Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 12. szám - Az orvosszakértő szerepe a magyar szociális biztosításban. 3. [r.]

48 Orvosszakértői Szemle. folyólag a baleset előtti keresete, vagyis ennek átlagos középértéke kevesbedett. Ily esetben ideiglenes járadék megadását kell véleményezni. Nézetem szerint célszerű minden oly esetben, amelynél bármely oknál fogva javulás várható, rövidebb, vagy hosszabb, de legalább néhány hónapra, esetleg fél, egész évre százalékban kifejezett ideiglenes járadékot megállapítani azzal, hogy a megállapított idő elteltével a sérült újból megvizsgálandó. Az újabb vizsgálat után az ideiglenes járadékot beszüntethetjük, vagy javulás esetén — a javulás arányában — leszállíttatjuk, esetleg a már megállapított százalékot újból néhány hónapra meghosszabbíttatjuk. Ha javulás nem következett be s annak bekövetkezte nem is várható, állandó járadék megállapítását hozzuk javaslatba, amely állandó járadék a sérült állapotához képest azonos, kisebb vagy nagyobb lehet az ideiglenes járadéknál; ha azonban a visszamaradó munkaképességcsökkenés 10°/o-nál kevesebb, akkor ennek megállapításával a sérült járadékigényének elutasítását hozzuk véleményünkben javaslatba. Példát említendő: Zárt boka-törés gyógyulása után 8—12 héttel a sérült rendszeresen már nem szorul további kezelésre, főként, ha előzőleg már mechanoterápiás, vagyis Zander kezelésben és masszázsban részesült. Mindazonáltal nem vonhatjuk kétségbe a sérült oly értelmű panaszát, hogy néhány órai állás után vagy munkaközbeni járásnál bokaizületében fájdalmat érez s az izület megduzzad, különösen akkor, ha a test statikai egyensúlya változik; ily esetben indokolt, ha a sérültnek — figyelembe véve, vájjon álló, járó vagy ülő foglalkozást űz — vagy foglalkozása teljesítése közben felső vagy alsó végtagjainak izomzatát veszi igénybe, 4—6 hónapra 20- 33°/o munkaképességcsökkenésnek megfelelő járadékot javasolunk, még pedig azért, mivel a sérült tényleg elvesztheti keresetének egy ötödét, sőt egy harmadát is, vagy azáltal, hogy a nap folyamán munkaközben többször kénytelen lábát megpihentetni, vagy pedig azért, mivel alsó végtagjának izmai sorvadtak lévén, nem képes annyit keresni, mint amikor végtagja ép volt. Epp így indokolt az ideiglenes járadéknak javasolása a következő esetben: 45 éves malommunkás, kinek foglalkozás okozta emfizemája s hörghurutja van, zsákhordás közben elesik s jobboldali IX. és X. bordáját a mellső hónaljvonalban eltöri; sérülése 6 héten belül gyógyul. A kezelés tartama alatt a köhögés intenzivebb s főleg a törés helye körül fájdalmas. A hatodik hét elmultával a sérült újból munkába óhajt menni s az ekkori vizsgálat alkalmával a tört bordarészek jól összeforradtak, a hörghurut jelentékenyen csekélyebb (minthogy a lisztpor belélegzése által okozott inger a munka szünetelése közben nem állott fenn) azonban a jobboldali VII- X. borda közti területen a lapocvonalban pleuritis sicca tüneteképpen erős pleurális dörzszörej hallható. Feltételezhető lévén, hogy köhögésnél, tüsszentésnél, nehezebb teher emelésénél a fennálló tünetek zavart okozhatnak, ideiglenesen 5 hónapra 25°/o munkaképességcsökkenésnek megfelelő járadékot hoztunk javaslatba. Ezen idő alatt a sérült a malomban mint kisegítő felügyelő s mint segédportás a szabadban végezte dolgát, úgy, hogy az 5 hónap letelte után a törés helyét kitapintani már alig lehetett s noha a hörghurut is — nyári idő lévén — már majdnem megszűnt, a járadékot a foglalkozásra való tekintettel 20°/o-ra szállítottuk le, mivel a sérültnél az említett területen még mindig igen intenzív pleurális dörzszörej volt hallható, mely csakis 8 hónap múlva szűnt meg teljesen, amikor is — tekintettel arra, hogy a munkaképességcsökkenés 10°/o-nál kevesebb volt — a járadék beszüntetését javasoltuk. (Folyt, köv.)