Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 11. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. XIII. ülés 1913. évi május hó 8-án. (Folytatás)

470 útján visszafelé menni hiba volna, hiszen a családtagok segélyezésre való igényjogosultsága a törvény leghumánusabb részlete s a magyar szociálpolitika egyik legnagyobb vívmánya. Viszont tény, hogy a családtagoknak gyógykezelése igen nagy költségtöbbletet okoz; akik e kérdéssel foglalkoznak, tudják, hogy mennyi az orvosi kezelés, a gyógyszer, a kórházi és a gyógyászati segédeszközök költsége, amely a családtagok révén háramlik a pénztárra. A magyarországi munkásbiztosító pénztárak a családtagoknak mindazt nyújtják, amit a német pénztárak nem, vagy alig adnak, ezenfelül viselik a rokkantsági biztosítás terheinek legnagyobb részét, ami a betegsegélyezési költségeket szaporítja. Az ehhez szükséges fedezet előteremtésére két mód volna: az egyik, hogy az állam, amelynek érdeke a munkásság családtagjainak egészségét s ezzel a közegészségügyet javítani, a munkásbiztosító pénztárakat is egyenkint — a tagok létszámához képest — segélyezze épp úgy, mint hazánkban a mezőgazdasági pénztárakat is segélyezi, vagy mint külföldön egyes államokban, hol a taglétszám arányában segélyezik a pénztárakat ; a másik mód az volna, hogy az üzemi baleseti sérülések kezelési költségei ne a kezelés tartamának 10. hetétől, hanem a kezelés első napjától kezdődően a munkaadókat terhelje. Ily intézkedés ugyan a munkaadók részéről nem nagy rokonszenvvel találkoznék, azonban az 1884. évi ipartörvény előírja, hogy a munkaadó tartozik mindarról gondoskodni, ami az üzemében dolgozó munkásnak épségét .és egészségét védi. Ha tehát a munkaközben, vagy a munka következtében akár azért, mert a használt gépeknél imponderáliák voltak, akár azért, mert a gépeken nem voltak meg az előírt védőkészülékek, vagy akár más oknál fogva is a munkás megsérül, ezért a munkaadó tartozik felelősséggel. Az idézett törvényes rendelkezés és az ahhoz kapcsolt magyarázat alapján kellene a munkaadókat kötelezni, hogy az üzemi baleset folytán sérült munkás gyógyköltségeit ne a tizedik héttől kezdve, hanem a sérülés napjától számítóan térítsék meg; így a munkaadó nem a költségek felét, hanem az összes költségeket viselné, értve a költségek alatt a felmerülő orvosi kezelést, gyógyszer, táppénz, kórház, gyógyászati segédeszköz stb. stb. révén felmerülő kiadásokat. A pénztárak deficitje legszorosabb oki kapcsolatban van a rokkantság kérdésével ; tagadhatatlan tény ugyanis, hogy a munkásbiztosító pénztárak ez idő szerint a még nálunk nem létező rokkantsági biztosítás költségeinek és terheinek nagy részét viselik. Az ezt igazoló sok példa közül a tuberkulózis kérdését említem. A tuberkulózis ugyanis az a megbetegedés, amely az esetek igen nagy részénél rokkantságot okoz, mivel az abban szenvedőt egy bizonyos idő múlva, amikor a bántalom előrehaladottabb stádiumba jut, legalább is keresőképességének kétharmadától megfosztja. A rokkantsági biztosítás híján nálunk ez idő szerint a tuberkulózisban szenvedő munkaképtelen pénztári tagok legnagyobbrészt a munkásbiztosító pénztárak terhére esnek. Ezek a betegek rendszerint felhasználják húsz héten át a pénztár nyújtotta kedvezményeket. Ezt követőleg pedig, ha még lehetséges, 6—8 hetet ismét munkában töltenek s azután újból igénybe veszik az így megszerzett húsz heti pénztári jogosultságot. Igen sok oly eset is van, amikor a beteget, ha nem tud újból munkába állni, egyik-másik munkaadó szívességből bejelenti s ez így szerzi meg az újbóli jogosultságot. A budapesti kerületi munkásbiztosító pénztárnál ez idő szerint átlagban körülbelül hatezer a táppénzes betegek száma s ezeknek csaknem felerésze a tuberkulózis különböző megjelenési formáiban — csont-, mirigy-, bőr-, tüdő-tuberkulózisban — szenved s ezek mindegyike a betegség legelőrehaladottabb stádiumában, tehát akkor is, amikor a rokkantság kétségtelen, a pénztár terhére részesül gyógyellátásban és segélyezésben. A tuberkulózis kérdésében, mint az orvostudomány más kérdéseiben is, gyakorta bizonyos időszerű jelszavak után indulnak. Volt idő, amikor a tuberkulózisban szenvedő betegnek az orvos egy bizonyos gyógyszert rendelt; jelenleg levegőváltozás a felkarolt mód és német példák után indulva, szanatóriumba, vagy fürdőhelyekre irányítják a betegeket. Tagadhatatlan, hogy ily eljárás az esetek elég nagy részénél javulást eredményez. Pénztári, illetve munkásbiztosítási szempontokat figyelembe véve, a cél nem lehet az, hogy ideig-óráig tartó javulás álljon be, hanem hogy a beteg oly állapotba kerüljön, amelyben ismét munkaképessé válik, vagyis hosszabb ideig tartó javulás, esetleg teljes gyógyulás; távolabbi cél, hogy a betegség újbóli kitörését akadályozzák meg. Pénztári segélyezésről lévén szó, az is figyelembe veendő, vájjon nem olyan természetű-e a betegség, hogy szakszerű rendelőintézeti, vagy házi kezeléssel épp oly jó eredmény érhető el, nem olyan-e az állapot, hogy azzal a beteg károsodás nélkül