Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 12. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. XV. ülés. 1913. május hó 29-én

520 íAunkásúgyi Szemle és kijelentenem, hogy én irigylek mindenkit, akinek akár nagy, akár csak kisebb része is volt az 1907. évi XIX. t.-c. létrehozásában és nagyon fájlalnám, ha ez az irigység bármilyen tekintetben is konzekvensnek nem bizonyulhatna. Én azt kívánom, hogy a munkásbiztosításnak ez a fejezete lehetőleg sokáig érintetlenül maradjon. Szterényi József elnök: A rendkívül tartalmas és tanulságos előadást mindnyájunk nevében köszönöm. Következik: dr. Hahn Dezső" főorvos. Dr. Hahn Dezső: Tisztelt teljes Ülés! Az 1907. évi XIX. t.-c. 50. §-ában vannak felsorolva azok a segélyek, amelyek betegség esetén a biztosított tagnak minden körülmények között nyújtandók. A törvény eme rendelkezéseinek van meg a legértékesebb hatásúak közegészségügyi viszonyainkra.^Szerény hozzászólásomat ehhez a nagyon érdekes előadáshoz és beható vitához, azzal kezdhetem, hogy mélyre menő változtatásokat a törvény eme rendelkezéseiben a mi közegészségügyi viszonyaink között határozottan károsnak és veszélyesnek tartanék, de bizonyos változtatásokat reform esetén magam is szükségesnek tartanék. Ezekre nézve legyen szabad gyakorlati tapasztalatokból merült észrevételeimet megtenni. A törvény 50. §-ának 1. pontja az ingyenes orvosi gyógykezelés jogát adja meg a tagnak 20 heti időre. Az ingyenes orvosi gyógykezelést a törvény és a törvényes gyakorlat szerint is természetben nyújtják a pénztárak. Az orvoskérdés kényes és komplikált részleteivel külön előadmány fog foglalkozni, én itt tehát csak a betegsegélyezési gyakorlat szempontjából szeretném érinteni, azt, hogy az orvosi segély természetben való nyújtása milyen eredményekkel járt. Közegészségügyi szempontból igen nagyra értékelendő az, hogy a pénztár amidőn az orvosi gyógykezelést természetben nyújtja, azt úgyszólván ráoktroálja egy olyan társadalmi rétegre, amely műveltségi állapotánál és gazdasági helyzeténél fogva kellő mértékben eddig azt igénybe nem vehette. Az ingyenes pénztári orvos elvitte a modern orvosi tudományt azokba a tömeglakásokba, azokba a falvakba, ahova az eddig el nem jutott. Legnagyobb missziójukat talán éppen ezzel teljesítik a munkásbiztosító pénztárak. De abból, hogy az orvosi kezelést természetben nyújtják, pénztár és tag között bizonyos súrlódások és a munkásbiztosítás nagy céljait egyszer-másszor nagyon közelről érintő bajok is származtak. Az orvosi gyógykezelésnek ma is legfontosabb alapja a bizalom, amely nélkülözhetetlen gyógytényező ma is, amikor ez a bizalom a kultúra fejlődésével más formákat kezd ölteni. Régebben az orvosi gyógykezelés a személyhez kötött bizalmon alapult. A beteg csak ahhoz az orvoshoz fordult, akit hírből, vagy tapasztalatból ismert. Ma a kultúra fejlődésével a betegnek ez a bizalma már nem annyira a személyhez van fűzve, már inkább intézményekhez fűződik. Mint kórházi orvos akárhányszor bizonyos megdöbbenéssel tapasztaltam, milyen bizalommal van a beteg a jóhírű kórház iránt. Akárhány beteg életveszélyes műtétre bízza magát olyan fiatal orvosra, akinek nevét eddig soha az életben nem hallotta, kiről azután se tud néha többet, mint hogy őt az az alacsony kopasz orvos operálta. Mégis lefeküdt ennek az orvosnak a kése alá, rábízta életét, nem ő rá az ismeretlenre, hanem a kórházra, amelyben megbízott. Az orvos és a beteg közötti bizalomnak ez az átalakulása a kultúra fejlődésével, közegészségügyi intézményeink tökéletesbedésével jár együtt. De azért nélkülözhetetlen gyógytényező maradt ez a bizalom ma is, és ha a pénztárak jelölik ki az orvost a beteg gyógykezelésére, szükséges, hogy bizalma legyen és lehessen a betegnek a számára kijelött orvoshoz, vagy ha azt nem ismeri, az intézményhez, a pénztárhoz, mely azt számára kijelölte. Ha ez a bizalom megrendül, úgy ez kiirthatatlan nyomokat hagy a beteg lelkében és veszélyezteti a betegség esetére való biztosítás legértékesebb eredményeit. Látunk a gyakorlatban igen gyakran olyan eseteket, hogy olyan panaszok fordulnak elő a tag részéről az orvos ellen a bánásmódra, a kezelés lelkiismeretességére stb.-re vonatkozólag, amelyek választott bíróság elé nem vihetők, vagy mire választott bíróság elé kerülnek, régen elavultak. Panaszok merülnek fel az orvos részéről a tag ellen igaztalan, durva megbántásokért, táppénz ügyekben megfenyegetésekért, amelyek ellen a törvény nem ismer semmiféle remédiumot. Németországban a törvény pénzbüntetésre ad jogot a pénztáraknak. Patriarchiálisan kezelik a dolgokat, ha panaszok vannak, az autonómia elnöke, vagy az autonómia néhány képviselőjéből alakult bizottság meghallgatja ezeket a panaszokat, békít, dorgál, kis pénzbüntetéseket ró ki, szóval nyomban oszt igazságot. Meggyőződésem szerint ennek igen mélyreható