Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 1. szám - Az otthonmunkások gazdasági védelme

Munkásügyi Szemle 5 életszínvonalára kiható emberséges bér fizetésére. Ha az otthonmunkások szervezhetők volnának, az emberséges munkafeltételek kiküzdését csakugyan rá is lehetne bízni azok szervezeteire. Tényleg azonban az ez úton elért eredmények, ha egy-egy helyen, egy-egy szakmában beszélhetünk is sikerről, általánosaknak távolról sem mondhatók. Azok a tényezők ugyanis, amelyek a munkások szervezkedését általában megnehezítik, az otthonmunkásoknál szinte tipikus módon feltalálhatók. Az otthonmunkások nem dolgoznak közös munkahelyen, az összetartás érzése náluk tehát alig fejlődhetik ki. Az esetek túlnyomó részében nem tanult munkások ők, már pedig tapasztalat szerint még az egy helyen dolgozó tanulatlan munkások szervezkedése is sokkal nagyobb nehézségbe ütközik, mint a tanult munkásoké, akik a munkás-tartalékseregből nem pótolhatók oly könnyen. Az otthonmunkások közt, különösen egyes szakmákban, nagy számmal szerepelnek nők, aggok, fiatalok, akik már csak nemük sajátságainál, öntudatuk nagyobb fogyatékosságánál és erélytelenségüknél fogva is nehezen szervezhetők. A szervezkedés feltételezi a gyülekezést, nők, aggok és gyermekek azonban idegen helyiségben való gyülekezésre alig nyerhetők meg. A szervezkedés pénz- és időáldozatot igényel, de hogyan áldozhatna nyomorúságos keresetéből pénzt, túlhosszú munkaideje mellett időt az elmaradt, elcsüggedt, érdekeinek még csak felismerésére is többnyire képtelen otthonmunkás. Bármily fontos kívánalom tehát az otthonmunkások helyzetének javítása szempontjából a szervezkedés törvényi akadályainak elhárítása, a munkaszabályszerződés (kollektív szerződés) joghatályának törvényi elismerése, önmagában ez az otthonmunkások helyzetének javulására még mindig nem nyújt biztos alapot. Annak felismerése, hogy az otthonmunkások helyzetének javítására irányuló ezek a felsorolt törekvések és javaslatok megvalósulásuk esetében sem vezethetnek kielégítő eredményre, de hogy főképpen e törekvések és javaslatok közül éppen azok, amelyektől megvalósulásuk esetében csakugyan lehetne némi eredményt várni, általánosságban meg sem valósíthatók : ez vezette az otthonmunka nyomorát és veszélyeit elhárítani kívánó államokat arra, hogy az otthonmunkások gazdasági helyzetének javítására irányuló egyenes törvényi beavatkozáshoz folyamodjanak. Az első lépést ez irányban 1895-ben Viktóriában, az ausztráliai államszövetség egyik államában tették meg, amennyiben elrendelték törvényben, hogy a munkaadóknak és az otthonmunkásoknak egyenlő számban választott, vagy kinevezett képviselőiből, továbbá egy pártatlan elnökből iparáganként összeállított bizottság döntse el, hogy az illető iparághoz tartozó munkáknak mi legyen az a legalacsonyabb bére, amelynél kevesebbet az otthonmunkásnak fizetni nem szabad. Ezt a rendszert elfogadták későbben a többi ausztráliai államok, 1909-ben átültette azt Európába Nagybritánnia és készen állnak e rendszer meghonosítására a francia, osztrák és belga törvényjavaslatok is. Figyelmen kivül hagyhatók itt azok a, bár több tekintetben lényeges eltérések, amelyekkel magát az alapgondolatot, a bérminimumnak közkötelező megállapítását, az egyes államokban megvalósították. Részletkérdés az, hogy minden otthonmunkával űzött, vagy csak egyes ily iparágakra nézve állítanak-e fel bérmegállapító bizottságokat, azokra t. i., amelyekben az érdekelt otthonmunkások számára, a nekik fizetett bér silányságára való tekintettel ez a legégetőbben szükséges. Részletkérdés az, hogy az ország kiterjedésére és az otthonmunkásoknak az ország területén való elhelyezkedésére tekintettel iparáganként csak egy ily bizottságot állítanak-e fel, vagy az ország különböző vidékei részére többet, amely esetben gondoskodni kell minden iparágra nézve egy központi bizottságról is a helyi bizottságok döntéseinek összeegyeztetésére. Részletkérdés, hogy az otthonmunkások maguk választják-e képviselőiket,