Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 1. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozása. VII. ülés. 1913. január 9-én. Vita a munkásbiztosítási választott bíróságok szervezetéről és hatásköréről

48 Munkásügyi Szemle úrnak a munkásbiztosítási bíróság hatáskörének kiterjesztését célozó többrendbeli javaslata, amelyeknek előterjesztésénél reámutatott arra, hogy számos olyan munkásbiztosítási kérdés van, amelyet a segélyezéssel és kártalanítással való legszorosabb kapcsolat következtében a munkásbiztosítási bíróságok könnyű szerrel elintézhetnének, holott jelenleg azok a különböző fórumok egész sorozatát terhelik meg a készségüknek nem is megfelelő ilyen munkásbiztosítási kérdések eldöntésével. Olyan munkaerőpazarlás megy itt végbe, amelynek fényűzését nem szabad megengednünk és múlhaílanul ki kell küszöbölnünk. Ha ezekhez figyelembe veszszük még azt is, amire különben szintén reá mutatott az előadó úr, hogy a fejlettebb munkásbiztosítással bíró külföldi államoknak és különösen az ebben úttörő német birodalomnak rendszere is a munkásbiztosítási bíróságok hatáskörének tágítása irányában vezet, úgy magam részéről nemcsak hogy csatlakozom az igen tisztelt előadó úr előterjesztésében megnyilvánuló irányzathoz, hanem erős meggyőződésem is, hogy ez az irányzat előbb-utóbb és többé-kevésbbé nálunk is érvényesülni fog. Mindamellett azt gondolnám, hogy akkor, amikor érvényben levő törvény módosításáról van szó. nem szabad pusztán a választott bíróság hatáskörének kiterjesztésére irányuló jelszó után indulni, hanem gondosan meg kell válogatni azokat az ügyeket, amelyeket a mi jogrendünk általános és munkásbiztosításunk különleges viszonyaihoz képest már ezidőszerint is a munkásbiztosítási bíróságokra lehetne, sőt kellene is ruházni. Ebben a meggondolásban azt látom, hogy az igen tisztelt előadó úr javaslatai részben messzemenők, részben pedig elmaradnak a jogos mértéktől. Előrebocsátom, hogy a törvény 156. §-ában megjelölt és a betegségi biztosítási járulékok, balesetbiztosítási díjak, valamint a munkaadóknak a betegségi biztosításból származó megtérítési igényei tekintetében keletkező jogvitáknak a munkásbiztosítási bíróságokhoz való utalását mindenben helyeslem, már csak azért is, mert az iparhatóságoknak bíráskodási jogköre hovatovább úgy sem lévén fenntartható, csakis a munkásbiztosítási bíróságok és a rendes bíróság, vagy esetleg létesítendő ipari bíróság között marad a választás lehetősége, amelyek közül pedig mégis a munkásbiztosítási bíróságnak kellene az abban rejlő azonos garanciák mellett előnyt nyújtani ama fokozott szaktudásra való tekintettel, amelyet ez a bíróság ezeknek az ügyeknek eldöntésébe belevinne. Ugyanezek a szempontok indokolják azt is, hogy a segélyezéssel és kártalanítással összefüggő munkásbiztosítási kihágási ügyek is a munkásbiztosítási bíróság hatáskörébe utaltassanak. Ezzel szemben még azt a kifogást sem lehetne felhozni, hogy kihágási bíráskodásunk rendszerébe nem illik. Ezzel a kifogással szemben ugyanis reámutathatunk azokra a kereskedelmi rendészeti vétségekre és kihágásokra, amelyeknek elbírálása nem a büntető, vagy kihágási bíróságnak, hanem a kereskedelmi bíróságoknak hatáskörébe van utalva. Az ügyek második csoportjában, amelyeknek hatásköri rendezésénél a munkásbiztosítási bíróság figyelembe jön, azokat az ügyeket kell megfontolás tárgyává tenni, amelyek a törvény jelenlegi rendelkezései értelmében a pénztári önkormányzat határozataival szemben közvetlenül az Állami Munkásbiztosítási Hivatalhoz fellebbezhetők meg. Ezek között pedig helyesnek találom mindazoknak az ügyeknek elsőfokon a munkásbiztosítási bírósághoz való utalását, amelyek úgyszólván magával a biztosítási üzemmel és így a pénztári tagság és a segélyezés és kártalanítás jogviszonyaival állanak összefüggésben, amelyekben tehát a munkásbiztosítási bíróságok az egyes pénztárak székhelyéhez és üzeméhez való nagyobb közelségük és a tényállások megállapítására vonatkozó nagy készségük következtében sokkal gyorsabban és talán eredményesebben is tudnának eljárni, mint az Állami Munkásbiztosítási Hivatal a maga távolabb eső, nagyobb szabású és felsőbb hatósági jellegénél fogva tényállások megállapítására aránylag kevésbbé alkalmas mivolta következtében. Ezekben az ügyekben a munkásbiztosítási hivatal részére fennmaradó másodfokú felülbírálási jogkör teljesen kielégítené a jogegység követelményét és egyszersmind azzal a nagy előnynyel is járna, hogy ezeknek az egyenként kisebb tárgyú pereknek decentralizációja következtében az Állami Munkásbiztosítási Hivatal a hivatásának megfelelő magasabb rendű feladatai számára nagyobb mértékben felszabadulna. Mindezeknek a szempontoknak figyelembe vételével nézetem szerint helyesen sorolja fel az igen tisztelt előadó úr a munkaadóknak kiszállási költségekben való marasztalására, a pótjárulék kiszabására és a járulékok levonásának letiltására vonatkozó vitás kérdéseket. Nélkülözöm azonban azokat a vitás kérdéseket, amelyek