Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 13. szám - A munkásvédelem a Németbirodalomban. (Befejező közlemény)

546 Munkásügyi Szemle Az ipar gyors fejlődése következtében azonban ezen óvórendszabályok is javításra szorultak, miért is az elmúlt évben újra átdolgoztattak és az idó'közben szükségesnek mutatkozott irányban (pl. az elektromos berendezésekre) kiterjesztettek. A birodalmi biztosítási hivatal és egyes kormányok ezen munkálatoknál résztvettek és tapasztalataikat rendelkezésre bocsátották. Hogy a balesetelháritásra irányuló gondoskodás a birodalmi munkásbiztosítási hivatal és az ipari szakszövetkezetek együttműködése folytán mennyire fejlődött, azt mutatja a német szakszövetkezetek 25 éves jubileuma alkalmával kiadott emlékirat, amelyet »Balesetelhárítás és üzembiztonság* címen Hartmann és Schlesinger írt meg. Ezen emlékirat volt első gyümölcse annak a 177.500 márkás alapítványnak, amelyet a szakszövetkezetek Ő császári felségének, II. Vilmos uralkodónak és Auguszta Viktória császárnénak és királynénak ezüst menyegzője alkalmával tettek a munkások életének és egészségének védelmére és általában a balesetek elhárítására szolgáló találmányok és munkálatok jutalmazására. A munkásvédelmi törekvések első idejében a műszaki tudományok e téren a várakozás álláspontjára helyezkedtek, mert a munkásvédelem gazdasági fontosságát egyelőre föl nem ismerték. Általában megelégedtek azzal, hogy a gépeknek szemsértően veszélyes részeit szekrényekkel, burkolatokkal és rácsokkal vették körül, hogy a munkás rendes tevékenysége közben azokkal érintkezésbe ne juthasson. Lassankint azonban a műszaki tudományoknak egészen új ága fejlődött ki, mert az egyre jobban jelentkező igényeknek minél gyakorlatibb megoldással eleget kellett tenni. Az ipar és a technika hirtelen fejlődésével újabb veszélyek mutatkoztak, azonban egyúttal ugyancsak az ipar és a technika megadták az eszközöket ezen veszélyek legyőzésére is. A munkásvédelmi technika igen nagy fejlődésen ment át. Mindinkább győzedelmeskedik az a cél, hogy az üzemi berendezések úgy szerkesztessenek, hogy már az építkezés és a berendezés használási módja és minősége biztosítsa a munkások életét és egészségét a veszélyekkel szemben és ne kelljen utólagosan odaillesztett óvóeszközöket alkalmazni. Az óvóeszköz céljának csak úgy felel meg, ha hatása a munkás akaratától független; a balesetelhárításnak és az egészség védelmének kifogástalannak kell lenni akkor is, ha a munkás vigyázatlanul, vagy ügyetlenül végzi teendőjét. Az utolsó években igen sok szellemes berendezés került napvilágra, amely a munkát a munkásnak közreműködése nélkül veszélytelenebbé teszi, úgy, hogy ma már nem ezen eszközök szaporítása és új találmányok kigondolása, hanem a lehetőleg általános elterjesztése és használata kívánatos. Az üzemi berendezések gyártásánál egyre jobban figyelembe veszik a balesetelhárítás kívánalmait, úgy, hogy az üzemi berendezéssel egyúttal már az óvóberendezések is együtt szállíttatnak. Ez az út vezet legbiztosabban a célhoz és ezért a szakszövetkezetek jelentékeny munkásságot fejtenek ki, befolyásolják a gépgyártást, hogy a védelmi technika kívánságait már a gépek szerkesztésénél figyelembe vegye. A munkásvédelmi intézkedések megvalósítását csak kielégítő intenzív felügyelet útján érhetjük el. Németországban erre különböző szervek hivatottak. Az 1891. évi ipartörvénynek munkásvédelmi intézkedéseit a rendes rendőrhatóságok mellett, vagy pedig kizárólagos joggal az egyes országok kormányai által kinevezett hivatalnokok ellenőrzik. Ezzel az állami iparfelügyeleti intézmény, amely Poroszországban már előbb is megvolt, az egész Németbirodalomban kötelezővé vált. Az évek folyamán ezen ellen-