Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 13. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. XVI. ülés, 1913. június hó 13-án

Munkásügyi Szemle 577 rendelkezésre álló tartalékalapoknak aránylag nagy részét vette volna igénybe ; nem pedig abban, hogy fényes programmokat dolgozunk ki és székházakat építünk, fürdőket vásárolunk egyetlen egy fillér tartalék nélkül : kölcsönpénzekből. Ez az én véleményem, az én meggyőződésem. Sajnálnám, ha nem tudtam volna eléggé világos képét adni annak, hogyan gondolkozom én a magyarországi munkásbiztosítás kérdéseiről. De ebben a tekintetben én az előadó úrral és az eddig felszólalt tagtárs urakkal szemben helyrehozhatatlan hátrányban vagyok. Ők mindannyian szakmabeliek voltak, akiknek minden adat rendelkezésükre állott, s akik ennek az intézménynek és ebben az intézményben élnek. Én csak Kiss Adolf igazgató úrnak köszönhetek egyes érdekes adatokat, amelyeket tőle kértem és kaptam a Budapesti Kerületi Pénztárra vonatkozólag, amelyeket beilleszthettem a máshonnan gyűjtött adatok közé, amik azonban már azért is hiányosak, mert tömérdek dolgom mellett én csak csekély szabad időmet fordíthatom a munkásbiztosítás ügyével való foglalkozásra. Biztosíthatom azonban az igen t. teljes Ülést, hogy engem véleményem elmondásában elfogultság éppen ezért nem vezetett. Hiszen engem kizárólag csak az intézmény szeretete ösztönöz mindig új és új megoldási módok keresésére, és akárhányszor késztet arra, hogy a túlbuzgó jóakarókkal szemben aggodalmaimat, amelyek megokolt voltáról megvagyok győződve, nyilvánítsam. 'Éljenzés.) Dr. Mentsik Ferenc elnök: Amint méltóztattak hallani, az egyik érdekeltségi csoportnak képviselője a maga szempontjából és pedig közvetlen tapasztalás alapján világította meg a helyzetet és ezzel nemcsak igen érdekes, de egyúttal értékes munkát is végzett, mert hiszen éppen az a célja az üléseknek, hogy a különböző' szempontokat szembeállítva, kihámozzuk belőle azt, ami absolute igazságos és helyes. Dr. Vályi Sándor: A lefolyt nagyszabású és tanulságos vita folyamán annak a közfelfogásnak kialakulását konstatálhatjuk, hogy a betegségi segélyezésnek munkásbiztosítási törvényünkben megalapozott rendszere a gyakorlatban bevált és annak lényegesebb módosítása sem nem szükséges, sem nem ajánlatos. Mindazok, akik abbeli aggályuknak adtak kifejezést, hogy a fedezet és a szolgáltatások közötti egyensúly kellőleg biztosítottnak nem látszik, a hibát nem abban találják, hogy a betegségi segélyek a szükséget meghaladó módon és mértékben adatnak, hanem az egyensúly megbillenésének veszélyeit kívülfekvő okokra vezetik vissza. Meggyőzően fejtette ki előadó úr, hogy a rokkantbiztosítás hiánya és a mezőgazdasági munkások segélyezésének és baleseti kártalanításának aránytalanul kedvezőtlenebb volta nálunk mily nagy és igazságtalan terhet hárít át a munkásbetegsegélyezés költségeit viselő industrialis érdekeltségre. Dr. Pap Géza tagtársunk igen találóan mutat reá az egyensúlyt veszélyeztető másik okra, tudniillik arra, hogy a munkaadók egy részének a járulékok beszolgáltatása körüli — elég súlyosan meg nem róható — mulasztásai és az ennek megtorlását, valamint a behajtást célzó eljárásnak tökéletlensége miatt a járulékoknak tetemes része behajthatlanná válik és a pénztári mérlegekben a helyrepótolhatlan hiány rémét évről-évre fenyegetőbb módon idézi elénk. A bírói eljárás közben derül ki legvilágosabban, hogy némelyik munkaadó mily furfangokkal játsza ki büntetlenül járulékfizetési kötelezettségét. A legutóbbi tárgyalások egyikén pl. az volt az eset, hogy egy budapesti nagykereskedő cég, amelynek állandóan legalább 50—60 alkalmazottja van, egyik alkalmazottját a a VI. napibérosztály helyett a III. napibérosztálynak megfelelő fizetéssel jelentette be, élve azzal a rosszhiszemű fogással, hogy alkalmazottait egy-két napra próbára alacsony bérrel veszi fel és a bejelentést e bér alapján eszközölvén, a bérváltozást elhallgatja. De kitűnt még az is, hogy jóllehet az üzlet hétköznapokon legalább 12 órán át van nyitva, mégis összes üzleti alkalmazottainak csak 10 órára eső munkabérét könyveli el rendes fizetésként, az este 6 órán túli időre eső munkabért pedig olyan különóra-bérnek tünteti fel, amelyet mint pótlékot a pénztárhoz be nem jelent. Ily módon minden alkalmazott egy-két napibérosztálylyal lejebb kerül, nem is említve azt, hogy az alakilag is teljesen megbízhatlan és aggályos bérjegyzékbe az igénylőnek órabére is kisebb összegben volt bevezetve, mint amennyit az a kezei közt lévő bérfizetési jegyzék szerint kapott. És a pénztárt tudatos rendszerességgel megkárosító e munkaadó ellen még kihágási