Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 1. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozása. VII. ülés. 1913. január 9-én. Vita a munkásbiztosítási választott bíróságok szervezetéről és hatásköréről

Munkásügyi Szemle 41 szerű intézkedésének. Aki tudja ugyanis, hogy a helyesen alkalmazott fürdő mily hatásos eleme a mai therapeutikának és hogy sok esetben az a gyógyítás egyedüli célravezető eszköze, az csak helyeselheti, hogy a törvény rendelkezése megértő bírákra talált, akiknek keze alatt nem apadt ki az igazság forrása, hanem ítélkezésük csatornáin keresztül termékenyítő segélyeit szerte hordja veszendő munkaerőknek, a termelés eme legfőbb eszközeinek helyreállítására. Annak pedig, aki azzal vádolná a bíróságot, hogy nem kérdezi a segélyek megítélésénél a pénztár finánciáit, elég azt felelni, hogy ez igaz ugyan, de igenis megkérdezi az orvost és pedig a pénztártól független bírósági orvosszakértőt. A fölebbviteli bíróságnak is állandó gyakorlata, hogy minden esetben véleményt kér az állami munkásbiztosítási orvosi tanácstól, és csak akkor ítél meg fürdőköltséget, ha a fürdő az adott esetben szükséges gyógytényező. Ez a judikatura tehát nem túlterhelést, hanem gazdaságos eljárás útját jelöli meg a pénztár részére, mert hiszen bővebb magyarázatra nem szorul, hogy mindig az a legolcsóbb gyógykezelés és betegsegélyezés, amely legbiztosabban és leggyorsabban vezet célhoz. Ebben a kérdésben pedig illetékes véleményt csak az erre hivatott orvos adhat. Végeredményben ilyképpen pontosan nem is lehet kiszámítani, hogy a fürdőköltségek megítélése a pénztár fokozott megterhelését jelenti-e ; helyes mérleget felállítani ugyanis csak akkor lehetne, ha pontosan kiszámítható volna, hogy ezen a réven mit takarít meg a pénztár gyógykezelési, gyógyszer, táppénz és temetkezési költségeken. De egyáltalán nem is feladata a bíróságnak, hogy a segélyeket a pénzügyi teherbíráshoz mérje. Ez a mérlegelés a törvényhozónak volt, ennek felhatalmazása alapján és a felhatalmazás korlátai között pedig folytatólag közelebbről magának az önkormányzatnak feladata. Hiszen éppen azért állapította meg a törvény mind a járulékbevétel kulcsának, mind a segélyeknek pusztán alsó és felső határát és azért hagyta mindkét irányban az alapszabályokra azok tényleges megállapítását, mert a szolgáltatások és a fedezet egyensúlyának biztosítását a viszonyok figyelembe vételével önmagát megterhelő önkormányzatra akarta bízni. Jog szerint tehát ugy áll a dolog, hogy éppen megfordítva, a pénztár kötelessége, hogy gondoskodjék mindazoknak a segélyeknek fedezetéről, amelyeket a tövény és alapszabályai szerint ki kell szolgáltatnia. Addig pedig, amíg a járulékok törvényesen fokozhatok, beszélni sem szabad^arról, hogy a segélyek szűkkeblű és szűk látkörű törvénymagyarázat segélyével még a törvényes minimum alá is szoríttassanak. A fürdősegélyről elmondottak vonatkoznak a szanatóriumsegélyre is. Ami pedig a kórházi költségek kiterjedt megítélését illeti, ebben a tekintetben a munkásbiztosítási judikatura hiába való ellenkezés megkísérlése után kénytelen volt a közigazgatási bíróság gyakorlatának következményeit levonni és azokhoz alkalmazkodni. A balesetbiztosítási joggyakorlatban sem lehet a bíróságot túlzott bőkezűség vádjával illetni. Itt általában utólag kell előteremteni a felmerült kiadások fedezetét. Nem mondható azonban, hogy a bírói gyakorlat túlzó irányzatot követne a kiadások megállapításánál, jelesül az e tekintetben legdöntőbb kérdésben, t. i. a munkaképesség csökkenési fokának értékelésénél, Hiszen igaz ugyan, hogy a gyakorlat kezdetén előfordulhattak és bizonyára most is fordulnak elő egyes túlzások, de általában egészséges fejlődési irányzat mutatkozik. Igaz ugyan, hogy a munkásbiztosítási bíróságoknál befejezett állandó járadéki perek közül az 1908. évben befejezett 24 perből 6 per, » 1909. » » 348 » 143 » > 1910. > > 616 > 338 » > 1911. » » 697 » 374 » elintézése volt kedvezőbb a félre, mint a megelőző pénztári határozat.1) Ez az arány pedig azt mutatná, hogy a baleseti kártalanítási perekben egyre fokozódó mértékben kedvez a munkásbiztosítási bíróságok gyakorlata a pénztár hátrányára a biztosítottaknak. Ennél a számításnál azonban nem szabad figyelmen kivül hagyni egyrészt azt a körülményt, hogy ezek közül az ítéletek közül bizonyára nem egy volt, amelyben az alsó bíróság által netán túlzón megállapított járadékot a felső bíróság utóbb helyes arányban mérsékelte, — ami különben a Schulcz-féle határozattárban közölt táblázatból is kitűnik,-) — másrészt pedig mal) Munkásbiztosítási Közlöny 1912. évf. 1940. lap. ') Schulcz Ágost: A munkásbiztosító joggyakorlat 925—955. 1.