vállalatnak átadott ingókra való kölcsönnyújtás sem más, mint kézizálogügylet. A 27. §-nak igazán nem lehet más intenciót tulajdonítani, mint azt',