Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 20. szám - A kollektív szerződés

8Ö4 Munkásügyi Szemté abból, hogy az egyik szervezet felmondja, a másik nem mondja fel a kollektív szerződést. De éppen ilyenek, vagy még nagyobbak állanak elő, ha az egyik megszegi, a másik felmondja, a harmadik megtartja. Azt a megoldást ajánlják ilyenkor, hogy a felmondási jogot egyre kell ruházni. Ez nagyon jó megoldás, volna akkor, ha ez egyúttal minden irányban is biztosítaná az egyöntetűséget. A felek megállapításának kérdése azért olyan bajos, mert a kollektív szerződés rendesen forrongás után jön létre és az egyes jogviszonyokat nem érnek rá tisztázni ennek folyama alatt. Van olyan kollektív szerződés, amelyet egy munkáltató köt1) több munkással és olyan, amelyet több munkáltató köt több munkással. Már most ezek a munkások és munkáltatók egyaránt lehetnek szervezettek, vagy szervezetlenek. De lehetséges az is, hogy a szervezettek nem szervezeteik útján, hanem ezektől függetlenül kötik meg a kollektív szerződést. Már most a kollektív szerződést a fél kötheti: a) személyesen (pl. az egyes munkáltató); b) mások útján. A mások útján kötött szerződést megint vagy: I. a szervezet köti, erre való felhatalmazás nélkül; 2. a gyűlés kiküldöttjei kötik formátlan és a magánjogban általában el nem ismert meghatalmazás alapján. Ha az egész jogkérdést az individuális jog alapján akarjuk megoldani, akkor mindezekben az esetekben nagyon hamar végezhetünk a vitákkal. Csakhogy mindenki előtt kétségtelenül világos, hogy az individuális jogot alapként elfogadni nem lehet. Itt a közönséges magánjogi elvekkel nem lehet boldogúlni. A kollektív szerződés létrejövetelének körülményei a régi magánjogi elvek szerint meg nem oldhatók. Itt csoportok állanak szemben egymással. Ezek a csoportok nem illeszthetők sem a mai köz-, sem a mai magánjogba. Új jog, vagy legalább új alapelvek szerint kell itt ítélni. Miután a jogászoknak még nincs általában elfogadott skatulyája ezekre az alakulatokra, tehát sokan, akik a magánjogban helyet nem találnak, a közjogba helyezik.'2) Ez nem helyes, mert itt csak annyi áll, hogy a fenti módon összeállt tömeget »olyan egységes akarat és elhatározás szállja meg, hogy az eltérő egyes akarat nem érvényesülhet és hogy a másik fél egy élő egység létezését tapasztaljai3) Akik a szervezetek, vagy a gyűlések kiküldötteinek a kollektív szerződés megkötésére vonatkozó jogát elismerik, azok is a magánjogban ma el nem ismert alapon állanak. A szervezetnek ily joggal való felruházása sokkal több, mint a jogképesség, pedig még e körül is nagy viták folynak. És ha helyes, amit Wölbling mond, hogy a szervezeteket fel kell ruházni jogképességgel, akkor ez csak annyit jelent, hogy törvény lesz az, ami már úgyis tény. Ha azonban figyelembe veszszük, hogy a mai ipar tendenciája az, hogy ne csak ugyanannak az iparágnak, hanem több iparágnak szolgálati viszonyait is ugyanaz a kollektív szerződés szabályozza, de viszont ilyen több iparágra kiterjedő szervezetek nincsenek, akkor egy újabb nehézségre bukkantunk a szerződő felek megállapításának kérdése tekintetében. Ezt a nehézséget alig lehet Oertmann formulájával elhárítani, aki azt mondja, hogy ilyenkor azt kell feltételezni, hogy a kollektív szerződést együtt kötők egy ad hoc egyletté lettek. De ilyenkor is ott marad azok képviseletének hiánya, akik nincsenek egy szervezetben sem. Minden szerződést, tehát a kollektív szerződést is meg lehet kötni hallgatólag. Már most világos, hogy a felek megállapítása ebben az eset') Schmelzer: Tarifgemeinschaften (Leipzig 1906) 5 s köv. 1. szerint nem koll. szer., amelyet egy munkáltató köt, mert a fogalmában már benne van a többség gondolata. z) Weigelt: Zur Rechtlichen Bedeutung d. Tarifvertrags (Zeitschr. f. d. gesammte Staatswissenschaft 1910.) 669. 1. 3) Schall: Das Privatrecht d. Tarifvertrage (Jena, 1907.) 234. 1.