Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 12. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. XV. ülés. 1913. május hó 29-én

Munkásügyi Szemle 519 amelyeket az orvosi tudomány állásához képest legjobb tudása és lelkiismerete szerint a tag részére megállapít. Ellenben helyes nyomon jár a judikatura és megfelel nemcsak a jog általános szabályának, hanem a pénztár különleges viszonyainak is, amikor a szolgálati jogkörét túllépő orvos ilyen tényeiből folyólag a pénztár kötelezettségét el nem ismeri és azt az orvos és a tag között elintézendő jogviszonynak minősíti. Ismétlem tehát, nem áll az, hogy a tagnak kellene az orvost felülbírálnia; ha az orvos a pénztár terhére jog szerint nem rendelhető legdrágább orvosságot rendeli is a tagnak, ennek nem kötelessége kutatni, hogy ez rendelhető-e, az orvos ugyanis megbízása körében jár el, amikor gyógyszert rendel, rendelése tehát a pénztár nevében történik és ezt terheli. Azonban, amikor az orvos elhárítja a gyógykezelési magától, amikor fürdőre, szanatóriumba küldi a tagot, ez már nem az ő megbízásának körébe tartozik; annyit pedig meg lehet kívánni minden biztosított tagtól, hogy tudja azt, hogy az orvostól gyógykezelést kérhet, de azt, hogy fürdőre mehet-e, azt a pénztártól kell kérnie. Az előadó úr álláspontjának elfogadása úgyszólván védtelenül kiszolgáltatná a pénztárt az orvosok önkényének. Abban a percben ugyanis, amelyben a fürdőbe-, szanatóriumbautalás, szóval a saját gyógykezelés körét meghaladó intézkedés joga az orvost illetné, minden esetben ennek ellenőrizhetlen lelkiismerete és belátása döntené el azt, hogy bárkit is a neki tetsző fürdőbe utalhasson. Már pedig, hogy a törvény nem akarta a pénztárakat ily messzemenőleg kiszolgáltatni az orvosoknak, az kilűnik az 55. §-ból, amely orvoshiány, értsd: orvossztrájk esetére is a pénztárt természetbeni orvosi gyógykezelés helyett kétszeres táppénz adására jogosítja. Vájjon hová jutna a pénztár, ha elfogadná az igen tisztelt előadó úrnak az általános magánjog szempontjából is erős kifogás alá eső nézetét ? Oda, hogy éppen a legdrágább gyógymódok megadása tekintetében korlátlan úrrá válnék a mindenkori kezelő orvos. Tudjuk, hogy vannak külföldi törvényhozások (pl. Hollandiáé), amelyek az orvoskérdés fullánkját azzal igyekeztek távoitartani, hogy az orvosi gyógykezelést fel sem vették a munkásbiztosítás szolgáltatásai közé, hanem a biztosítottakra hagyják, hogy a nekik kiszolgáltatott pénzsegélylyel maguk gondoskodjanak orvosi gyógykezeltetésükről. Ha mi a munkásbiztosítás közegészségügyi céljainak megóvása szempontjából ezt meg nem tehetjük is, viszont a pénztár pénzügyi létérdekeinek megvédése szempontjából odáig még sem mehetünk, hogy a segélyezést a legteljesebb mértékben kiadjuk a kezelő orvosoknak. Az előadó úr bizonyos koncessziót tett a judikatura célzatának annyiban, hogy maga ls sürgősnek tartja az orvosi rendtartások megalkotását és közzétételét. Azt hiszem azonban, hogy a judikatura volt hivatott arra, hogy útját egyengesse az orvosi rendtartásnak ; ha addig várunk ugyanis, amíg ezek meglesznek és gyakorlatba lépnek, bezzeg soká kellene várni és e várakozás el sem képzelhető sok költségébe került volna a pénztárnak. Engem az igen t. előadó úr által ebben a vonatkozásban felhozott példa meggyőződésemben meg nem ingat, sőt hiszem, hogy éppen ez a példa is bizonyítja a bírói gyakorlat helyességét, mert megvilágítja, hogy milyen eredményre vezetne, ha az igen t; előadó úr véleménye jutna érvényre. A konkrét eset a következő volt: A pénztári orvos, aki falusi takarékpénztár igazgatója, a takarékpénztár könyvelőjét, aki rheuma címén a Lukácsfürdőbe akart menni, elküldte a Lukácsfürdőbe. Ez a takarékpénztári-igazgató pénztári orvos úr szíves jóvoltából megjárván Budapestet^ és a Lukácsfürdőt, nem a takarékpénztárnak, hanem a munkásbiztosító pénztárnak nyújtja be a számlát, az orvos igazolja is, hogy ő küldte el és ő közölte a taggal, hogy erre a fürdőre feltétlenül szüksége van. Mikor a sürgősség bizonyításra került és az orvost tanúként eskü alatt kihallgatták, akkor véleménye már nem állt olyan szilárdan. Ez a példa is eklatánsán bizonyítja azt, hogy hacsak a pénztárt jogosulatlan érdekeknek kiszolgáltatni nem akarjuk, nekünk élesen kell disztingválni és igen helyes az a megkülönböztetés, amit eddig is tett a gyakorlat, t. i., hogy az orvos csakis meghatározott szerződéses (szolgálati) ^ jogkörében járhat el a pénztár terhére, ellenben ha az orvos túllépte a hatáskörét, ebből a pénztárral szemben a tagnak igénye nem származhatik. Egy szubjektív momentummal fejezném be felszólalásomat, mert hiszen emberek vagyunk és végeredményben az érzelmek hatása alatt állunk. T. i. 0 Excellenciája is szubjektív momentummal fejezte be a múltkori vitaülést, amelyen bizonyos hivatkozás történt arra, hogy u Excellenciájának is része volt ennek a törvénynek a létrehozásában. Legyen szabad nekem is szubjektívnek lennem